Captive Love |Taekook|

Hetedik fejezet

Jungkook szemszöge:

-Taehyung mit csinálsz? -kérdeztem suttogva mikor láttam, hogy kimászik a ketrecből és elhagyja a szobát. Idegesen néztem utána hiszen nem akartam, hogy baja essen és ha észre veszik biztos büntetést kap. Már épp indulni akartam utána de ekkor nyitódott az ajtó és ő lépett be rajta. Egy megkönnyebbült sóhaj szökött ki ajkaim közül és mosolyogva néztem, ahogy leül mellém és egy rongyba tekert jeges borogatást tart felém. Elvettem tőle majd elfeküdve az ágyon az arcom fájó pontjaihoz érintettem a jéghideg rongyot ami iszonyú jól esett.
Tae is mellém feküdt és egyik kezével simogatni kezdett míg a másikkal ő kezdte jegelni a zúzódásokat. Lehunytam a szemeimet és csak élveztem. Annyira jó őt érezni, az illatát és a bársonyos bőrét. Ezután a szar nap után csak rá van szükségem de közben bennem van a félelem mert bármikor bejöhetnek és annak nem lesz jó vége.

-Szépségem, vissza kéne menned a ketrecbe! -pillantottam fel rá szomorúan de ő csak folytatta tovább.

Próbáltam elterelni a gondolataimat és Tae felé fordultam majd már éppen elaludtam volna mikor kicsapódott a szoba ajtó és felkapcsolták a villanyt. Arcukról a mosoly azonnal eltűnt és szikrákat szóró szemekkel néztek ránk. Rögtön felálltam Taevel együtt majd lehajtottam a fejem és halkan megszólaltam.

-Ez csak egy félreértés, én küldtem ki Taehyungot, hogy hozzon jeget az arcomra mert nagyon fájt! Ő nem tehet semmiről, itt csak is én vagyok a hibás. -mondtam miközben néha rájuk pillantottam.

-Igazán? -szólalt meg Soomin miközben felénk lépdelt, majd hirtelen megfogta Tae karját és vissza lökdöste a ketrecbe. -És te mégis kinek képzeled magad? Taehyung nem a csicskásod megértetted? Te itt senkinek nem parancsolsz és attól, hogy ma meg voltál dicsérve az nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz!

-Így van! -szólalt meg Jihoon is. -Nagyon nagy arcod van fiam! De ez nem sokáig lesz így! -nevetett fel, én pedig hevesen dobogó szívvel néztem a ketrecben ülő szépségemre, akinek szemei dühöt és némi ijedtséget tükröztek.

-Kimész az udvarra és ott fogsz aludni addig, ameddig nem tanulsz meg viselkedni! -mondta Jihoon majd megragadta a karomat és húzni kezdett.

Nevetségesnek tartottam de belül mégis féltem, mert kint hideg van és most az eső is esik. Ilyen szívtelenek tényleg nem lehetnek és ráadásul nem tettünk semmi olyat amiért ezt érdemelném.

Kiérve az udvar végére vitt majd meglökött ami miatt a földre estem.

-Nem mozdulhatsz innen, megértetted? Nem kapsz takarót, ruhát és ételt sem! Ha elgondolkodtál a bűneiden akkor jöhetsz bocsánatot kérni vagy el is pusztulhatsz! -köpte felém a szavakat majd megfordult és vissza bement a házba.

Nagyot sóhajtva dőltem a kerítésnek, térdeimet pedig felhúztam és úgy próbáltam meg pihenni. Nagyon fáztam mivel fújt a szél és csak egy póló volt rajtam és egy lenge nadrág. Nem tudom meddig fogom itt bírni, ez a hely rosszabb mint a másik ahonnan jöttem. Elegem van abból, hogy így kell élnem és, hogy lenéznek mert nekik van pénzük és azt hiszik többek mint mi. El akarok szökni innen és új életet kezdeni viszont egy valami tart vissza, az pedig Taehyung. Nem akarom magára hagyni, túl fontos lett nekem és nem tudom, hogy ő benne lenne-e a szökésben mert nagyon nehéz és veszélyes lenne.
Fogalmam sincs mit tegyek de ezt már nem bírom tovább.

Felnéztem a hatalmas házra majd a mi szobánk ablakára és először azt hittem csak képzelődök de mikor megráztam a fejem és újra oda néztem még mindig ott állt Taehyung. Könnyeim útnak indultak, nem tudtam tovább tartani és mutattam neki, hogy menjen vissza mire lehajtotta a fejét és vissza húzta a függönyt.

Másnap egész nap dolgoztattak. Szó szerint mindent velem csináltattak és nem mehettem be a házba és ennivalót sem kaptam, pont ahogy mondták. Már kezd esteledni és az eső is csepereg, én pedig ismét a hideg földön ülök egyedül. Taehyungot azóta sem láttam és nem tudom mi van vele. Vajon őt is bántották? Legalább őt hagyják békén addig.

-Jungkook! -hallottam meg Soomin hangját, mire felnéztem rá. -Milyen kár, hogy rossz voltál... -mondta tettetett szomorúsággal. -Ma nem vehetsz részt a kis játékunkban, pedig Tae nagyon élvezné ha inkább te csinálnád de így sajnos magának kell. -nevetett fel majd elment.

A vérnyomásom azonnal az eget verdesse és legszívesebben azonnal bemennék és elvinném Taehyungot innen. Mit fognak vele csinálni? Vajon Jihoon is dugja? El sem tudom képzelni, hogy amíg én nem voltam itt mik történhettek szegénnyel.

Nem hiába nem szólal meg...

Ijedten nyitottam ki a szemeimet mikor éreztem, hogy valaki nekem dőlt oldalról. Álmosan fordultam arra az irányba és megpillantottam Taehyungot ahogy könnyes szemekkel néz rám.

-Taehyung, te meg mit művelsz? Azonnal menj vissza! -mondtam mérgesen de ő csak megrázta a fejét, hogy bizony ő nem megy innen sehova. -Az isten szerelmére Tae! Be kell menned mert bármikor megláthatnak, érted? -fogtam meg egyik kezét. -Nem akarom, hogy bántsanak! -mondtam, mire megvonta a vállát és szomorúan felhúzta a pólóját így megláttam a babapocakját amin ütés nyomok díszelegtek. Ezután letette a kezében tartott dolgokat a földre, majd a takarót leterítette, hogy arra üljek és láttam, hogy ételt is csempészett ki. Átültem a takaróra ahova Tae is helyet foglalt.

Összepréselt ajkakkal néztem rá majd hirtelen húztam magamhoz,  hogy megcsókoljam. Először meglepődött és nem is viszonozta de aztán fogta magát és az ölembe ült majd hajamba túrva egyre szenvedélyesebben faltuk egymás ajkait. Abban a percben nem számított semmi csak, hogy itt van velem és érezhetem mézédes párnácskáit.

Viszont mint mindig ez a pillanat sem tartott sokáig mert ahogy kinyitottam a szemeimet láttam, hogy felkapcsolódtak a fények és a gazdák közeledtek felénk. Taehyungot erősebben szorítottam magamhoz mint eddig.

-Na ebből most volt elég! -ordított Soomin majd kirángatta Taet az ölemből és a földre lökte, nekem meg lekevert egy hatalmas pofont de olyat, hogy még megszédültem tőle. Jihoon a hajamnál fogva húzott fel álló helyzetbe és a hasamba rúgott mire fájdalmasan felnyögtem. Tovább ütöttek és undorító szavakkal illettek.

-Most majd megtanulod te féreg! Taehyungot is beleviszed a rosszba, pedig ő eddig nem csinált ilyeneket! Haszontalan! Nem hiába nem kellettél még a szüleidnek se! -kiabált Jihoon és kezdtem érezni, hogy nem sokáig bírom. A látásom kezdett homályosodni és már az ütéseket sem éreztem.

-Elég volt! -hallottam meg egy erőteljes mély de lágy hangot, mire azonnal felkaptam a fejem és Taere néztem aki könnyes szemekkel állt fel a földről de még innen is láttam mennyire remeg.

-Hagyják békén, elég volt! Mit képzelnek magukról? Hogy bánhatnak így velünk? Semmit nem csinálunk csak szeretjük egymást de attól függetlenül mindig megtesszük amit kérnek! Ne bántsák! Elég volt ebből! Elegem van! -sírt fel keservesen, én pedig éreztem, hogy megszakad a szívem érte.

-Látod van ennek a kis ribancnak hangja! -szólalt meg Jihoon és elengedve engem a szépség felé ment és neki is adott egy pofont amitől elesett.

Most őt kezdték el verni amit nem tudtam nézni így nagy nehezen felálltam és egy erőteljes lökéssel ellöktem Jihoont, utána pedig Soomint. Olyan gyorsan történt minden és fogalmam sem volt ezekben a percekben mit teszek csak az lebegett a szemem előtt, hogy el kell innen mennünk.

Nem szokásom nőket bántani de most muszáj volt Soomint is annyira elintéznem, mint Jihoont, hogy ne tudjanak utánunk jönni.

Megragadtam Taehyung karját, majd felkaptam az ölembe és futni kezdtem ahogy csak bírtam. Szerencsénkre a nagykapu résnyire nyitva volt így ki tudtunk szabadulni.

Mikor már elég messze értünk muszáj volt megállnom mert nem volt erőm tovább futni. Egy buszállomáson voltunk ahova be is lehetett menni leülni. Egy pár percig egyikünk sem szólt semmit de végül én törtem meg a csendet.

-Jól vagy? -néztem a mellettem ülőre, mire bólintott. -Szépségem szólalj meg! Már hallottam a hangod, mutasd meg mégegyszer. -mosolyogtam rá mire szégyenlősen lehajtotta a fejét.

-Szeretlek J-Jungkook! -mondta halkan, nekem pedig le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról olyan boldog voltam.

-Én is szeretlek téged Taehyung!