Captive Love |Taekook|

Tizenegyedik fejezet

Jungkook szemszöge:

-Kérem ne érjen hozzá! -szólok a férfire kissé erőteljesen mire ő meglepetten pislogott hol rám, hol pedig a szekrényben kuporgó szerelmemre. -Ilyenkor nem szabad mert csak jobban megijed. Ha megkérhetem magunkra hagynának egy kicsit? -mosolyodok el halványan mire Junwoo megértően bólint és elhagyja a szobát maga után bezárva az ajtót is.

Nagyot sóhajtottam és ismét leguggoltam Taehez, aki még mindig nagyon sírt, szemeit erősen összecsukva és a levegőt úgy kapkodta mintha az élete múlna rajta. Óvatosan nyúltam vékony karjaihoz, hogy kihúzzam a szekrényből majd a padlóra ülve magamhoz öleltem és csak csendben simogattam és vártam, hogy megnyugodjon.

Igazából fogalmam sincs mennyi ideje ülhettünk ott egyhelyben de Tae lassacskán abba hagyta a sírást, így lágyan eltoltam magamtól és bíztató mosollyal sepertem el a szemébe lógó tincseit.

-Jól vagy? -törtem meg végül a csendet mire félénken bólintott egy aprót. -Elmondod mi ijesztett meg ennyire? -kérdeztem, de hangját még mindig nem hallatta csak egy fejrázással felelt a kérdésemre ami nagyon rosszul esett, ugyanis ez számomra azt bizonyítja, hogy még mindig nem bízik bennem teljesen pedig azon vagyok, hogy mindent úgy csináljak, hogy neki jó legyen.

-Tudod Tae, nekem is nagyon nehéz. El sem tudom mondani mennyire. Igaz téged sokkal durvábban és sokkal több ideig bántalmaztak így teljesen át tudom érezni, hogy min mész keresztül és én azon vagyok, hogy melletted legyek. Viszont nagyon rosszul esik, hogy ezt csinálod. -mondtam őszintén végig szemeibe nézve mire ő teljesen elhúzódott tőlem így lett köztünk egy fél méter távolság. Nem értem most mit mondtam...

-Miért vonsz meg magadtól? -kérdeztem ismét viszont itt már érezhető volt, hogy kezdek ideges lenni.

-N-Nem szándékosan csinálom. -szipogott, hangja pedig rekedtes volt a sok sírástól. -Én nem akarom, hogy ezt gondold mert egyáltalán nem igaz. -nézett fel rám ártatlanul.

-Gyere ide! -tartottam ki egyik kezem, hogy újra hozzám bújjon és mikor ez megtörtént olyan szorosan öleltem magamhoz mint még talán soha. -Mindig vigyázni fogok rád! Soha nem foglak elhagyni és soha nem foglak bántani. Nem fogok olyat csinálni ami neked nem jó, ha azt szeretnéd, hogy ne érjek hozzád, nem fogok csakis akkor mikor te kéred! Nem akarom, hogy azt hidd én is csak kihasznállak mert ez nem így van! Teljes szívemből szerelmes vagyok beléd és te vagy nekem a legfontosabb az egész világon. -mondtam mosolyogva, majd egy hosszas csókot nyomtam puha hajába mire elhúzódott tőlem de csak annyira, hogy láthassam az arcát.

-Én is nagyon nagyon szeretlek téged Kookie és nekem is te vagy a legfontosabb! -mosolygott ő is ami megmelengette a szívemet.

-Gyere menjünk vissza a házaspárhoz mert biztos ők is aggódnak. -mondtam biztatóan mire egy aprót bólintott így felálltunk és vissza kimentünk a nappaliba.

-Gyerekek, minden rendben van? Tae szépségem jól vagy? -sietett hozzánk Nari.

-I-Igen, elnézést ezért a kiborulásért csak eszembe jutott pár nagyon rossz dolog. -mondta a szépségem félénken.

-Jaj istenem szegénykém, szeretnétek róla beszélni? -kérdezte őszinte együttérzéssel mire Tae felnézett rám és tudtam mit szeretne. Leültünk mi is a kanapéra majd egy nagy sóhaj után mesélni kezdtem.

-Nos a helyzet igazából az, hogy minket szexrabszolgának tartottak a gazdáink. Én nagyon alapos kiképzést... -itt megálltam mivel kicsit furának gondoltam ezt a kifejezést. -Vagy igazából nem is tudom minek nevezhetném ezt a dolgot, szóval felkészítettek minket aztán közben erős fizikai munkát végeztettek velünk, hogy erősek legyünk. Mikor aztán elértük az adott életkort eladtak minket és így ismertem meg Taehyungot. Ő már nagyon régóta volt annál a házaspárnál és nagyon durván bántalmazták minden értelemben. Nekünk azért kellett lefeküdnünk egymással, hogy nekik jó legyen. Taet még ketrecben is tartották és nagyon sokáig egyáltalán meg sem szólalt. -befejezve a hosszú beszámolómat felnéztem a két idősebbre akik teljesen elvoltak szörnyülködve.

-Nem tudom elképzelni, hogy azok az emberek akik ezt csinálták veletek mégis milyen embertelen férgek lehetnek. -szólalt meg Junwoo idegesen.

-Nagyon jól tettétek, hogy eljöttetek onnan! Ránk mindenben számíthattok és sokat beszéltünk ma erről a férjemmel és úgy döntöttünk, hogy nálunk maradhatnátok. Persze csak ha ti is szeretnétek. -mondta kedvesen nekem pedig kikerekedtek a szemeim és el sem hittem amit hallok. -Járhattok iskolába is, sőt kötelező lenne, hogy normális életetek legyen. -tette hozzá.

-Mi ennek nagyon örülnénk. -mondtam boldogan és közben a mellettem ülő Taere néztem, aki szintén majd kicsattant a boldogságtól. -Nagyon hálásak vagyunk, hogy befogadtak minket és, hogy ennyi mindent megtettek már eddig is értünk.

-Ez csak természetes, főleg két ilyen tüneménynek. -nevetett fel a nő kedvesen. -Na de mostmár nyomás pihenni mert rátok fér. Holnap pedig elmegyünk vásárolni nektek mert semmitek nincs. -állt fel a helyéről, majd mindkettőnket megölelt a férjével együtt.

———

-Kook szerinted innentől kezdve nagyon boldogok leszünk? -kérdezte Tae már az ágyban feküdve, miközben a mellkasomat simogatta ujjaival.

-Igen szerelmem, ez az új kezdetünk ami csodálatos lesz. -mondtam majd egy csókot nyomva a homlokára oldalra fordítottam mindkettőnket és Taet ölelve elaludtunk mindketten.

1 héttel később...

-Készen állsz? -néztem szerelmemre aggódva már az iskola bejáratánál állva. Nari ebben az iskolában tanít és elintézte nekünk, hogy az ő osztályába járjunk mind a ketten.

-A-Azt hiszem i-igen! Csak fogd a kezem és ne engedd el amíg nem muszáj. -mondta majd remegő kezét összekulcsolta az enyémmel.

-Ne aggódj életem, minden rendben lesz! -simítottam arcára majd elindultunk az épületbe.

Nagyon remélem, hogy tényleg minden rendben lesz és kedvesek lesznek a többiek. Biztos voltam abban, hogy mostantól boldogok leszünk és soha nem kell olyanokat átélnünk mint régen.