The teacher I hate

Punishment

-Beni, ide!! - üvöltöttem át a pálya túloldalára. Beni eszeveszett sebességgel futott, a labdával a lábai alatt. A kiáltásomra felkapta a fejét.

-Beni, passzold!! - kiálltottam újból. Beni egy jó nagyot rúgott a labdába, ami átrepült két ellenfél játékos felett, és egyenesen előttem landolt.

Mindent bele, Márk.

Elkezdtem rohanni a kapu fele, a labdát magam előtt vezetve. Szerencsére senki nem állt hozzám olyan közel, hogy hirtelen kivédje a rúgásom. A labda repült a kapu fele. A kapus ugrott.

Körülbelül 2 centivel elvétette. A labda bement. Ez azt jelenti.. Nyertünk!!

-Eeez igeeen - ölelt meg Bazsi, az egyik csapattársam, a hátamat megveregetve.
Mindenki körülujjongott és lepacsizott velem. Büszkeség árasztott el.

-Márk, ismét nagyon jól teljesítettél - állított meg az edző az öltöző fele menet - Gondolom már sejted, de úgy tervezem, hogy a közelgő meccsen beteszlek a csapatba. Számítok rád!
-Köszönöm - szuszogtam kipirult arccal (az edzéstől elsősorban, de a bókok áradatának is köze lehetett hozzá).

A kulacsommal a kezemben folytattam az utamat az öltöző fele, ahol a többiek már nagyban vetkőztek.

-Kurva anyád! - hallottam Csepregi hangját, akire Feri épp a kulacsa tartalmát öntötte ki.
A többiek csak röhögve nézték a jelenetet.
-Baszki, és bezzeg neked van csajod, mi meg itt rohadunk nő nélkül - vetette oda neki Bazsi.
-Mii, kinek van barátnője? - csatlakozott be érdeklődve a beszélgetésbe Gajdács is.
-Ferinek! - kiabálta Arni az öltöző másik feléből.
-Kajak?? - nézett Gajdács elkerekedett szemekkel hitetlenkedve - Gratu tesó! - dőlt neki Ferinek, majd vállonkarolta, de úgy, hogy együtt majdnem a padlóra zuhantak.
-Hallod, honnan szedted a csajodat? - kérdezte Csanád - hol találtál olyat, aki összejött veled?
-Anyádban - mutatott be neki nevetve Feri.
-Naa, most mivan, csak kérdeztem, most mi rosszat mondtam! - nézett az bociszemekkel Ferire.
-Ha így folytatod, soha nem lesz nőd. Amúgy meg beszéd helyett öltözhetnél is, mert itt hagyunk - mondta Feri kuncogva, a félmeztelen Csanádra nézve.
-Geci, nemár, légyszi várjatok meg! - rimánkodott egyből.

Röhögve hallgattam a mellettem zajló beszélgetéseket, miközben öltöztem. Testem felhevült, izzadtságtól csillogott. Úgy döntöttem, használom az öltözőkhöz kapcsolt fürdőt, és lezuhanyzok. Utánam még vagy ketten beszálltak a mellettem lévő zuhanyfülkékbe (Hangjukból ítélve Csepregi meg Arni, ugyanis Csepregi idegesítő szokása, hogy mindig valamit dúdol, Arni meg rendszerint idegbeteg lesz tőle, és veszekedni kezdenek), hogy egy frissítő zuhanyt vegyenek.

Miután végeztem, intettem a többieknek akik még az öltözőben beszélgettek, vagy éppen öltöztek (Csanád hogy a faszba nincs még mindig készen??..), majd leléptem.

A bejárati ajtónk előtt lefagytam.
Tudtam, hogy itthon vannak a szüleim. Anyám és apám autója is a kocsibeállón parkolt. Mellettük elhaladva még éreztem a kocsikból kiáradó melegséget, ami arra utalt, nemrég érkezhettek meg.

Kezemet tétován az ajtókilincsre vezettem, majd lassacskán lenyomtam. Levetkőztem, levettem a cipőmet, majd beljebb sétáltam a nappaliba, ahol megláttam apámat a kanapén ülve tévézni.
-Szia Apa - köszöntem halkan.
-Szia Márk - mondta, tekintetével egy pillanatra rám nézve, majd vissza a tévére.

Anyámat a konyhában találtam a pultnak dőlve a telefonjába merülve.

-Szia anya! - köszöntem.
-Márk, jól látom, hogy egy hármast kaptál angolból? - kérdezte elég hangosan ahhoz, hogy apám a nappaliból is meghallja.

És innentől baszhatom. Nekem annyi.

-Aha - nyögtem ki lehajtott fejjel.
-Nem azért nevelünk hogy egész nap mit sem tégy, miért nem tanultál?!! - kiabált anyám.
Ekkor apám is megjelent az ajtóban.
-Jól hallottam, hogy egy hármast kapott? - kérdezte hidegen.
-Igen! Ne én kiabáljak már folyton a fiaddal, mondd meg neki hogy tanuljon, mert így semmi nem lesz belőle!!
-Miért nem tanulsz, Márk? - kérdezte felemelt hangon.
-De tanulok, csak ezt elfelejtettem - mondtam halkan.
-Persze, elfelejtetted, te mindent elfelejtessz!! - üvöltötte apám - azonnal hozd ide a telefonodat. Addig nem kapod meg, amíg ki nem javítod ezt!!

Nemár. Kérlek. Csak azt ne. Az egyetlen dolog, ami most felvidítana, az a zene. Csak ettől ne vonjatok meg, kérlek..

-De nem akarom - nyeltem egyet.
-Nem érdekel - mondta apám - ide kérem, most!
-De nem...
-Mi az, hogy nem?? - szakított félbe, majd kezével megragadta az enyémet, és szorosan megszorította.
-Nem akarom odaadni, az az enyém - szorítottam össze szemeim. Torkomban gombóc nőtt, szemeim bármelyik pillanatban könnybe lábadhattak.
-És ki vette neked?? Hm??! - ardította apám, majd kezét felemelte.

Bumm

Az ütést a jobb kezem szenvedte, amit ezután végre elengedett. A keze helyén egy pirosló szorításfolt ékeskedett.

Bumm

Ez pedig a bal oldalam volt.

Kezemet a fejem elé emeltem pajzsként, mintha az megvédene. De az ütések az oldalamon és hátamon csattantak, így ez nem ért sokat. Szemeim könnybe lábadtak. Szipogva tűrtem a verést, amitől hátrahőkölve a konyhapultba kapaszkodtam, aminek köszönhetően lehorzsoltam a könyökömet.

-Háromig számolok, addig legyen itt a telefon a pulton! Ha nincs itt, annak további következményei lesznek!!

Nem akartam további ütéseket, így tettem amit mondott. Ahogy kisétáltam a konyhából, elhaladtam anyám mellett, aki az egész jelenetet egy semleges arckifejezéssel nézte végig.
Könnyeim kíséretében elkullogtam az iskolatáskámig, majd előhúztam belőle a telefonomat, és apám kezébe nyomtam.

-Jó. Addig nem kapod vissza, amíg ki nem javítod a hármast.

Könnyeimet visszatartva megragadtam az iskolatáskámat, majd felrohantam a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót, majd az ágyamba feküdtem. Fájdalomtól sajogó testemet összehúztam. Kirázott a hideg.

Áucs

Ahogy az oldalamhoz nyúltam, a kezemben és bordámban is egyaránt fájdalmat éreztem. A félhomályban felálltam, hogy megkeressem a lámpakapcsolót, majd miután feloltottam, a tükör elé álltam.

Baszki.

Az ütésnyomok tisztán látszottak. Az oldalamat nagy pirosay foltok borították, a karomon pedig körbe egy lilás kéznyom húzódott. Másik kezemmel megkíséreltem megtapogatni a foltokat, de fájdalmamban felszisszentem. Hát, ez holnapra fixen nem fog elmúlni.

Leoltottam a villanyt, majd az ágyamon összegömbölyödve átöleltem a plédemet. Könnyeim benedvesítették a puha anyagot.

Aznap már le se mentem. A táskámban volt egy megmaradt szendvics, azt ettem vacsorára, majd a szobámmal egybekötött fürdőben megmostam a fogamat. Tanulni ma már végképp nem volt kedvem, de szerencsére holnapra nem is nagyon kellett.
Ígyhát befészkeltem magam az ágyamba, és az ablakon beszűrődő falra vetülő holdfényt bámultam. Könnyek szöktek a szemembe, majd végigfolytak az arcomon. Plédemet szorongatva álombasírtam magamat.