*Tara szemszöge*
A fény elvakított.Nem láttam,csak mindössze egy fehér foltot.Egyedül voltam,és fáztam.Mindenem fájt.A vas íze a számban még az ájulásom után sem múlt el.Egy valami igazán boldogított,hogy a számat végre ki tudtam nyitni,de nagyon fájt.A kezeim és lábaim is ki voltak kötve.Elkezdtem előre hátra tologatni a fejem,hogy végre lássak valamit.Szerencsére nem valami erősen kötötték meg.Körül néztem ezen a helyen,de persze csak a fejemet tudtam mozgatni.Egy éles tárgyat kerestem,amit még talán el is tudok érni.De akkor már nem kerestem tovább,mikor ráeszméltem,hogy egy fa asztalon fekszem.Ha elkezdem húzogatni,akkor talán ki tudom a kezemet szabadítani.Annyira gyenge voltam,hogy nem volt elég erőm hozzá.A kezeim teljesen átfagytak,és már nem is éreztem őket,nem hogy meg tudtam volna mozdítani.Megpróbáltam,de amilyen erősen tudtam csinálni annyi nem volt elég ahhoz,hogy ki tudjam szabadítani magam.Aztán ajtó csapódást halottam.A szemfedőt nem volt elég időm visszavenni,így azt szimuláltam,hogy még ájult vagyok.
-Itt is van a szépségem!-undorító.-Bad add oda azt a kést!-istenem.Segítség!Teljesen elfogott az önmarcangolás.Mi van ha ezek az utolsó napjaim és soha többé nem látom Harry-t?Bele sem merek gondolni,hogy akkor mi fog történni.Na jó!Tara össze kell szedned magad!Fogod látni Harry-t.Nem fogok úgy meghalni,hogy őt nem látom még egyszer,sőt meghalni sem fogok.Tudom,hogy eljön értem,együtt átvészeljük,és minden teljesen meg fog változni.
- Na jó ribanc!Vége a kis szimulációdnak.-végig simított az arcomon a késsel.
Nem kellett erőt vennem ahhoz,hogy kinyissam a szemem.Végülis,ha jobban bele gondolunk,biztosan nem a semmiért zaklatott hónapokon át.Van valami oka,és pontosan ezért nem fog megölni.Csukott szemmel felé fordítottam a fejem,és csak azután nyitottam ki a szemem.Gúnyosan mosolygott,mire én összehúzott szemmel néztem rá.
-Helyes!-majd visszafordult a "késes" asztalhoz.
-Mit akarsz tőlem?-csak most jöttem rá,mennyire ki vagyok száradva.Nem tudom hány napja nem ihattam,de a nyelvem már hólyagos volt.
-Mindennek eljön az ideje édesem.-hányni tudnék.
-Kaphatnék vizet?-gondoltam megkockáztatom,mert most ennek jött el az ideje.
-Ó persze!Fiúk!-intett a fejével.Felsóhajtottam,és csukott szemmel vártam a vizemet.Kicsivel később kinyitottam,de bár ne tettem volna.A két férfi itt állt előttem egy vizes hordóval kezükben.Felsikoltottam mikor a testemet érte a jéghideg víz.
-Így szórakozz velem!!-kiabálta.Kifelé a két férfi is követte,de mielőtt el ment volna visszafordult és a kezében tartott kést,felém dobta.Kihagyott a szívem egy ütemet,amikor épphogy csak a derekamat súrolta.Ha egy mm-el is odébb megy a kés,a méhembe fúródik.Hevesen vettem a levegőt.A mellkasom folyamatosan fel és le mozgott.
Kidüllesztettem a szemeim,és a késre néztem.Azt még nem találtam,ki hogy hogyan fogom onnan kihúzni,és elvágni a kötelet.Sokáig gondolkodtam,aztán felültem,ahogy engedték a csontjaim.Ropogtak,de ez most nem érdekelt.A számmal bekaptam a késnek a nyelét,majd egy kis próbálkozás után sikerült kihúznom.Lengetni kezdtem a kötél fölött,olyan gyorsan csináltam ahogy csak tudtam.Ismét lépések hangját hallottam ezért mellém raktam a kést,hogy úgy tűnjön eldőlt,és visszafeküdtem.
Szerencsémre csak az egyik őr volt,akit nem nagyon érdekelt mit csinálok.
*Harry szemszöge*
-Rendben srácok,mindenki értette?!-néztem a rendőr társaimra.
-Igen!
-Nagyszerű,akkor mindenkinek sor szerencsét!-csaptam össze a tenyereimet,és beültem a Range Rover-be,ahová David követett.Izgultam,hogy mi vár ránk.Azt hiszem az eddigi legnagyobb munka lesz.David és én több éjjelen át nyomoztunk,de annyira reménytelen volt a helyzet,hogy nem maradt ás választás,minthogy a csapat két részre oszoljon.Én,David,Mrs.Anderson,és pár segédjével indultunk útnak Moszkvába,a csapat többi része pedig,London és Amerika összes szegletét átfésülik.Bármi is lesz,akkor is meg fogom találni őt.
