𝓔𝓿𝓮𝓻𝔂 𝓓𝓮𝓼𝓽𝓲𝓷𝔂 𝓲𝓼 𝓗𝓪𝓻𝓭

12.

A reggel Jack karjai között ért. Lassan kinyitottam a szemem, majd vigyázva, nehogy felébredjen a mellettem édesen szuszogó fiú, kihámoztam magam az öleléséből. Felhajtva a takarót megcsapott a hűvös levegő, ami nem volt hidegnek mondható, de egy pillanatra elgondolkodtam, hogy visszabújok a meleg ágyba, és ki sem kelek egész nap. Ablak híján napfény nem tudta felmelegíteni a helyet, így megmaradt az a szürkeség, ami a nap huszonnégy órájában jellemzi ezt a szobát. Ebből a szempontból hiányzik Los Angeles és az Intézetben található szobám. Igaz, nem az óceánra nyílt, hanem a kertre, de csodálatos volt reggelente kiülni az ablakba egy bögre teával és csak hallgatni a csendet.
Halkan felkapkodtam pár cuccot, köztük a mosásra váró harci öltözetemet is, és kilépve az ajtón egyenest a fürdőszobába mentem. Miután kétszer is alaposan megmostam a hajamat, és lesikáltam a bőrömre száradt ichor elég undi maradványait, a fejemre tekerve egy törülközőt magamra húztam az aznapi ruhámat. Csupán egy fekete farmert és egy I ❤️ Los Angeles feliratú, fehér pólót kaptam fel reggel, de nem is szerettem volna túlságosan kiöltözni. Terveim szerint itthon töltöm a napot, és segítek Durendallal a lányoknak. Érdekes nyomokra bukkantak, és reményeim szerint ez a szál vezet el a kérdéseim válaszához. Ki kell derítenünk mindent, amit csak tudunk a Kerekasztal lovagjairól, a mágikus kardjaikról, de legfőképp arról a boszorkányról, aki varázserővel ruházta fel a fegyvereket.

A konyhában elég nagy volt a nyüzsi, mikor alig húsz perccel később beléptem. Donna igyekezett valami reggelit összeütni, miközben Alex feltúrta a hűtőt az utolsó üveg birkavérért, amit aztán alaposan meghúzott. Jody és Claire az asztalnál ülve reggeliztek, és ha jól hallottam, a lány a tegnapi fejleményeket mesélte a seriffnek. Kaia és Patience a pultnál állva kotyvasztottak valami turmixot vagy nem tudom, mindenesetre nem tűnt túlzottan étvágygerjesztőnek.
A hűtőhöz lépve kinyitottam azt.
— Jó reggelt! — köszöntött Alex, miután kézfejével megtörölte a száját.
— Neked is — viszonoztam kedvesen. Tekintetemet nem szakítottam el a frigó tartalmáról, úgy érdeklődtem Sam és Dean hollétéről.
— Kaptak egy telefont egy régi ismerősüktől, kora reggel Új-Mexikóba utaztak — válaszolta a lány, majd újabbat kortyolt az üveg vérből. Alex nem olyan régóta vámpír, de nem is tartozik az újoncok közé. A kezdetektől fogva állati vérrel táplálkozik, mindig Claire hozza neki az utánpótlást. Sejtelmem sincs, honnan szerzi be. — Szóval egy pár napig biztos távol lesznek, de ez nem állít meg minket — jelentette ki.
— Pontosan — helyeseltem.
Végül, hosszas tanakodás után kivettem mindent, ami egy pofás szendvicshez kell. Egy doboz almalé is a kezembe került.
— Úgy határoztam, itthon maradok és segítek nektek Durendallal kapcsolatban — vázoltam a tervemet Alexnek, miközben elkészítettem a szendómat a pultnál. Kaia és Patience befejezte a turmixolást, és most azt a löttyöt kóstolgatták, amit csináltak.
— Ott folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk — felelte Alex. — Kaia is besegít, hátha találunk mást is abban a bestiáriumban.
— Elég érdekes ez az egész — mondtam, miközben leszeltem egy darab sajtot.
— Nagyon — bólogatott hevesen. — Felmerült bennem a gyanú, hátha a kardnak köze van a gyilkosságokhoz, elvégre semmit nem szabad kizárni, de Claire eléggé ellenkezett.
— Nem sok átfedést látok a kettő között, de igazad van. Nem zárunk ki semmit, amíg biztossá nem válik az ellenkezője.
Elkészülve a szendómmal kézbe fogtam a tányért és a poharammal együtt leültünk az immáron felszabadult asztalhoz. Claire a reggelije végeztével azonnal belevetette magát Durendal legendájába, Jody pedig Patience-nek segített elmosogatni. Ahogy kihallottam, az a trutyi nem volt annyira finom, ráadásul a színe sem olyan lett, mint abban a receptben, amit néztek.
— Mióta nem tudod használni? — kérdezte hirtelen Alex. Felpillantottam. — A kardot. Volt egy pont, ahonnan képtelen voltál tovább a kezedben fogni, vagy soha nem is sikerült?
— Az utóbbi — válaszoltam, miután lenyeltem a számban lévő falatot. — Mióta csak a birtokomban van egyszerűen nem tudom fél percnél tovább megtartani. Teljesen olyan érzés, mintha valami belülről kezdene el lefagyasztani.
— Akkor lehet, ez valami átok — szólalt meg Kaia, ki hirtelen lehuppant Alex mellé. Kezében egy tálka zabkása. — A boszorkány csupán varázslatot szórt rá, és tény, ez nem mindig jelenti azt, hogy jó is az a mágia, de abból indulok ki, amit tudok. Emma soha nem panaszkodott semmi hasonlóra, igaz? — Mikor bólintottam, folytatta. — Tehát arra tudok következtetni, hogy Durendal el van átkozva. Talán mindhárom kard el volt, vagy csak ez az egy, jó kérdés. Joyeuse jelenleg kinek a birtokában van?
— Nem tudom — ráztam a fejem. — De talán utána tudok nézni. Az ilyen nagy erejű kardok reményeim szerint nyilván vannak tartva, és ha hozzá tudok férni, az is kiderül, hol van most. Nem csak, hogy kinél.
— Azzal nagyon sokat segítenél — mondta Kaia.
— Beaumontban démontámadás történt — szólt közbe Alex, aki az időközben elővett telefonja képernyőjét bámulta. — Vagyis valószínűleg az, mondén hírportál hozta le a pusztítást.
Kaia érdeklődve odahajolt, együtt olvasták el a cikket. Türelmesen kivártam, amíg nekem is beszámolnak a fejleményekről.
— Nem sok démontámadást láttam életem során, de véleményem szerint ez az volt — mondta Alex, és egy mozdulattal felém fordította a telefonját.
A képen a város egyik szegényebb negyede romokban állt. A mondénok földrengésnek tudták be, hiába ellenkezett a fizika törvényeivel. Egy ilyen erősségű földrengés nem csak ekkora pusztítást hagyott volna maga után.
— Több, mint valószínű — biztosítottam a lányokat. — És ha minden igaz, a helyi árnyvadászok kézben tartják az ügyet.
— Nem kellene megnéznünk? — kérdezte meglepetten Kaia.
— Nem fogok minden egyes démontámadás nyomába eredni — szögeztem le. — Fontosabb dolgunk is van annál.
— És ha egy újabb áldozat?
— Ha más a gyilkosunk, vagy esetleg módszert váltott, akkor tudnánk a holttestről. Rory is így került a nyilvánosság elé. Fort Collinsban találták meg a testét, cikkezett róla a sajtó. Azért egy rúnákkal borított ember elég feltűnő jelenség ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják.
— Ez igaz — biccentett Alex. — De honnan fogjuk tudni, ha mégis egy újabb áldozat? Nem hiszem, hogy csak úgy leadnák neked a drótot.
Egy pillanatra elgondolkodtam.
— Tény, rajtatok kívül senki nem hisz nekem. Ha megölnek egy árnyvadászt, és senki sem szerez róla tudomást, akkor vagy eltussolják, mert közvetlenül az Enklávénak dolgoznak, vagy ők voltak a tettesek. Esetleg mindkettő. Szóval semmi garancia nincs, hogy hozzánk is eljutnak az infók. De Sam és Dean hívott ide, mert halott árnyvadászokat találtak.
— Igen, ez is igaz — helyeselt Kaia. — Oké, legyen így. Durendal ügyén dolgozunk, amíg nem kapunk hírt máshonnan.