VII. Fejezet - Fent a hegyekben

1.9K 63 0
                                    

Őszi szünet van a suliban és Milo kitalálta, hogy menjünk el a Kékestetőre pár napra. Marics, Bruno, én, Milo és az új barátnője Petra. Spacc nem ért rá de szerintem inkább csak kerüli Milot mert állítólag beszélt vele arról a bizonyos buliról, Brunoval úgy látom elvannak ugyan úgy. Két kocsival indultunk el, Bruno és Peti jöttek a másik kocsival nekem meg kötelezően Milo kocsijába kellett ülnöm.

-Na mehetünk? - Nézett a visszapillantóba Milo.

-Mehetünk. - Mosolyogtam majd bedugtam a fülesemet sóhajtva.

-Zenét fogsz hallgatni? - Kérdezte Milo.

-Had hallgassa, szívem. - Mondta Petra.

-Igen, azt fogok.

Néztem rájuk majd be is kapcsoltam G-Eazy & Halsey - Him & I című számot és Bruno járt a fejemben, közömbös volt ma velem és biztosan beszélt vele is Milo mert teljesen máshogy viselkedett velem mint eddig. Úgy tűnik rá tudott hatni a bátyám és most így lök el magától, azt hittem ennél azért tökösebb és nem fogjuk ezt ilyen gyorsan befejezni.

***

-Akkor igazából arra gondoltam, hogy én kettesben Petrával, neked húgi egy különszobát ti meg oldjátok meg. - Nevetve nézett Brunoékra.

-Hogy legyek egyedül? - Néztem Milora.

-Hát, nem akarom, hogy egy szobában legyél a srácokkal szóval. - Nézett rám.

-Szóval legyek inkább tök egyedül. - Nevettem halkan.

-Nem szeretném, ha egy gruppenre rá vennének szóval inkább legyél egyedül. - Nevetett, felvontam szemöldökömet és ledobtam a táskámat mellé.

-Vidd akkor majd fel a szobámba a táskámat, ha meg van.

Mentem ki a recepcióról és elindultam kint valamerre, ez rohadt szemét dolog volt Milotól, hogy így beszólt. Sóhajtva leültem egy padra a szálloda előtt és csak bámultam magam elé, már bánom, hogy eljöttem. Könnyeim gyűltek, talán nem volt jó ötlet ez az egész mert most a bátyám egy ribancnak hisz.

-Ez övön aluli volt. - Mondta Bruno mikor mellém ült.

-Na már csak te hiányoztál. - Csúsztam arébb a padon.

-Most mi bajod van? - Sóhajtott.

-Semmi, miattad hiszi azt, hogy egy ribanc vagyok. - Töröltem le könnyeim.

-Nem, azt azért hiszi mert szét tetted a lábadat a Lacinak is. - Nézett rám.

-Be voltam állva és részeg is voltam. - Nevettem halkan.

-Attól még lefeküdtél vele, bár amilyen ruha volt rajtad szerintem bárki megdugott volna, ha nem a Spacc teszi meg.. - Nevetett.

-Te is mekkora seggfej vagy. - Álltam fel. - Inkább haza megyek.. - Mentem a buszmegállóhoz, elképedtem amikor láttam, hogy csak holnap reggel indul vissza busz Pestre.

-Milla, gyere. - Szólt nekem Milo amikor kijött az épület elé. - Akkor velünk leszel egy szobába.

-Szuper, majd hallgatom ahogy dugtok. - Forgattam meg szemeim.

-Vigyázz a szádra. - Nézett rám. - Te meg ne koslass már utána állandóan. - Nézett Brunora.

-Az tényleg jó lenne, seggfejkém. - Néztem vissza Brunora majd bementem Milo mellett és mentem fel Petra után miután megfogtam a táskámat.

***

Miután lepakoltuk a cuccainkat felmentünk a kilátóba ahol forró csokiztunk, Peti feldobott a hülyeségeivel de Brunoval egy szót sem szóltunk egymáshoz egész nap.

A bátyám haverjai || Bruno X Spacc FF. (+18) ||Donde viven las historias. Descúbrelo ahora