𝓔𝓿𝓮𝓻𝔂 𝓓𝓮𝓼𝓽𝓲𝓷𝔂 𝓲𝓼 𝓗𝓪𝓻𝓭

15.

Jack a garázsban talált rám kicsit több, mint egy óra múlva. Éppen a kedvenc tőrömet dobtam a falnak, amire egy céltáblát szereltem. A kés egy határozott mozdulattal beleállt a közepébe. A markolata még sokáig remegett a mozgási energiától. Odaléptem, és kifeszegettem.
Nemcsak a céltáblát, de a falat is sok apró lyuk díszíti ott, ahol hozzávágtam a kést, ám nem érdekelt. Ez tűnt a legegyszerűbb stresszlevezetésnek.
— Ne akard azt mondani, hogy nincs igazam, nem változtat a tényen — mondtam a fiúnak, de nem fordultam felé. Kezemben a tőrrel visszamentem arra a helyre, ahonnan a legegyszerűbb eltalálni a kijelölt pontot, és ismét izomból elhajítottam. Két miliméterrel elvétette az előzőt.
— Nem azért jöttem — felelte Jack. Kezét zsebre dugva sután vállat vont. Megismételve az előző mozdulatsort ismét a falhoz léptem, ahonnan kiszedtem a kést. Ezúttal megálltam előtte. — Menjünk fagyizni — intett a fejével.
— Fagyizni? — kérdeztem vissza bizonytalanul.
— Persze. Randizzunk egyet — mondta úgy, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
— Nem hagyhatjuk el a bunkert — válaszoltam, majd felemelve a tőrt ismét a fal felé fordultam. — Te is hallottad.
— És ki mondta, hogy elmegyünk? — mosolyodott el, én pedig leengedtem a karomat.
A fiú megfordult, és határozott léptekkel kisietett a helyiségből. Sajnos a kíváncsiságom mindig is előbbrevaló volt, mint a szabálykövetés, így az övembe dugtam a tőrömet, és követtem Jacket a kanyargós folyosókon.
Jack a konyhába vezetett, ahol a pulton sorban álltak a legkülönfélébb ízű fagylaltok. Körülöttük mindenféle szórás és öntet, a színes műanyag kanalkról pedig nem is beszélve.
Elkerekedett szemekkel pillantottam Jackre, ki ugyanolyan lezserül állt meg a fagyik mellett, mint az imént a garázsban.
— Winchesterék megtiltották, hogy elhagyjuk a bunkert, ami azt jelenti, hogy nem mehetünk randizni. De arra nem tértek ki, hogy ide be nem hozhatjuk a randit — magyarázta széles mosollyal.
— Most komolyan? — nevettem el magam, és elé léptem.
— Hazudtam én neked valaha? — tárta szét a karját, én pedig hangosan felenevetve átöleltem. Szorosan magához húzva viszonozta, miközben éreztem heves szívverését, mit lassan én is követtem. — El fog olvadni a fagyi — súgta a fülembe, de nem engedtem el.
— Hidd el, a gesztus többet ér nekem, mint maga a fagyi — válaszoltam halkan, lehunyt szemmel.
— Attól még megolvad és Sam iszonyú mérges lesz, amiért összeragacsoztuk a konyhapultot — felelte lényegretörően, én pedig egy határozott mozdulattal kibonatkoztam az öleléséből. Komoran a szemébe néztem.
— Teljesen igazad van. Ezt nem hagyhatjuk.
— Hölgyeim és uraim! — kurjatott Jack, mire elnevettem magam. — Carolyn Redwood, a híres-neves árnyvadász szembeszáll egy adag fagylalttal, mielőtt az elpusztítaná Sam Winchester hőn szeretett konyhapultját!
— Segítője pedig Jack Kline, a nephilim, ki messze földön ismert a bátorságáról és hűségéről! — tettem hozzá ugyanolyan hangszínnel, mire Jack is jóízűen felnevetett.
Elengedett, majd a nagy adag fagyihoz lépett, és miközben folytatta a szónoklatát, kézbe vett egy dobozt, majd csokiszórást tett rá.
— Miss Redwood kardot ragad, és egy határozott mozdulattal kettévágja a vaníliás fagylaltot, minek a tetején csokoládéreszelék, és egy kis eperöntet található — fejezte be, majd átnyújtotta az elkészült desszertet. Mosolyogva vettem el tőle, és felmarkolva egy kék műanyag kanalat belekóstoltam a művébe.
— Ezzel pedig a fagylalt megadta magát, mert látta, hogy semmi esélye az erős árnyvadász ellen — tettem hozzá. Jack a pultra könyökölt és mosolyogva figyelte, amint rekordsebességgel kanalazom be a jeges édességet.
Mikor győzedelmesen letettem a poharat, körbenéztem a kínálaton. Jack igazán kitett magáért, az alapízeken kívül volt még puncs és pisztácia, tutti-frutti, karamella, dinnyés és zöldalmás. A szóratok és az öntetek közül sem hiányzott semmi, így a bőség zavarában hirtelen azt sem tudtam, hova nyúljak.
Végül egy kis karamellát kevertem össze epres öntettel és színes cukor szórással.
— Hűséges segédje pedig egy gigantikus karamella-heggyel száll szembe, vattacukorfelhővel és szivárványesővel — folytattam a megkezdett ripacskodást, majd elétoltam a poharat.
— Tény, Miss Redwood segítője nem találkozott még ilyen hatalmas ellenféllel, de bátran küzd meg minden akadállyal, hogy a végén elnyerje hőn szeretett árnyvadásza szívét — vette kézbe az igen tetemes adagot, és nekiállta magába kanalazni. Időközben én is készítettem magamnak egy újabb pohárral. Ez is karamellafagyit tartalmazott, ám csokiöntettel és tejszínhabbal. Jack utolsó szavaira felkaptam a fejem, és egy halvány mosollyal pillantottam az irányába. A fiú annyira belemerült az édességbe, valószínűleg fel sem tűnt neki, mi csúszott ki a száján.
Csupán ketten voltunk az egész bunkerben. Miután Dean hozott ebédet, Sammel ellátogattak egy régi ismerősükhöz, hátha tud valamit a tündérgyűrűkről, Castiel pedig visszament ahhoz a csoporthoz Arizónába, remélve, még többet is ki tud deríteni a kardokról. Az érzés, hogy miénk ez a hatalmas építmény, egyszerre volt szürreális, és a lehető legszabadabb. Persze aggódtam a lányokért és a Winchester tesókért, de Dean határozottan megmondta, hogy ha törik, ha szakad, nem tehetjük ki a lábunkat a bunkerből. Így konkrétan ideláncoltak minket, és tudjuk, hogy azzal nem megyünk semmire, ha csak itthon ülünk és halálra aggódjuk magunkat. Durendalt tudni aktiválni, bár nem tudom pontosan mikor vagy hogyan, de amint rájövünk, ismét mehetek püfölni és zúzni. Ezúttal pedig Jack is velem tart.
De mivel nem megyünk semmire a túlgondolással és az aggódással, elhatároztuk, hogy a fennmaradó időben megismerjük egymást — de úgy istenigazából. Tudni akarjuk a másik minden mélységét, ismerni testének minden egyes porcikáját, hogy mitől szomorú, mi teszi őt boldoggá, mi az, ami nélkül nem tud élni.
Így, miután degeszre tömtük magunka fagyival, a maradékot pedig elpakoltuk a fagyasztóba, az edzőteremmé alakított garázsba mentünk, ahol éjszakába nyúlóan gyakoroltunk. Vagyis igazából én edzettem, Jack csak figyelt, és néhol tökéletesítette a technikám. Közben pedig folyamatosan beszélgettünk, hol az egyikünknek volt szómenése, hol a másiknak.
Mikor meguntuk, és az óra is elütötte az éjfélt, mindketten visszavonultunk lezuhanyozni, majd a fiú szobájában találkoztunk ismét, ahol elfoglalva az ágyát bekapcsoltuk a tévét, és gagyibbnál gagyibb horror- és akciófilmeket bámultunk a takaró alatt egy-egy bögre meleg kakaóval a kezünkben.
Mindkettőnket rendesen kikészített a mai nap. Nem csupán a délután és az este, de Durendal aktiválása is rendesen gallyra tett. Csupán arra figyeltem fel talán percek, talán órák múlva, hogy Jack karjai körém fonódnak, a bunkerben pedig teljes csend és sötétség honol.
Tudtuk, hogy csak kevés idő adatik meg nekünk a jóból, egymásból, és azt igyekeztük a lehető legjobban kihasználni. Mégis úgy éreztem, hogy nem elég. Hogy még több időt akarok Jackkel tölteni, mert szükségem van rá, mert menten összetörök, ha nincs mellettem. De tudtam, hogy nem maradhat ez örökké így. Igen, úgy fest, a sors megadta nekem azt, amire oly' régóta vágytam, de biztos voltam benne, hogy valamit, ami eddig a birtokomban volt, elvesz. És szinte rettegtem tőle, mi lehet az.
Másnap reggel üres és hideg volt mellettem az ágy, mikor felébredtem. Egy pillanatra elfogott a félelem, hogy az elmúlt napok csupán egy álom volt, hogy Gabriel talán szórakozik velem egy kicsit, és olyan történeteket mutat nekem, amik nem valósak, miközben minden vágyam, hogy azzá váljanak. Aztán eszembe jutott, hogy Gabriel halott, így ő biztos képtelen lenne erre. Valahonnan a távolból edénycsörömpölést hallottam, majd Jack édes szitkozódását. Szívemet melegség töltötte el a hangjára, és tudtam, hogy nem álom volt.
Felhajtottam a takarót, ami még mindig őrizte a fiú enyhe citrus illatát, és felültem. Belebújva a papucsomba az ajtóhoz léptem, majd kinyitva azt a konyha irányába indultam.
Jack még pizsamában állt a tűzhelynél, és látszott rajta, nagyon koncentrál. Nem állt feltett szándékomban megzavarni, de meghallhatta lépteimet, mert egy hatalmas mosollyal pillantott felém.
— Jó reggelt! — köszöntött édesen, majd azonnal visszafordult a tűzhelyhez, mert valami kigyulladt az egyik serpenyőben. Árnyvadász ösztöneim azonnal bekapcsoltak, és rekordebességgel pattantam a fogashoz, ahonnan lekapva egy fedőt azonnal a serpenyőre raktam. A tűz lassan alábbhagyott.
— A végén a nagy szerelem közepette felgyújtod Sam konyháját — mondtam nevetve.
— Szóval a konyha hivatalosan is Sam tulajdonát képezi — válaszolta vidáman Jack. — Deané micsoda?
— Szerintem a fegyverszoba. Vagy a garázs — feleltem elgondolkodva.
— Én elfoglalom a könyvtárat — jelentkezett mosolyogva.
— Akkor enyém a galéria.
Jack megmerevedett egy pillanatra. Tekintete a mögöttem lévő fal egyik, számomra láthatatlan pontján állapodott meg.
— Jack! Minden oké? — léptem elé.
— Van egy ötletem — felelte, le sem véve szemét a falról. A következő pillanatban karon ragadott, és maga után húzott ki a konyhából, egészen a garázsig, ahol tegnap Durendalt hagytam, nekitámasztva az egyik tartóoszlopnak. Jack most kézbe vette a kardomat. — Tüzet kell gyújtanunk — jelentette ki.
— Mi van? — értetlenül néztem rá.
— A konyhában elejtett mondatod adta az ötletet — kezdte magyarázni. — A érosz jelentése szenvedélyes szerelem, de másképpen is lehet értelmezni. Mégis mi ég olyan szenvedélyesen, mint a szerelem?
Kikerekedett szemekkel bámultam. Istenem, igaza van! Hogy nem jöttünk rá eddig? Hirtelen minden összeállt.
— De merem remélni, hogy nem kell igazi tüzet gyújtanunk. Tudod, gyufával meg fával — tette hozzá.
— Nem — leheltem. — Azt hiszem tudom, mit kell tenni. — Jack elé lépve kezemet a kardra tettem, oda, ahol a fiú keze is volt. Felpillantva rá szinte azonnal elvesztem mogyoróbarna szemeiben, az enyhe citrusillat pedig engem is körüllengett. Mintha Durendal egy burokba zárt volna minket. — Cortanát nem kellett aktiválni, elvégre Cordelia Carstairs évtizedeken át továbbadta a leszármazottjainak. De Joyeuse és Durendal hosszú időkig rejtve volt a világ elől. A bennük szunnyadó erőt csupán két ember képes életre kelteni, azok, akiket a kard kiválasztott. Akárki vette kezébe az idők során, arról számolt be, hogy nem érzett semmit. Én viszont igen. Nagyon halkan, és nagyon enyhén, de rejlik benne némi zsongás, amit hallok, ha megérintem a pengét. Ehhez nem csak én kellek, remélem erre már magadtól is rájöttél.
Bólintott. Valahol mind a ketten tudtuk, hogy egyedül képtelen leszek aktiválni, pláne miután kiderült, hogy szükséges hozzá az érosz.
Lehunytam a szemem, és Jack is ugyanígy tett. Igyekeztem megtalálni magamban a tüzet, mely csak azért a fiúért ég, akit annyira szeretek, hogy képes lennék a világot is felgyújtani érte. A karomon lévő angyali erő rúna először zsibbadni, majd pirosan égni kezdett, ez pedig végiszáguldott az ereimen, egészen fel a szívemig. Egy halvány narancssárga glória vett körbe minket, amit csak az látott, aki tudta, mit keres. Ez a glória szép lassan felszította a parazsat, mely bennünk lakott, és mindent elemésztő futótűzzé varázsolta. Durendal fokozatosan melegedett át, és egyre hangosabban hallottam a zsongást, mi belőle jött. Körülöttünk a hőmérséklet kezdett feljebb szökkenni, de egy pillanatig sem engedtük el a kardot. A forróságot sem éreztük, ami egyidejűleg jött Durendalból és belőlünk, csak és kizárólag arra koncentráltunk, hogy a köztünk lévő tűz fel ne emésszen minket.
A legenda szerint Azazel tanította meg az embereket, mindenekelőtt Völungot a fegyverkovácsolásra. Tőle erednek a világ leghatalmasabb kardjai, és nem csak a kerekasztal lovagjai kaptak a munkásságából.
"És az egész föld megromlott a munkáikon keresztül, melyeket Azázel tanított: neki tulajdoníts minden bűnt."
A történelem egy darabját tartjuk a kezünkben a nagyok által oly' elérhetetlen érzésben lengedezve. Sokak fel sem fogják, mekkora jelentősége van mindennek, de úgy hiszem, nem is kell. Bőven elég, ha csak az tud róla, aki képes használni, és nem visszaélni a hatalmával. Durendal a legnemesebbek közé tartozik, ahogy Joyeuse, Cortana, vagy az Excalibur. És éppen ezért ő maga választja meg a tulajdonosát.
Durendal egy hirtelen lökettel elengedett minket. Megszűnt a narancssárga glória, és a rúnáim sem égtek már a bőrömön. A zsongás megmaradt, de egyáltalán nem volt zavaró. Sokkal inkább egy afféle jelként funkcionál, hogy tudjam, Durendal a közelemben, velem van.
— Úgy hiszem, sikerült — mondtam lassan. Nem engedtük el a markolatát, még mindig lefele fordítva lógott kettőnk között.
— Még mindig hideg? — kérdezte a fiú.
A fejemet ráztam.
— Ugyanaz a fogás, az érzés is megmaradt, tudom, hogy Durendal az, nem alakult át egyik pillanatról a másikra. Mégis, mintha egy teljesen másik kard lenne.
— Akkor igen, tényleg sikerült — válaszolta egy hatalmas mosollyal. A következő pillanatban felkapott, és nevetve megpörgetett a levegőben. — Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is segíthetünk elkapni a gyilkost — tette hozzá, miután letett a padlóra.
— Kötve hiszem, hogy azonnal Kansasbe mehetünk, ha telefonálunk a lányoknak — húztam el a számat. — És Dean biztos meg akar majd bizonyosodni róla, hogy nem kamuzunk.
— Akkor mit csináljunk? — tárta szét a karját értetlenül Jack. — Itthon mégsem ülhetünk egész nap most, hogy egy halálos fegyver van a kezedben.
— Mit szólnál, ha keresnénk egy kicsi ügyet? — vetettem fel pár másodperc gondolkodás után. — Vadásszunk, nézzük meg, mire képes ez a kicsike — mutattam Durendalra.
— Benne vagyok — bólogatott mosolyogva.