•Te vagy az egyetlen• (Pogány Induló f.f)

11.

Kínzó fájdalmak között ébredtem reggel. Vagyis, a legelső amit éreztem az az volt, a második meg Marci karjai, ahogy engem ölelnek.
Fogalmam sincs mikor aludhattunk el de szerintem a fájdalom küldhetett álomba. Zsibbadtak a karjaim ahogy megmozdítottam őket.
-Minden rendben? -hallottam meg a mellettem fekvő fiú rekedtes hangját. -Feküdj vissza.
-Fáj a kezem. - válaszoltam halkan.
-Elhiszem. Nem kellett volna butaságot csinálni.
-Tudom...nem is èrtem magam.
-Sokszor én sem értelek. De nem baj. -nevetett.
-De téged meg aztán végképp nem értelek, nem hogy magam. -fordultam felé.
-Mit nem értesz bennem, picúr? -kelt fel majd egyik kezével megtámasztotta magát majd rám nézett.
-Picúr? Érdekes. Ezt nem értem. Egyszer ilyen vagy, egyszer olyan, aztán meg semmilyen.
-Sosem vagyok semmilyen. Csak nem ismersz.
-Hagynod kéne, talán menne is.
-Érzel irántam valamit? -váltott komoly hangsúlyt.
-Mit számít?
-Sokat.
-És ha igen?
-Akkor tegyél érte hogy ne érezz. Neked akarok jót. -felkelt majd kiment a szobából.
Rohadtul nem értem ezeket a hangulatingadozásokat de tényleg. Nem is tudom hova tenni hogy egyáltalán mi ez.

Rendbe szedtem magam, felvettem valami itthoni szettet majd neki álltam valami reggelinek mert már kopogtak a szemeim.
Marci a kanapén ülve nyomkodta a telefonját, tudomást sem véve arról hogy én is jelen vagyok. Mekkora egy barom. Tényleg...a megfelelő kifejezés vagy becenév rá a barom.
-Hallod te barom? -szóltam gúnyosan.
-Hm? -nézett fel a telefonból mire elröhögtem magam. Hogy hallgat rá.
-Várj, te most...tényleg lebarmoztál? -esett le neki amit az imént mondtam.
-Fázis késés. De amúgy igen.
-Oké. -tette le a telefont majd elindult felém. -Csikis vagy? -kérdezte mosolyogva.
-Ne...Marci, ne! - mondtam miközben a felém sétáló fiúra néztem.
-Mindennek ára van édesem. -gyorsított léptein majd mikor oda ért elkezdett csikizni.
-Neeeee...Állj le te barom! Halloood? Fejezd be!!- rángatóztam össze vissza mint valami epilepsziás fóka.
-Mondd mégegyszer hogy barom. -csakhogy engem nem tud ilyenekkel zsarolni.
-Barom. Barom vagy. -adtam alá a lovat.
-Igen? -csikizett tovább.
-Igen. Az vagy és az is leszel.
Hirtelen megállt miközben kezei a derekamon pihentek. A szemembe nézett.
-Te tudod mi leszel? -kérdezte halkan. -Az enyém.
-Ugyan miért?
-Mert tudom, hogy minden egyes kis törékeny részed engem akar. Kár tagadnod.
-Tévedsz. Minden egyes kis törékeny részem azt akarja hogy baszódj meg. -tettem keresztbe kezeimet, mire egyre jobban csak magához húzott. Már nem volt sok köztünk.
-Szerintem meg ezt. -majd megcsókolt. De úgy hogy az egész testem beleremegett. Nem tudom elmondani, sem körbe írni azt az érzést ami akkor magába kerített, de jó volt. És ezt utáltam csak az egészben. Mocskosul utáltam hogy bármikor képes az ujjai köré csavarni és elérni hogy teljesen oda adjam magam. Nem tudom hogy csinálja de megbolondít. Utálom, de azt érzem vonzódom hozzá.