𝓔𝓿𝓮𝓻𝔂 𝓓𝓮𝓼𝓽𝓲𝓷𝔂 𝓲𝓼 𝓗𝓪𝓻𝓭

11.

A démon magasba lendítette vastag, pikkelyes szárnyát, és lecsapni készült. Idejében félre tudtam ugrani, így a szárnya csupán a levegőt kaszálta.
Stephen Herondale és Jem Carstairs is a démongalamb jelzőt adta a Halphasoknak, csak sokkal nagyobbak voltak, mint egy átlagos madár. Ez a Halphas viszont kifejezetten megtermett jószágnak számított. Majd' három fejjel magasabb és kétszer olyan széles volt, mint én, ezáltal könnyűszerrel végezhetett volna mindkettőnkkel. Azonban nephilimek voltunk, és miután Jack is kardot rántott, együttes erővel rontottunk rá a szörnyre. A démon viszont erősebbnek bizonyult, mint első ránézésre hittem, és egy mozdulattal levetett magáról. Hangos puffanással értem földet, egy pillanatra a levegő is beszorult a tüdőmbe.
— Carolyn! — kiáltotta Jack, amint megpillantott a hideg földön feküdve. A démon szárnyán csimpaszkodott, szeráfpengéje kiesett a kezéből. A Halphas minduntalan igyekezett lerázni magáról az igen makacsul kapaszkodó fiút, de Jack fogást talált rajta, és egy mozdulattal fellendítette magát a lény nyakába.
Egy másodperccel később ismét talpon voltam, és kihasználva, hogy a démon Jackre figyel, nekitámadtam. A lábát találtam el, de csak megsebeztem. A Halphas erre feldühödött, és egy dühödt kiáltással megrázta magát. Jack lerepült róla, és egy nagy reccsenéssel egy fának csapódott. Ájultan rogyott a földre.
Olyan volt, mintha az idő megfagyott volna. Körülöttem minden lelassult, a Halphas démon jégbe fagyott mellettem. Tudom, mire képes a fiú, hogy sokkal erősebb nálam, mégis, abban a pillanatban azt hittem, elvesztettem. Hogy olyan súlyos sérülést kapott, amiből már nem tud felépülni. És nem álltam készen elengedni.
A harag és a félelem elemi erővel öntött el. Fel sem fogtam, mire készülök, csak akkor kapcsolódtam vissza a valóságba, mikor egy nagy adag ichor festette feketére a bőrömet, a Halphasnak pedig hűlt helyét találtam. Szeráfpengém hegyéről is ichor csöpögött, ahogy a fű és a környező bokrok levelei is kaptak egy nagy adagot a démon véréből.
Amint megbizonyosdtam arról, hogy a Halphas visszakerült az ürességbe, és egyhamar nem fog ismét a mi világunkban járni, azonnal Jack mellé térdeltem. Fölé hajolva alaposan megvizsgáltam. Fekete ichor pettyezte az arcát, amely a hajamról csöpögött rá, és beterítette a talajt körülöttünk. Zakója első ránézésre sértetlen, inge viszont véresen tapadt a mellkasára. Azonnal elszakítottam az anyagot, hogy megvizsgáljam a sérülését, de a vértől nem láttam tisztán.
— Jack! Hallasz engem? — szólongattam, miközben finoman az arcát ütögettem. Nem reagált, akármit csináltam. Egyre több vért vesztett, és ha nem csinálok valamit, tényleg valóra válik a félelmem. Azonban az agyam leblokkolt, képtelen volt reálisan gondolkodni. Egyedül az jutott el a tudatomig, hogy cselekednem kell, így előkapva az irónomat egy iratzét rajzoltam a sérülés környékére. Mikor láttam, hogy nem használt, azonnal eltűnt, még kettôt rajzoltam. Fel sem merült bennem, hogy akár bele is halhat, mert hiába nephilim, és folyik benne angyalvér, a rúnák a legveszélyesebb fegyverek. Az sem biztos, hogy Lucifer vére ugyanolyan megbízható, mint Razielé, lehet, azonnal megöli a fiút. De ez volt az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhattam, hát nem hagytam elveszni.
— Kérlek, ne hagyj itt — Könnyeimmel küszködve folyamatosan rajzoltam rá a gyógyító rúnákat. Az iratzén kívül kapott egy agónia és egy amissio rúnát is. Az utóbbi lassítja a vérveszteséget, míg az agóniát komolyabb sérülések esetén használjuk. Vérpótló rúnát több ok miatt sem mertem alkalmazni; egyrészt nagyon veszélyes, másfelől fogalmam sincs, sikerült-e meggyógyítanom a sebet. És amíg ezt nem tudom biztosra, nem kockáztatok. Az iratzéval is átléptem egy határt.
Minél többet rajzoltam rá, annál biztosabb voltam benne, hogy semmi esélyem megmenteni. Homályosan láttam a patakokban folyó könnyeimtől, a végére azt sem tudtam, mit csinálok, csak az járt a fejemben, hogy nem élem túl, ha elveszítem. Úgy tűnik, számomra ez a szerelem átka.
— Aku cinta kamu — suttogtam reménytelenül. — Szerelmem a szerelmedért, szívem a szívedért, lelkem a lelkedért most, és mindörökké.