Egész éjjel Tara kórterme előtt aludtunk a srácokkal.Az orvost belevéste a fejünkbe,hogy nem mehetünk be,amíg fel nem ébred.Makacsul akkor is itt maradtam,a srácok támogattak,nem próbáltak rá venni arra,hogy menjek haza,és ezért nagyon hálás voltam.A székek kicsit kényelmetlenek voltak,ám még ez sem érdekelt.Viszont amikor felébredtem még a srácok aludtak,így gondoltam engesztelésük veszek nekik kávét.Nem igazán ízlett a tegnapi kórházas kávém,inkább úgy döntöttem elmegyek a legközelebbi Starbucks-ba.
Pár utcányira volt,amit nem is bántam,jól esett a friss levegő.Egy cseppet szitált az eső,de igazán frissítő érzés volt számomra.Esőcseppekkel a hajamon,léptem be a kávézóba,ahol megcsapott a meleg,hirtelen nagyon súlyosnak és forrónak éreztem a téli,bundás kabátomat.Kértem 6 erős kávét,feketén.A hölgy gyorsan elkészítette nekem a kávékat amiket a fizetés után megragadtam,és rohantam vele vissza,nehogy kihűljön.Leraktam a srácoknak az egyik székre,és egy kis cetlire ezt írtam nekik: "Jó reggelt,pöcsök.".
Visszavágytam a friss levegőre.Fojtogatónak éreztem a kórház falai között bezárva magam.Levegőhöz kellett jutnom.Hosszú lábaimmal tettem meg az utat a lépcsőkön lefelé.S mikor ismét a friss levegőn tudhattam magam,megnyugodtam,a légzésem újra normális lett.
-Jó reggelt,te pöcs!-összerezzentem a hangra,aztán mikor megpillantottam a hang tulajdonosát mosolyogni kezdtem.-Hogy vagy öreg?-ült le mellém David.Vállat vontam.
-Egész.....jól.-sóhajtoztam.
-A francokat!-halkan kuncogni kezdtem.
-Tényleg nem.-ráztam a fejemet,vigyorogva.David is felnevetett.
-Hát most kaptok egy esélyt,hogy mindent helyre hozzatok.-nézett rám,közben mosolygott.
-Idegesít a mosolyod,le vakarnád az arcodról?-nevettünk.Aztán rájöttem,hogy miért mosolyoghatott ennyire.-Várj......már.....-kezdtem.Válaszuk csak bólintott,én meg felugrottam a lépcsőről és futásba szeltem végig a folyosókat.A 4 újdonsült haverunk,kint álltak az ajtó előtt,de mielőtt beléptem volna egy biztató mosolyt küldtek felém.Mély levegőt vettem,majd lenyomtam a kilincset,innentől kezdve csak magától nyíllódott ki az ajtó,ezzel elém tárva a látványt.Elkezdett folyni a könnyem,ahogy mentem közelebb hozzá.Az arca fehér volt,akár a hó,a kezei a testéhez simultak,úgy feküdt ott mint egy cövek.Megkerültem az ágyát,és az ablaknál lévő széket az ágyához húztam.Lassan ereszkedtem a székre.Gyengéden megsimítottam az arcát,majd megfogtam a kezét,az én kezem melegével melegítettem fel az övét.Felemeltem az apró,átfagyott kezeit,majd egy apró csókot hintettem rá.Ismét csak levegőre vágytam,de eszembe sem volt elszakadni tőle.Tovább szorítottam a kezét,soha többet nem akartam elengedni.Élete végéig ott akarok maradni vele,nem akarom elengedni.A szívem megszakad ezért a lányért.Bunkó módjára fájdalmat okoztam neki,istenem.....annyira.....annyira hiányzott.
-Szeretlek!-suttogtam.
Több percen,órán keresztül néztem,arra vártam,mikor nyitja fel a szemét,és mosolyog rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel.De nem tette.
***
*Tara szemszöge*
Fájt a fejem.Oly annyira,hogy nem bírtam kinyitni a szemeimet.Ám küzdöttem a fájdalom ellen,és pislogni kezdtem.A beszürödő fény bántotta a szemem,ennek hatására elkezdtem szédülni és a látásom is elhomályosult.Mikor végre fel bírtam emelni az egyik kezemet,megdörzsöltem a szemem,így már valamennyire kitisztult a látásom.Magamhoz térés után jöttem csak rá,hogy valójában nem is otthon,hanem kórházban vagyok.Valamennyire emlékszem a történtekből,de csak annyira,hogy tudjam hol voltam és mit tettek velem.És azok csak az első napok voltak.
