Vak szerelmem -taekook-

16

Jungkook szemszög

-TaeTae mit csinálsz? -kopogtam be édes gyerekem ajtaján, mivel nagyon idióta gügyögést hallottam, majd benyitottam. Hát... Ha Taehyung nem volt ott drága fiam mellett, és gyúrogatta az arcát mint valami elmebeteg, akkor én soha nem szerettem őt -hagyd már szegényt, értem én hogy aranyos, de ennyire nem.

-De naaaaa~ -konyította le ajkait bűnbánóan én pedig csak nevetve néztem rá -dehát olyan cukiiiii~

-Tudom. De ne nyúzd meg azért. Az egyikünknek se lesz jó.

-Mit??

-Mondom ne nyúzd meg, mert szomorú leszek.

-Dehát nem is csináltam vele semmit! -mondta kétségbeesetten

-Az előbb gyúrogattad az arcát mint valami... Mint valami gyurmát.

-De én nem is csináltam ilyet!!

-Dehogynem, az előbb- álltam meg egy pillanatra. ugye nem az amire gondolok?.... nem biztos hogy nem...

-Miért akadtál meg? Jungkook mondtam hogy nem csináltam vele semmit, azt se tudom miért vagyok itt nála! -kezdett egyre jobban kétségbe esni

-Ugye nem... -néztem rá elkerekedett szemmel -ugye nem vagy... Taehyung kérlek mond azt hogy nincs semmi bajod és jól vagy...

-Én jól vagyok teljesen. -vigyorgott rám idiótán, mire én sóhajtottam egyet

-Nem vagy jól. Nagyon nem vagy jól. -gyengén elhúztam a szobából -gyere menjünk aludni. Biztos fáradt vagy.

-Ühüm. -vetette rá magát az ágyamra, és egy kényelmes pózban elhelyezkedve húzta magára a takarót

-Úgy megváltoztál... -mosolyogtam rá és befeküdtem mellé, mire ösztönösen hozzám bújt

-Nem is.. -motyogta félálomban. Hát, pedig de

-Bármi bajod is van... Segíteni fogok neked. -néztem mosolyogva a mellettem fekvő csodára, aki elaludt, mikor átöleltem. Aztán rájöttem hogy holnap megy vissza oda, ahol ő lakik, és azonnal elfogott a rossz érzés, hogy megint el fogom veszíteni... Ezért próbáltam minél tovább fent maradni, hogy érezzem a közelségét, és próbáltam magamba szívni kellemes illatát. De mivel én is fáradt voltam, így egy órán belül elaludtam én is.

Reggel Taehyung keltett, de úgy hogy leesett az ágyról. Szép, mit ne mondjak.

-TaeTae jól vagy? -néztem rá komásan és aggódva

-Fáj a csuklóm... -konyította le aranyosan az ajkait

-Hadd nézzem meg... -guggoltam le hozzá, és óvatosan próbáltam felhúzni pulcsija ujját, de elhúzta a kezét -mi a baj?

-Semmi... Csak... Csak annyira nem rossz hogy meg kéne nézned. -mosolygott rám hamisan

-Mi van a csuklódon Taehyung?

-Semmi!

-Akkor miért nem nézhetem meg?

-Mert... Csúnya.

-Hogy lenne már csúnya? Te egymagad úgy vagy gyönyörű ahogy vagy. -mondtam neki, ő pedig szégyenlősen elpirult. Mondtam már hogy imádom? Nem? Akkor most mondom.

-Nem akarod te azt látni mi van ott...

-Tae, kérlek...

-Majd egy hónap múlva megnézheted, de most biztos hogy- kezdett bele a mondandójába, majd riadtan lenézett a kezére, ahonnan vér folyt le. Ellenkezést nem tűrve megragadtam a kezét, és felrántottam pulcsija ujját.. hát nem kellett volna... -mondtam hogy ne...

-Miért csináltad? -kérdeztem tőle magamhoz ölelve őt, folyamatosan válaszra várva

-Hiányoztál... -hajtotta le a fejét

-De tudod jól hogy ez nem megoldás erre... -csóváltam meg a fejem szomorúan -ne bántsd magad kérlek. Szeretlek, és itt vagyok neked. -suttogtam neki

-Most már tudom... És sajnálom, csak nagyon fájt... -mondta tiszta fájdalommal a hangján

-Elhiszem... Soha nem bocsájtanám meg magamnak... Ha valami nagyobb bajod esne...

Taehyung szemszög

Oh, Jungkook... Nem tudsz rólam még semmit... Félre ismertél... Nem az az ember vagyok már, aki régen voltam...