𝓔𝓿𝓮𝓻𝔂 𝓓𝓮𝓼𝓽𝓲𝓷𝔂 𝓲𝓼 𝓗𝓪𝓻𝓭

4.

— Rendben, amíg az Intézet nem küldi el a könyvet, valahogyan folytatnunk kell a nyomozást — kezdtem másnap reggelinél. Négy fej bólogatott egyetértőn.
— Bármi ötlet? — pillantott rám Sam a vega baconje fölött.
— Megpróbálhatjuk megkeresni Flynn holttestét. Persze jó kérdés, hol kezdjünk neki, amikor szinte fogalmunk sincs semmiről.
— Erre én is gondoltam, és sajnos igazad van. Ha bárhol neki tudnánk állni, az a sikátor lenne. Az viszont épp annyira üres, mintha soha, semmi nem történt volna.
— Attól még visszamehetünk — szólt közbe Cas. — Hátha valami elkerülte a figyelmeteket.
— Az könnyen meglehet — bólintott.
— Viszont jó lenne tudni, ki vagy éppen mi hazudott tegnap — mondta Dean. — Ha a városban nem láttak semmi gyanúsat, és nem ott történt a gyilkosság, akkor hol?
— Épp ezt kéne kideríteni — válaszolta Sam.
— Oké. Annyit tudunk, hogy valaki két hét alatt hét árnyvadászt ölt meg, valószínűleg ugyanazzal a módszerrel — összegeztem. — Nem tudjuk, ki tette, hol vagy miért, egyáltalán azt sem, kik voltak az áldozatok Evangeline-en és Flynnen kívül. És hogy miért nem látott senki semmit sem, amikor szinte kiszúrta a szemüket.
— Abban a könyvben, amit kértél, milyen családok vannak felsorolva? — kérdezte Sam.
— Csak a leghíresebbek, de hát az évszázadok alatt nagyon sok volt. Ide tartozik a Fairchild, a Lightwood, a Carstairs vagy a Herondale, de ha jól emlékszem, a Morgenstern és a Blackthorn is helyet kapott benne — magyaráztam. — Fel van vezetve benne a családfa egészen a Sötét háborúig. Onnantól nem igazán foglalkoztak az újakkal, tekintve, hogy idejük sem nagyon volt utódot nemzeni. Egyre inkább fogyatkoztunk, mára pedig már alig vagyunk. Persze lehet, hogy az új vezetés foglalkozott ezzel az utóbbi időben, de mi arról sajnos nem tudunk. Viszont nagyon remélem, hogy el tudják küldeni a könyvet, mert már azzal is előrébb lennénk, mint most.
— Oké, akkor a terv a következő — mondta Dean, mi négyen pedig érdeklődve hallgattuk. — Én és Cas visszamegyünk az állítólagos tetthelyre, és még egyszer körülnézünk. Carolyn, te Jackkel maradsz, megvárjátok, hátha a nap folyamán meglepnek titeket a kötettel, és folytatjátok a beazonosítást — Jackkel egyszerre bólintottunk, Cas pedig felállt, és kiment a helyiségből, hogy felkészüljön az indulásra.
— Én átugrom Oklahomába, az első tetthelyre — tette hozzá Sam, majd ő is felállt. Megragadva a tányérját a mosogató felé igyekezett, félúton azonban megállítottam.
— Várj, azt mondod, Oklahomába mész, és engem nem is viszel? —szegeztem neki a kérdést. — Nekem is ott a helyem!
— Nem, te itt maradsz. Megvárod az Intézet üzenetét, vagy a csomagot, vagy édesmindegy, mit küldenek, aztán értesítesz, ha van valami — szólt közbe Dean, ellentmondást nem tűrő hangon. Mielőtt válaszolhattam volna, egy pillanat alatt kint volt a konyhából, és Sam is eltűnt, mint a kámfor. Ketten maradtunk Jackkel.
— Elvileg ez az én ügyem, mégis úgy intézkednek, mintha minden az övék lenne — csattantam fel. — Ha annyira a részese vagyok, mint mondják, nekem is ott lenne a helyem Oklahomában, vagy Kansas Cityben!
Sértődötten karba fontam a kezem, és hátradőltem a széken. Nem hiszem el, hogy pont engem hagynak ki a buliból.
— Úgy hiszem, bármennyire is egyenlő félként kezelnek, féltenek — felelte Jack. Rá pillantottam. — Végtére is, rólad van szó és a népedről. Nem akarják, hogy te is meghalj. És ez a bunker a legbiztonságosabb hely a világon. Ide nem jöhet be csak úgy akárki, a természetfeletti pedig főleg nem.
— Azt mondod?
— Igen, rengeteg rúnával van ellátva a hely, és...
Nem hagytam, hogy végigmondja, közbevágtam.
— Nem a bunkerre gondolok — ráztam a fejem. — Tényleg azt hiszed, féltenek?
— Persze, elvégre fontos vagy nekik — válaszolta, mintha magától értetődő lenne. — És bár nem voltál itt mindig, érezték, hogy számíthatnak rád akár közvetlen mellettük harcoltál, akár egy barátjuknak segítettél. Fontos vagy nekik, és ők is neked.
Elmosolyodtam. Jól estek a fiú szavai, hiába csak a felszínt kapargatta a kapcsolatunknak. Igaz, ami igaz, tényleg valami ilyesmi az egész, ám mindhárman tudjuk, hogy jóval mélyebb dologról van szó. Mert hiába voltam ott Casnek, vagy Jodynak, Bobbynak, igazából akárkinek, akit szerettek, egy részem tudta, hogy azzal, hogy nekik segítek, egy kicsit Samnek és Deannek is. Legalább abban, hogy nem engedtem meghalni azokat, kiket szerettek. És nekik már ez is hatalmas segítség volt.
— Igazad van — helyeseltem. — Amikor eljön az idő, én is ott leszek mellettük, és te is. Egyelőre tudjuk meg, mivel állunk szemben — mondtam, majd egy szó nélkül felálltam, és a mosogatóhoz lépve belehelyeztem a tányéromat. Egy mosolyt eresztve Jack irányába elhagytam a helyiséget, majd a szobámba lépve felvettem az éjjeliszekrényen hagyott mobilomat. Ty még mindig nem üzent, bár estig még van időnk. Ha viszont nem tudja elküldeni a könyvet, nagy bajban vagyunk. Akkor kénytelen vagyok Idrisbe utazni, hogy keressek valamit, ami segít, ám amikor elkapnak, mert el fognak, nem lesznek könyörületesek. Olyan büntetést szabnak ki rám, hogy egy életre megemlegetem. Igaz, a könyv nem olyan, mintha Idrisbe mennék, vagy személyesen tudakolnám meg mindezt, mégis, talán az egyik legjobb esélyünk. És ha idő előtt el akarjuk kapni az elkövetőt, muszáj lesz mihamarabb cselekednünk. Éppen ezért reménykedem benne, hogy Ty sikerrel jár.