Királyi esküvő

Tizenötödik

Igor pov.
A leszállópályán néztük ahogy a magángép ajtója kinyilik és kilépnek rajta a szüleim.
— Helló Tanuvatu! Megjöttek Rossék! — kiabálta anyám a lépcsőn lefeléjövet. Halkan kuncogtunk rajta, majd mikor megláttak minket megszaporázták a lépteiket es anyam azonnal a nyakunkba ugrott.
— Szia Martha! –mondta a drágám nevetve.
– Szervusz kincsem! Oh, istenem, de jól néztek ki! Te is, tücsök! Milyen elegáns vagy, mint James Bond! — mondta anya megigazitva a galléromat.
– Jaj anya! — mondtam nevetve.
– Segítene már valaki? — kérdezte apám nyögve. Most láttuk csak, hogy két bőröndöt cipel. Két inas odaszaladt hozzá, és elvették tőle, mire megkönnyebbülten felsóhajtott.
— Édes istenem!
— Ne nyavajogj már annyit! Elmennél végre egy csontkovácshoz? – kérdezte anya szemforgatva.
– Ugyan! Úgy öregszem, mint a sajt! — legyintett apa, majd ő is megölelt minket. – Sziasztok gyerekek!
– Szervusz Tom! Remélem éhesek vagytok, hamarosan ebédelünk. — mondta Vladimir mosolyogva.
— Arra mérget vehetsz angyalom! — indultunk meg.

A kastélyba érve a királyi pár már várt minket.
— Jó napot! Üdvözöljük önöket Tanuvatun! — mondta Philip.
— Gyere ide, vén csótány! – lépett hozzá apa és megölelte Philipet. Szegényt váratlanul érte, de nem úgy nézett ki mint, aki bánja.
— Helló Tom! Szervusz Martha! — köszöntötte őket Nagyi. Egyszer már találkoztak, mikor már annyit rágták a fülem, hogy meg akarnak ismerni valakit Vladimir családjából. Persze az anyja és az öccse szóba se jöhettek itt.
– Szervusz Nagymami! De jó újra látni! — ölelte meg őt is apa.
– Úgy látom maguk igazán szabadszelleműek. — igazította meg a ruháját Philip egy fél mosollyal az arcán.
— Igen ezt sokan mondták már! Így neveltek minket, így neveltük a fiunkat és láss csodát! Mi ügyvédek vagyunk, az én szüleim orvosok, Martha szülei pedig saját üzletláncot vezetnek! Sokak szerint a siker kulcsa a szigorú nevelés, de mi más elveket vallunk! A jutalmazás sokkal hatékonyabb. — mondta apa miközben mellém lépett és beleborzolt a hajamba.
— Apa! — toltam el a kezét nevetve. A jegyesem csak elnevette magát. Imádom amikor nevet, nincs ennél szebb hang a világon.
– Ez nagyon érdekes, nem tartana előadást erről a helyi középiskolában? — kérdezte Philip. Én ezt nem tartottam túl jó ötletnek, mivel apa tartott már erről előadást és felhasadt szájjal jött haza. Vladimir látta, hogy aggódni kezdek és megszorította a kezem.
— Persze, nagy örömmel! — mondta apa. Ajaj...
Felmentünk a palotába és a társalgóban leültünk kávézni. Apa Philipnek magyarázott az életmódunkról, anya pedig, legnagyobb szégyenemre, babakori képeket mutatott rólam Nagyinak. Mindenki elvolt mikor belépett a nyálképű herceg.
— Óh, vendégeink vannak?
— Helló! — állt fel apa, jaj, ne! — A nevem Thomas Ross. Igor édesapja vagyok. Ha jól sejtem maga Thomas herceg!
– Várjunk, Ross? Mint a Ross ügyvedi iroda? — kérdezte Thomas, mire apa csak bólintott egyet.
— Aha.
— Maga képviselte a Dán pénzügyminisztert mikor sikkasztással vádolták?! — döbbent le.
— Az asszisztense volt, be is bizonyítottam. — rég nem láttam őt ilyen magabiztosnak. Akkor csinált ilyet utoljára, mikor gimiben a kosárcsapat kapitánya szándékosan a fejemhez vágott egy labdát.
— Óh, értem. Nos...Isten hozta önöket.
— Igor, megmutatod a jegyeseddel a kastélyt? — fordult felém, mire csak bólintottam egyet. Mind a ketten felálltunk és körbevezettük anyáékat, majd felvezettük őket a szobájukba.
— Apa, ugye nem tervezed kikészíteni?
— Én? Ugyan! Minek nézel engem? Csak megvédem a családom. Ha meg tudom védeni a francia konzult egy bordélytól, akkor téged is ettől a pojácától. — mondta nevetve. Ez az apám, sose adja fel.