Királyi esküvő

Huszonkettedik

Vladimir pov.
Idegesen masszíroztam a kezemen azt a pontot, ahol a gyűrűnek kéne lennie. A Tanuvatu–i hercegnő, elvesztettem. Nagyi és Philip azt mondja nem az én hibám, de bűntudatom van, amiért elvesztettem. Az őrök szerint nagyon valószínű, hogyha elveszett, valaki már elvihette. Tehát sose fog előkerülni. Hát ebben tévedtek, ugyanis másnap reggel egy tizenkét éves kisfiú kért bebocsájtást, az őrök azonban csak akkor hozták be, amikor megmutatta a zsebe tartalmát. Azonnal elénk hozták. Lehajtott fejjel állt a két őr közt és én megkönnyebbülten húztam vissza a gyűrűt. A kisfiú, Joshua, a tegnapelőtti felvonuláson húzta le a kezemről. El akarta adni, de az apja rájött és nagyon leszidta, majd rávette, hogy hozza vissza.
– Miért loptad el? – kérdezte Philip kimérten.
– Gy.... Ak... Nni... — motyogta halkan.
– Hangosabban! – noszogatta az egyik őr.
– Gyógyszert akartam venni! – kiabálta.
– Miért?
– Apa beteg! Anya is beteg volt, de nem volt gyógyszer, és már elment! Ha apa is elmegy árvaházba megyek! – sírta el magát. Mindenki megfagyott a hallottaktól. Én felálltam és odamentem hozzá.
– Azért loptad el a jegygyűrűmet, hogy gyógyszert vegyél apukádnak? – kérdeztem a karját simogatva. Használt ruhákat viselt és talán két mérettel kiesebbek voltak, annál mint, ami kellett volna neki.
– Nagyon sajnálom! Elmondtam, apának, mire ő megszidott, hogy maga olyan jó a néphez és, hogy a lopás nem helyes! – szipogta.
– A lopás valóban nem helyes! – simogattam meg a fejét. – Megmutatod hol laktok? – kérdeztem. Szegényke alig bírt megszólalni, de nehezen bólintott és abbahagyta a sírást.

Tanuvatu egyik nyomor negyedébe mentünk. Philip már sokmindent megtett, hogy a környék lakhatóbb legyen. A parton egzotikus és régies éttermeket nyitottak, hogy legyen munka lehetőség, és az emberek is ide jöjjenek. Van a környéken egy óvoda és egy iskola, valamint ingyen konyha. Joshua egy lepukkant házhoz vitt minket, ott aztán a másodikon egy kis lakásba léptünk be. Egy két szobás kis lakás volt, konyha, fürdő és ezeken belül a háló, ahol egy középkorú férfi feküdt. Mikor felnézett és meglátott, azt hittem felugrik.
– Vladimir herceg!
– Maradjon, uram! A fia visszahozta a jegygyűrűmet, nagyon köszönöm. — mondtam hálásan, mire ő is lehajtotta a fejét.
– Kérem, bocsássa meg, hogy a fiam ellopta, csak gyerek, nem tudta mit csinál! — szabadkozott, de leintettem, hogy ne fáradjon vele.
— Kérem ne szabadkozzon, a fia mindent elmondott és ha valaki, hát én megértem miért tette ezt. Annó én egy öt dollárost loptam el az anyám tárcájából, hogy járóbotot vegyek a nagymamámnak. Mikor kiderült, anyám megpofozott. Ha nincs a  nagyi talán messzebb is ment volna, öt nyavajás dollárért. A lopás gyors megoldás, de nem helyes! Mert az élet egy bumeráng, mindig visszajön. — borzoltam az előttem álló kisfiú hajába.
– Ön valóban csodálatos király lesz. A szívében igazi nemesség lakozik! – mondta hálásan az apja. – Mi baja van, Mr. Groon?
– Nem igazán tudom. Nem tudtam orvoshoz menni, nem telik rá. Joshua hamarosan új suliba mehet. Felvételt nyert a királyi akadémiára! – mondta büszkén a fiára nézve. Az valóban nagy megtiszteltetés. Igazi apa, mindenben a fia az első.
– Tudja, hercegként, kötelességem hamarosan megtenni első intézkedésemet. Arra gondoltam, hogy kórházat építtetek, ahol lesz ingyen klinika. – mondtam mosolyogva. A kis Joshua megfordulva felnézett rám.
– Apa ott meggyógyulhat? – kérdezte reménykedve.