Vak szerelmem -taekook-

6

Tae szemszög

Talán, hülye voltam. Nem talán, biztos. Ellöktem magamtól Kookot. Akit kezdtem megszeretni. És én féltem. Hogy ha elmondom neki, mit szól... Most az én hülyeségem miatt vagyunk itt.

Azóta kiengedtek a kórházból, és jelenleg most megyek haza felé kocsival.

-Kook. -szóltam hozzá félénken, de rám se hederített. Ez azért rosszul esik eléggé, én nem... Mindegy -Jungkook. Jungkookie. Gukie. Az isten verje meg azt a biztos csinos pofádat. -morogtam az orrom alá.

-Szóval. Úgy mondod, hogy csinos, hogy vak vagy? -hangján éreztem, hogy mosolyog.

-Nem látom, de biztos szép. -mosolyodtam el halványan.

-Ez sokat dob az egómon.

-Neked olyanod is van? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel, de nem válaszolt.
-Jungkook? -kérdeztem félénken. Mi van, ha baja esett? -Kook? -kezdtem már kétségbe esni, hisz nem válaszolt. De azt hallottam, hogy megáll, és a pedált is nyomigálja, úgyhogy biztos csak ignorál... Csak. Na, igen.

Ez így jó lesz.

-Miért beszéljek hozzád, ha úgyis bármit mondok, elveszítelek? -kérdezte tiszta fájdalommal a hangján.

-Miért gondolod ezt? -suttogtam leginkább magam elé.

-Neked semmi se jó? -förmedt rám, én pedig összerezzentem. Féltem. Mert nem tudtam, mit csináltam.

-Az a bajod, amit a kórházban mondtam?

-Nem. Azon már rég túl vagyok. Nincs szerelmi életem, és nem is lesz. -miért fáj ez nekem? Miért nem akar? Miért nem akar boldog lenni? Mindenki az akar lenni! Még én is!

Csak lehajtottam a fejem, és már csak arra eszméltem fel, hogy itthon vagyunk. Ugyanis kinyitotta az ajtót Kook, én pedig kiszálltam.

-Nem itthon vagy. Most szépen elviszlek valahová. Gyere. -mondta kedvesen, én pedig mentem vele. Hittem neki, bíztam benne.

Nagyon hideg van, csak egy pólóban vagyok. Ahogy érzem, hó ropog a lábam alatt. Kezdek egyre jobban megijedni, és szétfagyni.

Már fél órája megyünk, és hirtelen megáll, amire én is.

-Itt vagyunk.

-Mi ez a hely? -kérdeztem félve.

-Az új otthonod. Tessék, itt a cuccod. Azt hiszem, boldogulsz vele. És ott az a fa, előtted. Ott, annak a tövében tudsz aludni. Kaját meg majd szerzel. -mondta, majd ott hagyott.

-Jungkook, gyere vissza! -futottam utána, de neki ütköztem egy fának, és elestem, így a földre kerültem -nem teheted ezt velem. Kérlek. -suttogtam, és mivel testem nem tudta hőjét tartani, már mozogni sem tudtam.

Csak ott feküdtem, erőtlenül a földön, tökéletes táplálékként minden vadnak, védtelenül szétfagyva. Úgy érzem, megint átvertek.

Megint megtörtént az, amit soha nem akartam.
Megint szerelmes lettem.
És megint csalódnom kellett.
De még mekkorát...