The teacher I hate

He's making me dinner..?

A konyhában lévő mikróra néztem. Az óra 17:50-et mutatott. Így elszaladt az idő?

Márk hasa hangosan megkordult.

-Ömm, Márk, éhes vagy? - kérdeztem aggódva.
-Ja, egy kicsit - mondta, majd a hasa megint megkordult - vagyis nagyon - ismerte be végül - reggel óta nem ettem semmit.
-Mi, reggel óta?? Miért nem szóltál hamarabb? Csinálhattam volna neked valamit enni!
-De nem kell, tényleg, kibírom - erősködött.
-Márk, mit szeretnél enni? - kérdeztem.
-De..
-Nincs de - folytottam belé a szót - mondd, mit szeretnél enni, mielőtt készítek neked valamit, amit nem szeretsz.
-Hát, akkor ami van, nekem mindegy, csak ne mérgezzen meg - adta be végül a derekát.
-Hmm, rendben.. Szereted a mac and cheese-et? - kérdeztem boldogan.
-Még nem ettem olyat.
-Még nem?! - néztem rá ledöbbenve - Akkor épp itt az ideje hogy kipróbáld! Szerintem ízleni fog, és gyorsan kész van, feltéve ha szereted a tésztát és a sajtot.
-Szeretem, jó lesz az - válaszolta némi hatásszünet után.
-Akkor amég készül, foglald el magad.

Hozzá is fogtam a főzőcskézéshez. Márk elővette a telefonját, és valamit elkezdett nézni rajta.

Körülbelül húsz perc múlva készen is voltam a mac and cheese-zel. A tésztát kiöntöttem két tányérra, majd kivettem két villát a fiókból, és az asztalhoz vittem.

-Tessék, de vigyázz, még meleg! - nyújtottam Márknak a tányérok egyikét.
-Köszönöm szépen - köszönte meg Márk illedelmesen.
-Jó étvágyat! Remélem ízleni fog, de nyugodtan szólj ha nem.
-Renden, önnek is jó étvágyat - mondta, majd a villájára szúrt néhány tésztát. Alaposan megfújta a gőzölgő falatot, majd mikor már elég kihűltnek ítélte, a szájához emelte. Én is így tettem, és titkon az arckifejezését lestem, hogy lássam, ízlik-e neki.
-Mmm, ez baromi finom! - mondta Márk derűs vigyorral az arcán.
-Tényleg? - csillant fel a szemem.
-Mhm! - felelte, majd egy újabb adag tésztát tömött a szájába.
-Oh, köszi - mondtam. Éreztem ahogy zavaromban elpirulok. Szerettem, ha az emberek megdícsérték a főztömet, de mivel egyedül élek, általában nem volt ki megdícsérje.
Ez jólesett az egómnak, az biztos.

Márk befalta az egész tállal, sőt, még egy kis repetát is kért, aminek nagyon örültem. Büszkeséggel töltött el, hogy valakinek annyira ízlik a főztöm, hogy még repetázzon is belőle.

-Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt - állt fel az asztaltól amint megette - A tányért hova tegyem?
-A konyhában ha beteszed a mosogatóba azt megköszönném - mosolyogtam rá.
-Rendben - azzal felállt, majd elsétált a konyháig, betette a tányérját a mosogatóba, majd visszasétált az asztalhoz, aminek támaszkodva én álltam. Megállt előttem, majd a szemembe nézett. Tekintete mélyen az enyémbe fúródott. Ajka résnyire nyílt, mintha még mondani akart volna valamit, de utána meggondolta magát.

-Már kissé késő van, biztos várnak haza - törtem meg a csendet - hazaviszlek, oké?
-Ja, nem kell, nem lakok messze, hazatalálok magam is - hebegte.
-Nem akarom hogy egyedül mászkálj, már sötét van, szóval ne ellenkezz, hazaviszlek és kész - vágtam rá.
-Hát jó - egyezett bele sóhajtva.
-Akkor szeretnél jönni máskor is? - néztem rá kérdőn - Csak akkor nem beszélgetni, hanem tanulni, hogy felkészülj a nyelvvizsgára.
-Igen, köszönöm, az nagyon jó lenne - nézett rám csillogó szemekkel.
-Szívesen teszem - mondtam. Márk jelenléte furcsa melegséggel töltött el, és nyugalom fogott el.
A hangja nyugtató volt. Ráeszméltem, hogy egy ideje szinte mindig ideges vagyok. Most viszont a legkevésbé sem voltam az. Márkot nézve akaratlanul mosoly ült az arcomra. Barna tincsei kuszán a szemei elé lógtak. Békés mosollyal az arcán meredt mélyen a szemembe. Olyan jól néz ki, amikor mosolyog!

-Na gyere, vegyük a cipőnket - mondtam végül. Annyira elmerültem a szemeiben, mintha kiléptem volna a valóságból egy percre. Nem tudom pontosan mennyi ideig bámultam, de nem akartam, hogy miattam megint kínosan érezze magát.

Csendben bólintott, majd felkapta a táskáját, és követett az előszobába.
Felvettük a cipőinket, majd kinyitottam az ajtót.

Lesétáltunk a lépcsőn a garázsig, majd egy gombnyomással felnyitottam az ajtót.
Beültem a kocsiba, Márk pedig mellém az anyósülésre.

Az út némán telt. Márk az ablakon kinézve az eget vizslatta, mintha annyira érdekes lenne.

Márkék utcájához érve befordultam a kocsival. Egészen a házukig hajtottam, majd ott megálltam.

-Akkor mondjuk jövőhét kedd és péntek? - kérdeztem.
-A kedd nekem nem jó, akkor edzésem van, de a péntek oké - felelte.
-Akkor helyette szerda? - kérdeztem.
-Asszem az jó - mondta - de nem vagyok benne telejen biztos.
-Van messengered? Vagy insta vagy ilyesmi, ahol meg tudjuk beszélni?
-Van mindkettő. A tanárúrnak is van instája? - nézett rám oldalra elkerekedett szemekkel.
-Most komolyan, nem ötven vagyok! - mondtam sértődötten - Nem vagyok még olyan öreg, hogy ne lehessen instám meg snapem, nem?
-Snape is van?? - kérdezte elámulva.
-Igen, de ne ámuldozz már, add meg a neved, bejelöllek.
-Oké, Snapen kovacsmarkw, instán meg kovacs_.mark.
-Oké, majd otthon bejelöllek, és megbeszéljük hogy mikor jó neked.
-Rendben - mondta, majd kinyitotta a kocsi ajtaját.

Mielőtt becsapta a kocsiajtót, egy pillanatra megállt, mintha még valamit mondani akarna.

-Köszönöm, hogy elhozott - bökte ki - és a segítséget is - tette hozzá.
-Szívesen - mosolyogtam rá.

Egy kis ideig még néztük egymást, majd elköszönt.

-Viszont látásra, Tenisz tanár úr - mondta halvány mosollyal az arcán.
-Szia, Márk - mosolyogtam vissza rá.

Ezzel becsapta a kocsiajtót, majd elindult a kocsibeállón át a házuk ajtajához. Szép házuk volt. Sőt, mondhatni igazi villa. Nagy volt és modern. Megvártam, még Márk bement az ajtón, majd hazavezettem.