Mindvégig te voltál az.[ BakuDeku ]

21.rész

Lágy szellő lobogott be az ablakon. Hallani lehetetett a madarak gyönyörű énekét. A természet friss illata áradt be a szobába. Minden olyan tökéletes volt. Izuku mind érzékelte ezeket,de csak akkor tért magához amikor a nap fénye rávilágított arcára. Mikor szemeit nyitogatni kezdte,félhomályban látta,hogy szerelme az ágy szélén üldögélt. Mivel a nap a szemébe sütött,nem látott sokat,csak a körvonalát. De ennyi épp elég volt ahhoz,hogy elmosolyodjon. Felidézte a tegnap éjszakát,amitől a mosolya még szélesebb lett. Az arca pedig vörös az izgalomtól.

-Ka...-Fel akart ülni az ágyon,de hatalmas fájdalom nyilait végig az egész testén,ezért vissza esett.

Bakugou abban a pillanatban hátra fordult amint meghallotta a hangját.
-Jobb lenne ha még nem mozognál! Mondta,aggodalmaskodva.

-Semmi baj,jól vagyok. -Mondta,miközben újból megpróbált felülni,a fájdalom kiült az arcára.

-Nem,Deku...-Emelte meg a hangját, majd az ágyra térdepelve közelebb mászott.
-Nézd meg ezt. -Ragadta meg óvatosan a vállát.

Izuku a kezét az említett testrészre helyezte,fejét oda fordítva meglátta a seb helyet.
-Ez semmi,észre sem vettem. -Mondta lágy hangon. Kezét az arca felé irányította,de Bakugou elkapta és gyengéden megszorította. Fájdalmas arckifejezéssel nézte végig a a testén a sebeket amiket ő okozott.

-Kélek ne nézz így rám! Jól vagyok,tényleg! Nem vagyok gyenge,ezek meg sem közelítik azt amit saját magamnak okozok az erőmmel.
Fáj igen,de eszembe sem jutott megemlíteni még rá nem tértél. Teljesen máson jár az eszem. A tegnap éjszaka...-Ekkor elpirult.
-Nekem nagyon jó volt! -Mosolyodott el.
-Neked talán nem? -Nézett fel rá kíváncsi szemekkel.

-Hogy gondolhatsz ilyet? Életem egyik legjobb élménye volt az ami tegnap éjjel történt. Annyira mámorító volt,hogy szavakkal nem tudom leírni. Csak baromira zavar,hogy emiatt én kibaszott jól érzem magam. -Mondta,keserves hangon.

-Ne zavarjon! Örülök,hogy te is ugyan úgy érzel mint én.

-Végül mindig csak fájdalmat okozok...Nem kellene melletted maradom. -Suttogta.

-Kacchan...Talán el akarsz hagyni engem? Kérdezte komoly arckifejezéssel.

A szőke ijedten bámult rá,majd lehajtotta a fejét.
-Nem! Legutóbb rájöttem,hogy azzal többet ártanék. És nem tudnálak elengedni...Túl önző vagyok,nem igaz?

-Én is önző vagyok! -Szólalt meg,amire Bakugou felkapta a tekintetét.
-Ha azt válaszoltad volna,hogy elhagysz,én akkor sem engedtelek volna el!

A szőke csak ámult a szavaitól és komoly arckifejezésétől.
-Hmp-Mosolyodott el.
-Te mindig tudod mit kell mondani!

-Kacchan...-Kezét az arcára helyezte és közeledni kezdett.
-Én...Szere-

Ajkaitól pár milliméterre volt csupán,mikor hírtelen minden homályos lett,majd egyre sötétebb. Testét gyengének érezte,még nem már nem tudta magát megtartani és előre dőlt.

-Deku!!! -Kapta el azonnal.
-Hé...Deku!! Hallasz? Deku...

Hallotta Bakugou hangját,ahogy a nevén szólítja. És látta ijedt arcát is,ahogy lenézett rá. Mindaddig még már semmit sem hallott,és semmit sem érzett,csak a sötétség volt.

Később ébredezni kezdett,még hírtelen fel nem pattant ülő helyzetbe. Zavart szemekkel nézett körbe a szobában. Minden olyan szürke volt. Odakint sötét fellegek takarták el a napot. Hírtelen fájdalom nyílalt végig a testén. Mikor a nyakához nyúlt érezte,hogy a seb le van fedve. Azonnal eszébe jutott Bakugou.