Captive Love |Taekook|

Tizenkilencedik fejezet

Jungkook szemszöge:

Szinte remegtem és alig láttam az idegtől, ami végigjárta testem minden egyes porcikáját. Tompán hallom ahogyan a tanár éppen az anyagot próbálja a fejünkbe verni de mindhiába. Ahogy körülnézek a teremben néhányan ránk pillantanak és rögtön suttogni kezdenek és ez csak még jobban felnyomja bennem a pumpát. Ez olyan mint valami rossz rémálom. Reménykedtem benne, hogy végre elszabadultunk abból a pokolból amit éveken keresztül el kellett viselnünk és, hogy ezentúl minden más lesz és soha többet nem kell szenvednünk, nem fog fájni semmi. Megígértem Taehyungnak, hogy vigyázok rá és, hogy nem hagyom, hogy bárki miatt is sírjon. Megígértem, hogy boldog lesz és megígértem neki, hogy csodálatos lesz minden. Nem tudtam betartani az ígéretemet és ez iszonyúan bánt. Csalódást okoztam neki és magamnak is. Nem akartam, hogy ez történjen eddig minden annyira tökéletes volt az, hogy egy ilyen önzetlen házaspár csakúgy a semmiből befogadott minket pedig idegenek voltunk, koszosak és nem ismertük a rendes emberi életet, ők mégis segítettek. Iskolába járhatunk ami eddig jó is volt, megtaláltuk azokat a dolgokat amikben jók vagyunk, lettek barátaink mint minden normális embernek. Erre jön egy ilyen aljas és szívtelen nő és mindent tönkretesz. Fogalmam sincs miért érdemelte ezt tőle Taehyung, hiszen alig ismeri és nem is ártottunk neki semmit mégis ő minden rossznak az okozója. Tönkretett mindent...

-Jungkook! -éreztem meg hirtelen egy apró mancsot vállaimon mire kissé megráztam a fejem és a mellettem ülőre pillantottam. -Kicsengettek, mehetünk haza. -mosolyodott el halványan mire bólintottam és kezéért nyúlva összekulcsoltam az enyémmel majd felállva szorosan magam mellé húzva indultunk ki az épületből.

Az úton nem beszéltünk szinte semmit ő is teljesen máshol járt ahogyan én is. Szemem néha könnybe lábadt mikor rápillantottam de próbáltam tartani magam. Tudom mennyire érzékeny és lelkileg gyenge és kell, hogy lássa azt, hogy én erős vagyok. Nem tudhatja mennyire fáj ez nekem is.

-Nahát megjöttetek? -sietett felénk Nari és mindkettőnket megölelt. -Isteni ebédet készítettem szóval remélem éhesek vagytok! -vált el tőlünk mosolyogva viszont mikor meglátta milyen arcot is vágunk az övéről is egy pillanat alatt hervadt le a vigyor.

-Mi a baj? -aggódó hangja hallatán nyelnem kellett egyet és Taehyungra néztem aki inkább lehajtotta a fejét.

-Öhm ez elég bonyolult. -szólaltam meg végül.

-Figyeljetek, már nem vagytok egyedül! Olyanok vagytok nekünk mint a gyerekeink és azért vagyunk, hogy segítsünk viszont ha nem mondjátok el nem tudunk! Azt is megértem, hogy még nem bíztok bennünk annyira de tudnotok kell, hogy ránk számíthattok és én szeretném tudni min mentek keresztül. -mondta kedvesen mosolyogva egy kis szomorúsággal a hangjában.

-Lezuhanyozunk aztán elmesélem! Taehyung úgy is nagyon fáradt ő utána lefekszik. -mosolyodtam el én is majd szerelmemet a szobánk felé kezdtem húzni.

-T-Tényleg elmondod neki? -nézett rám hatalmas szemekkel mikor már a fürdőben voltunk.

-Igen! Persze csak ha szeretnéd, hogy tudják mert Nari tanár és lehet tud valamit tenni az ügy érdekében. -mondtam miközben az utolsó ruhadarabot és levettem róla.

-Ha te jónak látod nekem mindegy. -többet nem is beszéltünk, beültünk a jó meleg vízbe ami kicsit legalább ellazított minket majd mikor végeztünk megvártam míg Tae elhelyezkedik és egy hosszú csókot nyomtam a homlokára majd magára hagytam.

Lent már ott volt Junwo is és mikor megláttak egy emberként fordultak felém és intettek, hogy üljek a kanapéra. A szívem a torkomban dobogott és a szám is egyfolytában száradt. Féltem, hogy elfognak minket ítélni.