Lee Scarlette [Stray Kids]

10. fejezet (2/1)

Már egy ideje nem nagyon tudom, hogy mit kezdjek magammal. Mindenkivel tisztáztunk minden félreértést, bent megkérdezik, hogy mit tudnának az oktattatásomra (idk van-e ilyen szó, de nem húzza alá, úgyhogy így marad - ST) ajánlani, úgyhogy igazából minden visszakerült a rendes kerékvágásba. Azon kívül persze, hogy üresnek érzem magam belül. Ilyen az amikor az embernek normális élete van? Ha igen, köszönöm szépen, kérem vissza a régit. Vagyhát nem zavar, ha pár dolgot nem kapok vissza pl Niu-t, de a többivel megküzdök egyedül is. Már nem mintha nem tudtam volna eddig... csak mondjuk kicsit hatékonyabban is lehet ezt csinálni.

Kiszenvedtem magam a szobámból és lementem (gurultam) a nappaliba közösségi életet élni, hamár úgysincs nagyon dolgom. Nagy bánatomra/szerencsémre (ki tudja) nem volt ott senki. Visszaindultam felfelé (csak egyszer csúsztam vissza! Jej!) és jobb dolgom híján bekopogtam mindenhova. Felix-ék szobájából nem jött válasz, aztán a 3Racha+Hyunjin szoba is teljesen néma volt, úgyhogy levontam azt a következtetést, hogy bent vannak a központban, hamár ugye a pénteket ellógták miattam. Bát szerintem akkor is önkínzás vasárnap is bent robotolni... én viszont ezek szerint egyedül fogok punnyadni... előre sajnálom Mimit, akinek ezt majd el kell viselni. Kicsit letörve a szobám felé vettem az irányt, de akaratlanul is megálltam a híres-neves stúdió előtt, merthogy elég fájdalmas koppanást hallottam az ajtó mögül. Először nem érdekelt és tovább akartam menni és akkor esett le, hogy basszus, én és Mimi vagyunk csak itthon... ÚRISTEN MI TÖRTÉNT AZ ÉN MIMIKÉMMEL?!?!?! Kopogás nélkül nekiindultam az ajtónak és a kilincset enyhén lenyomva, inkább nekiszaladva az ajtónak bebukfenceztem a helyiségbe. Merthogy én azt hittem zárva van... és lehet mindenki jobban jár vele, ha tényleg zárva lett volna, merthogy amint felfogtam, hogy még élek, döbbenetemre egy fejenálló (?) Chan-nel találtam szembe magam. És időközben Shadow is kecsesen besétált a szobába, mintha nem is katasztrófa turistáskodni jött volna (annyi idő alatt, amit együtt töltöttünk sikerült egy-két dolgot megtudnom róla: imádja a rivaldafényt és kíváncsi, leginkább ha valami hangos/figyelemfelkeltő dolog történik. Éshát most az történt... ).

-Te meg mi a repülő mézes jegesmedvét csinálsz? - röhögtem el magam, miközben próbáltam talpra állni.

-Mint látod, épp feje... - a mondat végét soha nem tudja meg senki, mert mielőtt befejezte volna eldőlt, egyenesen a szekrénynek, amiről csodálatos módon lepottyant egy agyagedény, amit még 10 évesen csináltam, és volt olyan szerencsés, hogy ez a fején landolt - Hogy a... - észrevette, hogy még mindig 2 méterre állok tőle, úgyhogy elharapta a káromkodás végét - Hogy a macska rúgja meg! - javította ki magát (mi baja van Mimivel?), aztán eszébejutott, hogy fáj a feje, úgyhogy a két kezét a fájó pontra tette és olyan arcot vágott, mintha chilis rament enne... mármint úgy enné, ahogy az offical Chan tenné, kicsit sem meghazudtolva magát (nem, nem indult el a fejemben a Burning up (Fire) a BTS-től... ugyan... - ST). Már megint a földön kötöttem ki, csak most a nevetéstől. - Miután abbahagytad a kárörvendést el is mondhatnád, hogy mit szeretnél... - morogta az orra alá, pont olyan hangerővel, hogy én is halljam.

-Unatkozom... nem akarsz csinálni valamit? Minho oppa gondolom később jön haza és nincs kedvem nekiállni egyedül hullát ásni... - vágtam cuki fejet, hátha rá tudom venni valami élvezhetőre.

-Rossz hatással van rád az az pszichopata és Seungmin-nel is kevesebb időt kéne töltened... vagy egyszerűen csak kerüld el mindkettőt, az a legjobb... - dobálta egymásra a mondatokat kicsit eltérve az eredeti témától - De ha szeretnél, akkor csinálhatunk valamit! Benne vagyok - vigyorgott.

-Oki - villanyozódtam fel (mégegy szó, aminek nem tudjuk létezését... - ST) - Éééés... mit?

-Te rontottál rám! Azt hittem már van ötleted...