Captive Love |Taekook|

Tizennyolcadik fejezet

Taehyung szemszöge

Hallottam hogy Jungkook beszél hozzám, de nem értettem amit mond. A hangja csak háttérzaj volt, miközben az elmém folyamatosan, újra meg újra levetítette a lelki szemem előtt a nemrég történteket.

"Csak a rohadt mosdóba akartam kimenni. Elvégeztem a dolgom, és mivel óra volt, teljesen üres volt az egész, egészen amíg ki nem értem a fülkéből. Egy srác neki támaszkodott a csapnak, és úgy tűnt hogy engem várt.

- Nahát nahát! Ki került elő! - vigyorog.

Megtorpantam, és kérdőn néztem rá. Ma egész nap furcsán viselkedett mindenki, és rögtön arra asszociáltam hogy valahogy tudomást szereztek a múltunkról. Dehát honnan jöttek volna rá?

- Végre meg vagy! Ugye nem előlünk bújkáltál egész nap? - jelenik meg még négy fiú, és gondosan becsukják az ajtót maguk mögött. Ijedten kapkodtam az idegenek között a tekintetem, majd hátráltam egészen a fülke ajtajáig.

- Miért nem meztelenül vártál minket, szépfiú?

- Mitől vagy így megrémülve?

- Nem tudtam, hogy a ribancok félnek a szextől - röhögnek, nekem pedig bukfencet vet a gyomrom a félelemtől. Nem, nem történhet meg újra!

- Hagyjatok - nyöszörgöm, a hangom elvékonyodott a velőig mélyült fájdalomtól. - Miért?

- Ugyan már, kisegér! Azok után a képek után már ne tedd magad! Mindenki tudja hogy éhezel, hát nézd meg mennyien akarunk segíteni. Megetetünk - markol az ágyékára, mire a többiek vigyora is lehervad, és komolyan kezdik bámulni a testem, melyet remegés fogott el. A belső hangom Jungkookért kiáltott, de a szám ismét megnémult.

Egyszerre indultak meg felém, volt aki lefogott és volt aki lerángatta a ruháim. Olyan szánalmasan kicsinek és gyengének éreztem magam a szerelmem nélkül. Ha itt lenne, nem félnék. De nincs itt.

Kérlek Jungkook, segíts!

Erőszakosak voltak velem, a mocskos szájukkal a bőrömet érintették, a kezük nyomán élesen égtek a csontjaim. Próbáltam őket ellökni, össze szorítottam a szám, de még így is erővel megcsókoltak. Borzasztóan viselkedtek velem, de saját magamtól jobban undorodtam, mint tőlük. Mint bárki mástól ezen a bolygón. Szánalmas voltam, sírtam, de a gyenge ellenállásom csak jobban beindította őket. Ellöktem a srácot aki kiszívta a nyakam, és a sarokba kuporodtam. Körbe álltak, simogatták magukat és olyan szintű vágyat láttam a szemükben, hogy már biztos voltam benne, hogy ma lesz a halálom napja. Jungkook az utolsó pillanatban talált rám, és mentett meg. Miattam verekedett, miattam sérült meg. Minden az én hibám."

A rémálmaim közül két erős kéz rángatott ki. Jungkook kiemelt a kádból, és a szélére ültetett, hogy egyszerűbben meg tudjon törölni. Óvatosan simította a bőröm a puha anyaggal, majd körém tekerte és az ölébe vett, hogy bevigyen a szobába. Adott rám egy pólót és egy alsó nadrágot, majd miután ő is felöltözött, elém guggolt, és megfogta a kezem.

- Kedvesem, légyszíves nézz rám.

Jungkookra emelem a tekintetem, és abban a pillanatban, hogy meglátom a monoklit a szeme alatt, megtörök. Hatalmas könnycseppek szántják fel az arcom, lecsúszok az ágyról és térdre borulok előtte. Az én hibám, hogy megsérült. Ez az egész miattam van.

- Sss, semmi baj nincs szerelmem, itt vagyok veled. Megvédelek. - ölel szorosan a mellkasához, és folyamatosan a fejem puszilgatja. Úgy bújok hozzá, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetném. Ahogy az orromba kúszik az illata, hallom a hangját, és érzem a hőt amit a teste bocsát ki, az elmém kiszabadul a sokkból, és csak szorosabban bújok a biztonságomhoz. Ha ő nem lenne... már biztosan megszabadítottam volna magam a szenvedéstől. De itt van velem, és érte bármit képes lennék elviselni. Meghalnék, csak hogy őt megmentsem. Az ölébe vett, és úgy húzott magához.