Lee Scarlette [Stray Kids]

13. fejezet

És igen, megint eltelt több, mint egy hét eseménytelenül. Ilyen nagyon érdekes életem van mostanság. Komolyan, nem tudom mit kezdjek magammal, halálra gyakoroltam magam minden téren, vagy 3 festményt készítettem (Hyunjin ki is tette őket a lépcsőfordulóba), kinéztem a Netflix-et... egész nap szenvedtem.

-SCARLEE!!!! - hallottam a földszintről Chan-t ordibálni.

-MI VAN?

-JYP BEHÍVOTT!

-ENGEM?

-IGEN!

-DE MÁR MEGVOLT A VIZSGÁM, AKKOR MINEK?

-HONNAN TUDJAM? CSAK GYERE MÁR!

Legurultam az ágyamról, felvettem valami civilizált emberhez méltó ruhát, ami nem a pizsamám és már rohantam is lefelé a lépcsőn, aminek végeredményeként jól le is gurultam és szétcsesztem a térdem. Bocsánat a trágár beszédért, de szerintem ez a szó tökéletesen átadja, hogy mennyire fájt a leérkezés. Szóval ja, elsántikáltam a kanapéig, ahol Chan azonnal vette az adást és kitámogatott az ajtón, be a kocsiba. Sokan voltak az utakon így csütörtök reggel fél hétkor, teljesen sulibamenős feelingem volt, aztán eszembe jutott, hogy én nem járok suliba. Tudom, mindenki unja, hogy ennyiszer rájövök erre, de még egy darabig így lesz...

A központ parkolójában kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a liftek felé. Már kevésbé fájt a térdem, de még mindig sántítottam egy kicsit. Nagyon vicces lesz így JYP elé állni, mármint képzeljétek el... belépek az ajtón, erősen oldalazva, míg ő a rogyásig telepakolt asztala mögött ül, keresztbetett kézzel és arra vár, hogy megegyen reggelire. MIÉRT KÉPZELTEM EL EZT? Rémálmaim lesznek... Ezektől a csodálatos gondolatoktól, szinte remegve kopogtam be JYP irodájának ajtaján, ami mellett ott ácsorgott egy biztonsági őr, gyanúsan méregetve engem. Ilyen rossz kisugárzásom lenne? Vagyhát lehet a fekete szakadtfarmeremmel, elnyűtt, kifejezetten ronda, zöld pulcsimmal nem vagyok annyira megnyerő. Ahogy ezen gondolkodtam és vártam a válaszra, hogy bemehetek-e, egy srác, nálam talán nem sokkal idősebb, megállt a biztonságiőrrel szemben. Első gondolatom az volt, hogy egy gyakornok, de ugyanolyan biztonságiőr szerkóban volt, mint az ajtó mellett ácsorgó.

-Késtél - szólalt meg ridegen a biztonságiőr, amitől még az én ereimben is megfagyott a vér. Miért biztonságiőrnek jött, nem pedig valami horrorfilm főgonoszának? Biztos vagyok benne, hogy az sokkal jobban ráillett volna.

-Elnézést, feltartottak - kezdett szabadkozni a (kifejezetten helyes) srác, eközben majdnem a földig hajolt.

Már nem hallgattam tovább a beszélgetést, mert bentről, egy szintén vérfagyasztó "gyere" hallatszott, úgyhogy fülem-farkam behúzva benyitottam az ajtón. Bezártam magam mögött és a földet bámulva a szoba közepére csoszogtam, ott megálltam, felemeltem a fejem és szembenéztem a halálommal. Aki pillanatnyilag egy kifejezetten nőies, tömött vállú, lila, csillámokkal borított blúzt (?) viselt és az asztala mögül meredt rám és méregetett. Így álltunk (pontosabban ő ült) egy darabig, majd hümmögött egyet és ismét a papírjaiba temetkezett. Most akkor nekem el kéne mennem? Unaloműzés gyanánt a testsúlyomat az egyik lábamról a másikra helyeztem, ezzel szórakoztattam magam, míg a rémálmokba illő hangja meg nem szólított.

-Lee Scarlette - jaj, teljes név, akkor valami leszidásról van szó. Vagy valami hivatalosról, de erre kisebb az esély - Mennyire vagy jó kapcsolatban a gyakornokokkal? - Ömm... akkor ez most leszidás?

-Nem igazán ápolok senkivel se mélyebb kapcsolatot. Pár hete segítettem egy Mi-Hi nevű gyakornoknak képeket készíteni, valamint Bang Chan egyik juniorjának segítettem javítani a táncteknikáját - próbáltam úgy fogalmazni, hogy a lehető legkevesebb szögből lehessen támadható.