Lee Scarlette [Stray Kids]

9. fejezet (2/2) Chan pov.

A táncstúdió közepén üldögéltem és különböző ruhamárkák oldalain nézelődtem. Scarlee-nek akartam nézni valamit, hátha akkor megbékél és hát valami ruhán/kiegészítőn kívül nem jutott igazán semmi eszembe, amivel ki tudnám engesztelni. Teljesen mellesleg azzal se voltam igazán tisztában, hogy mivel bántottam meg... azzal, hogy megkérdeztem minden ok-e vele? Mindegy, a lényeg, hogy haragszik, ez pedig egyenlő egy világvégével, ha tovább húzódik. Lassan már egy hete nem is beszél velem, csak az ajtó beszerelésénél volt hajlandó hozzámszólni. A többiekkel miért békélt meg?

-Chaniehyung... - lökött meg kicsit oldalról Jisung.

-Hm? - fordultam felé.

-Már 3 perce azt a nyakláncot bámulod - biccentett a telefonom képernyője felé.

-Oh - kapcsoltam ki, majd magam mellé tettem. A velem egy körben ülő 4 fiatalabbra néztem, akik kifáradva merültek bele a saját kis világukba. Pontosabban Jisung és Changbin együtt hülyéskedtek különbféle nyelvtörőkkel, Minho mosolyogva figyelte őket, Hyunjin pedig a feketére festett körmeit tanulmányozta (igen, már lassan 20 perce). Megcsörrent a telefonom, amin Scarlee neve virított. Azonnal felkaptam és a fülemhez emeltem.

-Szia Scarlee! - szóltam bele, kisebb reménnyel, miszerint éppen azt akarja, hogy beszéljük meg a konfliktusunk és legyünk megint beszélőviszonyban. Aztán összeráncoltam a szemöldököm a legendás nemértem fejemet felöltve - Neked most nem suli van? - Kérdeztem furán, kicsit bizonytalanul. Valami baja van? Alhasi fájdalmai vannak? Nem evett? Leesett a lépcsőn? Betört a feje? Megerőszakolták?

-ChAnIeEeEe... - a hangja remegett, amitől az alapból is elég élénk fantáziám méginkább beindult.

-Scarlee... valami történt? Valaki bántott?! - kezdtem el teljesen pánikolni, mire a fiúk is felkapták a fejüket és kíváncsian néztek rám.

-Értem tudnál jönni? - elfolytott, erőtlen hangja volt, mire már konkrétan a torkomban dobogott a szívem, csodálom, hogy nem köptem ki. Minden Felix-hez hasonló mélység eltűnt a hangjából, ha nem tudtam volna, hogy vele beszélek, nem ismertem volna fel. Komolyan mondom, ha megtudom, hogy mégis ki merészel egy kisujjal is hozzá érni Scarlee-hez én kibelezem és kimosom a szerveit mosógéppel!

-Persze, de mi... - egy hangos reccsenés félbeszakított, majd már nem kaptam választ. Elemeltem a fülemtől a készüléket, hogy megnézzem, hogy megszakadt-e a hívás, de elvileg még mindig ment, úgyhogy csendben hallgattam tovább az eseményeket. Egy földreszállott, nyávogó ördög beszólásinak lehettem szem(fül?)tanúja.

-Jaj, szegénykém, elvették a telód?  Ne néz már így rám, a végén még megsajnállak... - többen is felnevettek, tehát egy nagyobb mosógép kell majd, hogy minden belsőség beleférjen - Ki az a Sleepy Daddy? Milyen béna név ez már! Csak nem az apád? - De, papíron már 7 és fél éve a törvényes gondviselője vagyok, úgyhogy leszel kedves tiszteletben tartani kis ribanc! - persze nem mondtam ki, de már nagyon közel voltam hozzá - Úgyse jön el idáig csak miattad... - itt elszakadt az a bizonyos cérna, felpattantam a helyemről és elkezdtem a kocsikulcsomért kutatni. A többiek még mindig furán néztek rám, de úgy tűnt vették az adást és ők is elkezdtek készülődni, hogy bármelyik pillanatban kitüzelhessünk a központ épületéből és Scarlee sulijáig meg se álljunk.

-Haló, ott vagy még? - szóltam ismét, hogy felmérjem kb mennyi esélyem van rá még, hogy Scarlee-t élve találjam. Oké, ez most elég brutálisan hangzott, de ki tudja mibe keveredett.

-A hangja... olyan... ismerős? - nyávogott ismét az ismeretlen. Remek, ha felismer az vicces lesz (remélem ebben a mondatban érződik az irónia), Scarlee-t viszont ebbe nem kéne nagyon belekeverni...