𝓔𝓿𝓮𝓻𝔂 𝓓𝓮𝓼𝓽𝓲𝓷𝔂 𝓲𝓼 𝓗𝓪𝓻𝓭

14.

- Rendben fiúk, lányok - Jody kiáltására kaptam fel a fejem másnap reggel. Kómásan pillantottam körbe. Álmos voltam annak ellenére, hogy végigaludtam az éjszakát. Előttem Parience és Claire is a sheriff felé fordult, Jack pedig hátradőlt a mellettem lévő széken.
Mindenki a konyhában gyűlt össze, ám hogy Jody parancsára, vagy egy afféle megérzést követtünk, nem tudom. De mind a tízen egy emberként vártuk a további instrukciókat.
- Fordítsuk komolyra a szót - folytatta Jody. - Carolyn szerint pár napunk van, hogy valami használhatóval álljunk elő, ami segít magunk mellé állítani a New York-i Intézetet. Jelenleg ők a legfőbb támogatóink, bár Carolyn reggel beszélt Los Angeles-szel. Van bármi hír a Blackthornok felől? - pillantott rám, mire letettem a kezemben tartott kávés bögrémet.
- Juliannel tárgyaltam, elmondtam neki mindent - feleltem. - Annyit ígért, hogy utána fognak nézni dolgoknak, és bevonják Kitet is, aki jártas a Los Angeles-i árnypiacon, emellett Johnny Rook fia. Hátha ki tud deríteni valami használhatót, ám szerda estig nem tud a piac területére lépni. Szóval addig várnunk kell.
- És mit mondtak, mellénk állnak? - kérdezte Sam.
- Azt még nem. Julian eléggé szkeptikus mindenben, és bár Emma simán benne lenne bárminemű gyilkolásban és árulásban, rólam van szó. Alapvetően nem jelentek veszélyt a Blackthorn gyerekekre, sokszor játszottunk együtt és mindig jól kijöttünk. Ám mégsem bólintott rá azonnal. Az egyik testvérét már elveszítette, és bárhogy alakulnak a dolgok, nem teszi ki őket még egyszer ekkora kockázatnak. Emma pedig sosem bízott meg bennem annyira, hogy vakmerően beleegyezzen.
- Tehát nem vagytok jóban Emmával - állapította meg Dean. Sóhajtottam. Tegnap azt mondtam Jacknek, hogy nincs több titkolózás, és azt hiszem, erre a témára is igaz.
- Nem - jelentettem ki. - Soha nem volt olyan jó barátom, mint Ty. Ő küldte a könyvet, ami segített beazonosítani az áldozatokat és mindig vele beszéltem, ha segítség kellett. Emma is túl sokat látott, nem bízik meg már csak úgy bárkiben. Kevés dolog köt össze minket, de azok sem olyan kaliberűek, hogy öribarik legyünk.
- Miért nem mondtad korábban? - kérdezte Sam.
Csupán vállat vontam.
- Úgy hittem, sokkal nagyobb tekintélyt kapok, ha azt mondom mindenkinek, Emma Carstairs a barátom. Nagyobb befolyást és több szívességet hajthatok be általa. Mert valljuk be, senki sem tudja, ki az a Tiberius Blackthorn, hiába ismerik Juliant és temették el évekkel ezelőtt Liviát. Ty nevére senki sem kapná fel a fejét.
Pár másodperc néma csend telepedett a helyiségre. Még Alex kanálcsörgése is abbamaradt egy pillanatra, amivel a müzlijét ette.
Végül Donna szólalt meg.
- Nos, igazad van - jelentette ki. - Jártas vagyok az árnyvilágban, mégsem mondana semmit, ha valaki Ty nevét emlegetné.
- Megbeszélhettük volna - felelte halkan Sam megtámaszkodva a pulton.
- Tudom - bólogattam. - Viszont kíváncsi voltam, meddig tudom feszíteni a húrt anélkül, hogy bárki gyanút fogna. Nagy valószínűséggel Emma pont az ellenkezőjét állítja és kürtöli tele a nagyvilágot.
- Mindemellett - szólalt meg mellettem Jack, mire nagyot sóhajtva készítettem fel magamat az esetleges cunamira, amit ezzel indítunk el -, szeretnénk még valamit mondani.
Szemem sarkából láttam, hogy Claire elmosolyodik, és Patience meg Kaia is ellazul. Szerintem ők hamarabb tudták, mi a szitu köztünk, mint mi.
- Ki vele - felelte Donna egyszerűen, és nagyot harapott egy szelet baconből.
Jack rám pillantott, szemével kérdezte, ő mondja ki, vagy én. Végül magára vállalta eme nemes feladatot, hamár bevallottam, Emma Carstairs sosem tartozott a legkedvencebb embereim közé.
- Rájöttünk, hogyan keltsük életre az éroszt - jelentette ki. Öt döbbent szempár fordult felénk - a lányok tisztában voltak mindennel.
- Ne tartsátok magatokban, gyerünk - sürgette Dean a fiút. Ám Jack forgatta a szájában a szavakat, igyekezett a legjobb fogalmazási módot találni arra, amit amúgy pár szóval is ki lehet fejezni, mégis egy formálisabb módot választott.
- Carolyn és én szeretjük egymást - mondta határozottan, mire Claire mosolya olyan széles lett, hogy körbeérte az arcát, Alex és Kaia pedig alig tudtak megülni a fenekükön, annyira ugrálni akartak és gratulálni nekünk.
- Hogy... mi? - szólalt meg Castiel reggel óta először.
Jack viszont felpattant és a felnőttek elé sietett.
- Tudom, hogy hirtelen ért és nyilván másra számítottatok, de ahogy Carolyn is mondta, az érosz a szenvedélyes szerelem. Szinte lehetetlennek tűnt aktiválni Durendalt, legalábbis láttam a szemetekben, mikor erről beszéltünk. De mi tudtuk, hogy képesek vagyunk rá. Az egyetlen, ami visszatartott minket, a félelem.
Mindannyian döbbenten figyeltük Jacket, kit egyébként nem érdekelték a reakciók, csak határozottan hadarta tovább gondolatait.
- És ezt nem csak azért mondom, hogy mielőbb letudjuk az egészet, nem találtuk ki és nem beszéltünk össze. Tényleg így érzünk. Azóta tudom, hogy szerelmes vagyok belé, hogy először találkoztunk. És ha Castiel nem találta volna meg azt a csoportot, talán még mindig azt hinnétek, lehetetlen lenne aktiválni. Igaz, a módszert még nem fedeztük fel, de csupán órák kérdése és hiszem, hogy Durendal ismét olyan lesz, mint régen.
Jack azavai után néma csend telepedett nemcsak a konyhára, de szerintem az egész bunkerre. Nem süvített be a szél a nyitott ablakokon keresztül, a parketta nem recsegett és a lámpák sem pislákoltak. Mintha a bunker is feszülten figyelt volna.
Én pedig kihasználtam ezt a totális káoszt, ami kialakult az elmékben, és úgy határoztam, ideje felfedni a másik hazugságunkat is. Amiről lehet, már tudnak, Claire biztosan, mindenesetre úgy vélem, jobb most tiszta vizet önteni a pohárba, ha már egyszer belekezdtünk.
- Tündérföldéről pedig hazudtunk - mondtam. - Illetve nem teljesen, de a történet vége nem úgy alakult, ahogy - Felemeltem a jobb kezem, aminek gyűrűsujján még mindig ott virított az arany ékszer, melyet Lylian és barátnői húztak rá. Jack is ugyanígy tett, neki azonban a bal kezének gyűrűsujján foglalt helyet a leheletvékony aranykarika. Claire kivételével mindannyian kérdőn felénk fordultak, és bár a szőke lány sem tudhatott mindent, azért arra látszólag nagyon büszke volt, hogy sejtette, tündérgyűrűkkel van dolgunk.
- Mégis mi történt? - kérdezte elsőnek Kaia. A felnőttek szerintem még a Jack által elhangzott információkat próbálták megemészteni.
- Hülye voltam és hagytam magam megvezetni - válaszolta Jack. - Pedig mielőtt beléptünk volna az udvarba, Carolyn számtalanszor figyelmeztetett, hogy soha ne higgyek a tündéreknek és igyekezzek a lehető legjobb módon kizárni őket az elmémből. Nem sikerült, így egy hatalmas buli kellős közepén találtam magamat, ahonnan Carolyn mentett ki.
- Aztán persze nem is hagyhattuk volna el az udvart mindennemű dráma nélkül, így a lányok ősszekötöttek minket egy-egy gyűrűvel - folytattam a történetet a saját szemszögemből. - Mondjuk egy ideje elgondolkodtam, hogy vajon tényleg összekötöttek-e minket, vagy csak megjelöltek. Ugyanis semmi jelét nem találtuk a kötésnek. Próbálkoztunk azokkal a módszerekkel, amiket ismerünk, de úgy fest, nem halljuk egymás gondolatait, ahogy Clary és Simon, mikor kémkedésre használták Sebastian ellen, és összekötve sem vagyunk, ahogy anno Cristina és Mark.
- Miután visszatértünk az Udvarból, belevetettem magam a tündérgyűrűk mítoszába, ám semmi érdemlegeset nem találtam - vette vissza a szót Jack. - A tündérek az egyik legtitokzatosabb faj, akiket a hátán hordott a föld, így a bunkerben csupán vajmi kevés információ van róluk. Talán csak az, amiket eddig is tudtunk.
- És egyfelől ezért is lenne jó, ha vagy New Yorkot, vagy Los Angelest magunk mellé állítjuk - tettem hozzá. - Jace és Clary ismerik Tündérföldét, ha nem is teljesen, de az egykori Királynőnél hatalmas befolyással bírtak. Olyan kapcsolatokat alakítottak ki, amik akár sorsdöntők is lehetnek egyes háborúkban. Helen és Mark Blackthorn pedig félig tündérek. Mark éveken át volt a Vadűzés tagja, ami igaz, hivatalosan nem tartozik egyik udvarhoz sem, ugyanis Gwyn ap Nudd, a Vadűzés vezetője nem tett esküt egyik félnek sem. Ez azóta sem változott.
- Tehát ebből a szempontból nem számít, melyik Intézet áll mellénk - állapította meg Sam. - Mindkettő ismer tündéreket és tudnának segíteni nektek. Ha más nem, Magnus Bane jó opció lehet.
- Igen, én is ezen gondolkodtam - bólintottam. - Azonban ha New Yorkot itt tudjuk, nagyobb eséllyel kapjuk meg Los Angelest is. Fordítva már nem vennék rá mérget.
- Akkor mindenféleképpen New York az első számú Intézet - felelte Dean. - Ha ők megvannak, a többi simaliba.
- Mi lesz az adu ászunk? - kérdezte Jody.
Jack felém fordult, szemével üzente, aktiválni kell Durendalt. Az az egyetlen fegyverünk, amivel még lehet esélyünk. Némán igazat adtam neki.
- Akitváljuk a kardot - válaszoltam. - Adjatok tizenkét órát, és tárgyalhatunk New Yorkkal.
- Elég lesz annyi? - kérdezte Cas.
- Muszáj lesz - Jack széttárta a karjait. - A gyilkosunk még mindig szabadlábon van, képtelenek vagyunk elkapni, emellett a gyűrűk is, mint valami időzített bomba ketyegnek rajtunk, sejtelmünk sincs, mire valók, és ha a sejtéseim nem csalnak, az egész árnyvilág tud a halott árnyvadászokról. Nincs több időnk.
Felpattantam a székről és Jack mellé léptem.
- Talán még sok is a tizenkét óra - jegyeztem meg. - Minél előbb nekiállunk, annál hamarabb lesz ütőképes kártya a kezünkben.
- Hogy csináljátok? - fordult felénk Donna.
- Még nem tudjuk - ráztam a fejem. - De a kiindulópontunk megvan.
Sam elénk állt, és mélyen a szemünkbe nézett.
- Ha bármiben segítség kell, szóljatok.
Dean azonban nem osztotta öccse terveit.
- Hé, nem mondtam, hogy én is benne vagyok!
- Dean, ez lehet az egyetlen esélyünk - sóhajtotta Sam. - Talán még a gyilkost is megtaláljuk a segítségükkel.
- Nem tudjuk, hogyan kell aktiválni - ellenkezett. - És ha bajuk esik? Veszélyes is lehet egy ilyen.
- Dean, érzésekről van szó - szóltam közbe. - Az meg annyira nem nehéz.
- Kislány, az érzések a világ legveszélyesebb fegyverei - A hangja egy pillanat alatt komorult el. - Nem szabad játszadozni velük.
- Kérlek, Dean! - szólt Claire. - Sosem tudjuk meg mi történik, ha nem próbálják.
- Ez lehet az egyetlen, amivel háborút nyerhetünk - tette hozzá Kaia.
- Muszáj, hogy legalább megpróbálják -mondta most már Jody is.
- Ha csak ez az egy esélyünk van, élnünk kell vele - állt mellénk Castiel is.
- Hagyd, hogy tegyük a dolgunkat - felelte Jack. - Vadászok vagyunk, tudjuk, milyen kockázatot vállalunk.
Dean egy pillanatra égnek emelte a tekintetét, de ő is tisztában volt vele, hogy nem mondhat ellent. Egy a kilenc ellen nem a legjobb esély, és ezzel nem szállhatott vitába.
- Oké, tegyétek a dolgotokat - egyezett bele mindenki legnagyobb örömére. Aztán felénk fordult és olyan bizalmasan, ahogy még sosem hallottam, igyekezett megnyugtatni mind kettőnket, mind saját magát. - De ha a legkisebb hibát is vélitek felfedezni, vagy úgy gondoljátok, mégsem fog sikerülni, tegyétek le a fegyvert és hagyjátok. Találunk más megoldást. Ígérem.
Castiel mögötte hevesen bólogatott, nagyon is egyet értett Dean szavaival. Ahogy mi is. Vállaljuk a veszélyt és minden velejáróját, azonban a végletekig mi sem szeretnénk elmenni. Tudjuk, hol a határ, és ha átlépjük, esélyünk sincs megnyerni magunknak New Yorkot, de még Los Angelest sem. A kard nem feltétlenül pusztul el, vagyis úgy tudom, igen nagy nyomás kell, hogy eltörjön, de mi igenis sebezhetők vagyunk. Csupán hús és csont, por és hamu az, amiből épültünk, nem acél, arany, vagy bronz. Hiába az erőnk, a testünk ugyanolyan védtelen, mint a legapróbb virág a hatalmas mezőn.
Ám maga az élet veszélyes, nem egyes tettek, melyeket azalatt a pár évtized alatt teszünk, amíg még élünk. Lehet, hogy nem a nagy erők, hanem a tulajdon kezünk munkája pusztítja majd el, de kétségtelen, hogy nincs annál veszélyesebb, mint élni. Lélegezni. Érezni.