Fogadunk? /Jude Bellingham

3. Fejezet

Még Bell bent volt gyorsan hangüzenetet küldtem anyukámnak fel-alá sétálgatva.

-Szia anyu, minden rendben van most éppen egy étteremben vagyunk, nagyon szép a hely viszont nem tudom, hogyan fogom tudni több mint 90 percen keresztül nézni azokat a pénzéheseket ahogyan kergetik a labdát a pály...-nem bírtam befejezni a mondatot hiszen neki ütköztem egy hatalmas mellkasnak.

A csávó biztos több lehetett 1.80-nál. Gyönyörű barna csillogó szemei voltak amikben pajkosság csillant meg.

-Elnézést kérek, az én hibám, nem figyeltem oda-már megint nem engedte befejeznem a mondatómat mert most ő szolalt meg.

-Mert elfoglalt voltál a focisták elemzésével, jól mondom?-jézusom milyen mély hangja volt. Teljesen kihallatszódott a brit akcentusa ami kicsit megfélemlített, hogy megszólaljak megint angolul. Tanultam a nyelvet és nyelvvizsgám is van belőle, de mindig nehezemre esett mások előtt megszólalnom.

-Mondjad ha te máshogyan gondolod-mosolyogtam-de nem hiszem, hogy olyan sok mindent kell csinálnia egy focistának mégis tele keresi magát.

-Pedig szerintem pont, hogy nagyon sokat kell tenniük. Tudod, hogy-nem engedtem, hogy befejezze mert nem volt kedvem mindig ugyanazok a köröket lefutni.

-Be sem kell fejeznie, látom magán, hogy foci-buzi. Nem akarok feleslegesen vitatkozni. Gondolom a meccs miatt van itt-fintorogtam.

-Mert te talán nem? Nem akarok kötekedni, de mintha egy Real-os mez lógna ki a táskájából.

Na baszki tényleg az van a táskámban, de nem az enyém, Bell ajándékához tartozott még.

-Eléggé jó szeme van, tényleg az, de csak a barátnőmé. Miatta vagyunk itt, az ő ajándéka.

-Szóval akkor gondolom találkozunk a meccsen, ugye?

-Még meggondolom, hogy kibírom-e ennyi megszállott között-húztam fel a szemöldököm.

-Akkor ott találkozunk-próbált elmenni mellettem, de mivel szűkös volt a hely teljesen a mellemhez simult a mellkasa.

Nagy pulcsi volt rajta, de még igy is érződött, hogy nem otthon sütögeti a sütiket. Nem ment tovább, másodpercek teltek el mire megéreztem, hogy nyújtja a kezét.

-Jude vagyok ha esetleg érdekelne a foci-buzi neve.

-Laura ha esetleg érdekelne a foci-gyűlölő neve-ráztam vele kezet.

-Akkor a pályán találkozunk-kacsintott egyet és ment tovább.

Paraszt-gondoltam magamban. Bell nyitotta az ajtót és húzta össze magát, hogy helyet tudjunk cserélni.

-Elment a kedvem a pisiléstől-mondtam halál komolyan ő pedig elnevette magát.

-Hallottam beszélgetéseket, akkor gondolom tőled jött.

-Igen-ránéztem a telefonomra és láttam, hogy még mindig megy a hangfelvétel-ha szeretnéd meg is hallgathatod-mutattam fel a telefont.
—————————————————
-Szóval ha jól értem-fordult felém Bell sétálás közben-egy magas barna bőrű csávóval vitatkoztál akit Jude-nak hívnak és brit akcentusa van arról, hogy a focisták milyen szarok.

-Igen-bólogattam büszkén hiszen kiálltam az igazamért.

-Nagyon remélem, hogy van ennyi szerencséd, hogy nem az akire gondolok.

-Mert kire gondolsz?-kíváncsiskodtam.
Bell csak percek után szólalt meg.-Tudod mit? Csak túlgondoltam, biztos nem az akire gondoltam.