17.rész

251 19 4
                                    

Egyesek számára,kissé felkavaró lehet a fejezet!!!




-Bakugou: Ti maradjatok itt,nehogy elszökjön.

-Kirishima: Persze,nyílván nem hagyjuk itt, de te hová készülsz?

-Megkeresem Dekut! -És már el is indult.

20 perccel később:

Mindenhol,tényleg mindenhol kereste,de sehol nem talált rá. Kezdett aggódni,hogy valami történhetett vele. Mivel már nem tudta hol keresse,vissza indult,hogy kikérdezze az imposztort. De mikor a saját szobája előtt haladt el,egy gondolat futott végig a fejében. Nem hagyta nyugodni ezért benyitott. És az első amit meglátott az a könnyekkel küszködő zöld hajú fiú,aki az ágy szélén üldögélt.

Vissza az időben,Deku szemszögéből:

-Srácok! -Szólt Midoriya a barátainak,miközben az ebédlő felé indultak.
-Ne haragudjatok,de igazából,nem vagyok még éhes...Ezért én most nem tartok veletek...

-Semmi baj Deku-Kun. Nincs miért elnézést kérned! -Szólalt meg kedves hangon Uraraka.

-Majd legközelebb te is velünk tartasz! Mosolygott Iida.

Ezután azonnal a szobája felé vette az irányt. Mert úgy érezte nincs elég lelki energiája,és csak pihenni szeretett volna. De nem akarta annyiban hagyni a dolgokat. Mindenképp beszélni akart Bakugouval,ezért először az ő szobájához ment,de nem találta ott. Majd úgy döntött tovább keresi.

-Nem lehet igaz! Hogy tűnhet el így?
Lépkedett oldalasan a fáradságtól.

Az udvaron járt már,egyszer csak oldalra dőlt,egyenesen a falnak.
-Miért kell nekünk mindig veszekedni? Sóhajtott.
-Lehet,hogy én reagáltam túl? Fordított helyzetben én is félreértettem volna? Most,hogy belegondolok,nekem sem tetszene ha Kacchan fel vinne valakit a szobájába... Ahj,nem jó ha össze-vissza töröm az agyam hülyeségeken...-Rázta meg a fejét. Össze szedte magát,majd felpattant. Már indulásra készen állt mikor hangokat hallott a fal másik oldaláról. Lassan közelebb merészkedett,de mikor kikukucskált,szíve azonnal össze szorult.

Újra tanúja lehetett annak,hogy Bakugou egy másik sráccal van. Hogy nyalják,falják egymást még ő megmozdulni is alig bírt a döbbenettől.

-Bakugou,olyan jól csókolsz!! Teljesen be indulok! -Szólalt meg a srác aki vele volt.

-Ugyan már,ez még semmi! Mutatok jobbat!
Mondta Bakugou,majd végig nyalt a fiú nyakán,aki nem sajnálta hallatni a hangját.

Ezt azonban Deku nem bírta tovább nézni. Vissza hajolt,szorosan nekitámaszkodott a falnak,majd összerogyott,végtagjai remegni kezdtek. Tenyereit maga felé fordítva zavart tekintettel nézte remegő kezeit. És közben mindent hallott,hogy mennyire nem fogják vissza magukat. Sírni kezdett,ezért befogta a saját száját,nehogy hangosan elbőgje magát. Egyáltalán nem akart ott maradni,ezért megpróbált felállni,hogy minél hamarabb eltűnjön onnan,de nem bírt mozdulni sem. Ezért összekuporodott,kezeit pedig a fülére tapasztotta,hogy ne hallja őket.

10 Perccel később:

-Uh...Mióta ülök már itt? -Emelte feljebb a fejét Izuku,majd mikor elvette kezeit füleiről,meglepődött. Ugyan is nem hallott semmit. Szemei pirosak és duzzadtak voltak.
Lassan felállt,és körbenézett,de nyomukat sem látta. Lábai még mindig remegtek,ezért nehezen,de közelebb lépett a helyszínhez. Tekintete üveges volt. Még mindig nem tudta lejátszani a fejében a történteket.

Szeme sarkából mozgásra lett figyelmes. Nyílt a szertár ajtó,ezért gyorsan vissza rohant.

-Te egy isten vagy! -Szólalt meg egy férfi hang.

Mindvégig te voltál az.[ BakuDeku ]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora