Lee Scarlette [Stray Kids]

9. fejezet (2/1)

-Lee Scarlette, ha most azonnal nem kelsz ki abból az ágyból, én komolyan nem tudom mit csinálok veled! - jelentette ki sokadjára is a bátyám megpróbálkozva a szigorú stílussal, de őszintén szólva egyáltalán nem jött össze neki. Átfordultam a másik oldalamra, ezzel pontosan hátat fordítva neki, jelezve, hogy hagyjon már békén. - Ha nem kelsz fel amíg elszámolok 3-ig, megeszem az epred! Egy... Kettő...

-Nem, te nem! Ne merészeld! - ültem fel hirtelen, mintha pár pillanattal ezelőttig nem zokni állapotban fetrengtem volna a plüsseim közt.

-Nyugi... - hátrált egy picit, maga elé tett kezekkel, védekezőn - Inkább haladjál, mert el fogsz késni! - adta tovább az instrukciókat.

-De nem akarok - nyögtem és visszaborultam az ágyamba. Tíz perc után végül sikerült kiszenvednem magam az ajtón (igen, ez lett a neve) és legurultam a lépcsőn a konyháig.

-Hello emberek - integettem két ásítás között az indulásra készen üldögélő társaságnak a kanapén. - Van itthon valami ehető vagy esélytelen? - nyitottam ki a hűtőt.

-Esélytelen - dobott nekem egy kenyeret Han. Mikor került mellém?

-Ji, ne játssz az étellel! - szólt rá Chan.

-Jól van na, Daddy - forgatta a szemeit. Kaja hiányában beleharaptam a kenyérbe és a lépcső felé vettem az irányt, mert eszembe jutott, hogy talán nem pizsiben kéne megjelennem a suliban. 

Komótosan átöltöztem a (200szor kimosott) sulis egyenruhámba, belesöpörtem mindent a táskámba, ami az asztalomon volt, aztán leballagtam A LÉPCSŐN figyelve mindin lépésemre (ma már nem nagyon kéne összetörnöm magam, bár délután szerintem még vár egy adag). A kanapén ücsörgő társaság fele időközben elszublimált (bocsánat, csak a SZÜNET ELŐTTI UTOLSÓ NAPRA helyezett kémia TZ... már komolyan elektronikusdisszociációkkal álmodom (ezt a szót ajánlom akasztófához) - ST), úgyhogy kissé meglepődtem, hogy a maradék 4 velem együtt tervez elindulni.

-Nem fogtok ti így elkésni? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel Chan-tól.

-De igen és ha nem dobunk el egy darabig kocsival, akkor te is - mosolygott rám felkapva a kocsikulcsát, mintha egy olyan típusú tényt közölt volna, hogy kék az ég. Ezek szerint nem mindenkit zavar annyira, ha JYP megeszi reggelire... mondjuk Changbin nem is volt benne ebben a késő társaságban...

A sulitól 2 sarokra kitettek, majd mintha ágyúból lőtték ki volna őket, el is tűntek az utca végében. Én is nekiiramodtam, tekintve, hogy már csak pár perc volt csöngetésig, és nem terveztem a kelleténél jobban is égni, ha már így a hét utolsó napján befáradtam. Igen ez jó szó rá, befáradtam. Merthogy tényleg a tüdőmet is képes lettem volna kiköpni mire felértem a 4. emeletre és végig cikk-cakkoztam a folyosókon ballagó diákokat és felnőtteket. Felnőtteket? Mit keres ennyi felnőtt a folyosókon?

A helyemre vonszoltam magam és a táskámat a pad tetejére ledobva szétterültem a kényelmetlen tantermi széken. Végig járattam a tekintetem a tanteremben tartózkodókon, akik a kelleténél sokkal többen voltak. A mi termünket is felnőttek töltötték be, körülbelül annyian, mint az osztály tagjai, sőt talán többen is. A legtöbben papírokkal, laptoptáskákkal beszélgettek egymással vagy mappákban kutattak. Úgy nézett ki az egész mint egy állásinterjú valami elegánsruhatervező cégnél, merthogy öltönyben, nyakkendővel, szépen kivasalt ingben, stb végezték ezeket a tevékenységeket. Vagy talán egy cégespartynak is lehetett volna hasonlítani a helyzetet, már csak a puncsostál hiányzott a hátsó asztalra téve, ahol műanyagpoharak és valami narancssárga lötty volt kitéve. Wait... és azok miért voltak ott?