Szerelmedre várva (BakuDeku)

4.

A mosdóba érve Deka azonnal a falnál találta magát. Bakugou szorosan tartotta a ruháját, miközben közel hajolva hozzá ordítani kezdett.
   - Elárulnád mégis mi a faszt csinálsz?
   - É-én csak...
   - Te csak mi? Ki a fasz kérte, hogy beleavatkozz az életembe?- vicsorgott rá.
Midoriya szíve hevesen dobogott, szívében keveredett a félelem és az izgatottság érzése is, amit Bakugou közelsége váltott ki.
   - Saj-sajnálom én csak... segíteni akartam...- nézett bele bűnbánón a vörös szemekbe, amik most alig pár centire voltak tőle.
   - Nincs szükségem a segítségedre! Sem a tiédre, sem máséra világos? Ne merészelj szánni, vagy sajnálni engem! Meg tudom oldani a problémáimat egyedül is!
   - Nem... én egyáltalán nem... én...
   - KUSSOLJ!- rivallt rá, mire Deku azonnal becsukta a száját.
Bakugou idegesen hajtotta le a fejét, miközben némiképp próbálta lenyugtatni magát. Tudta, hogy hálásnak kellene lennie Dekunak, hiszen nélküle már nem lenne a UA diákja. Egy része az is volt. Azonban azt a részt mélyen elnyomta magában, nehogy bárki is tudomást szerezhessen róla.
Egy nagy sóhaj után végül elengedte Deku ruháját, majd komolyan felnézett rá.
   - Ezúttal annyiban hagyom a dolgot. De azt ajánlom szállj le rólam.
Midoriya már szóra nyitotta a száját, de Bakugou lezárva a beszélgetést sarkon fordult és elhagyta a mosdót.
Deku sokáig nézett utána a csempének dőlve a történteken gondolkozva, míg végül ő is úgy döntött hazaindul. Pontosabban a kollégiumi szobájába, amin úgy tűnt továbbra is a magánnyal osztozhat.
Kilépve a mosdóból azonban egy hirtelen jött égszakadással kellett szembenéznie, ami olyan erős volt, hogy még a zárt ablakon át is érződött.
"Még szerencse, hogy csak öt percre van a koli és van esernyőm is."- indult el lefelé, mikor nyöszörgésre lett figyelmes.
Követve a hangot a termükig óvatosan benézett, majd meglepve tapasztalta, hogy a hang barátjától származott.
   - Uraraka? Mit csinálsz itt?- indult el felé.
   - Deku? Te mit csinálsz még itt? Azt hittem már mindenki elment.- vette észre a fiút Uraraka, majd kifújta magát.- Én felajánlottam, hogy segítek átpakolni néhány bútort a raktárba amik helyett a jövő héten újak érkeznek. Viszont az erőmet használni ilyen nehéz tárgyakon megterhelőbb mint gondoltam.
   - Segítsek?- kérdezte Deku reflexből, mire Uraraka mosolyogva megrázta a fejét.
   - Nem kell, de köszönöm. Mindjárt végzek, már csak pár szekrény van hátra.
   - Biztos?
   - Biztos.- bólintott a lány mosolyogva, és örült, hogy Deku sikeresen kiheverte a füzetes incidenst. Legalábbis úgy tűnt, ő pedig nem akarta újra felhozni neki.
   - Rendben, akkor holnap találkozunk.- intett a fiú, majd folytatta útját lefelé.
Kilökve a UA bejáratát előszedte az esernyőjét a táskájából, majd mikor felnézett lecövekelt.
Bakugou egy méterre tőle állt az esőt bámulva, viszont ahogy meghallotta a zöld hajú lépteit felé fordult. Amint megállapította, hogy Midoriya az visszafordult az eső felé, de nem indult el.
"Nincs esernyője... Biztos azt várja, hogy kicsit lecsillapodjon az eső."-gondolkozott a zöld hajú saját esernyőjét nézve.
Szinte azonnal megfogalmazódott benne, hogy átadja a szőkének az ernyőt, annak ellenére, hogy miről is beszéltek pár perccel ezelőtt.
*Nincs szükségem a segítségedre!*
*Azt ajánlom szállj le rólam.*
Deku az esernyőt szorítva vívódott, végül győzött a szerelme miatti aggódás, ami egy pillanat alatt elnyomta ellenérzéseit.
   - Kacchan!- szólította meg a fiút, mire Bakugou felvont szemöldökkel fordult felé.- Kérlek, fogadd el! - nyújtotta felé az esernyőt csukott szemmel.
Bakugou szeme tikkelni kezdett a látványt látva. Minél tovább nézte a fiút, annál inkább idegesebb lett.
   - Utoljára mondom. Tartsd meg ezt a szart, és maradj távol tőlem!- tolta a tárgyat Deku mellkasának, mire amaz megtántorogva hátrált pár lépést.- Chh...- nézett rá lesajnálón, majd egy pillanatot sem várva kilépett a zuhogó esőbe.
Midoriya figyelte, ahogy a víz azonnal eláztatja a ruháját és be is folyik alá a tarkójánál. Haja egy ideig vezette a lehulló cseppeket, majd a tüskék mentén azok is a betonra csapódtak egy idő után.
Midoriya magához szorítva az ernyőt figyelte a szőkét, aki ugyan olyan komótosan sétált az esőben, ahogy mindig szokott.
Nem bírva tovább ökölbe szorította a kezét, és utána eredt.
   - Kacchan!- kiáltotta, mire Bakugou megtorpant, de nem fordult meg.- Kérlek Kacchan! Nem akarom, hogy megfázz! Nekem innen csak öt perc a koli, de neked a bőröndöddel kell hazáig sétálnod! Most az egyszer, és utoljára fogadd el a segítségem!- kérte könyörgőn.
Egy ideig néma csönd állt be, így Deku abban reménykedett, hogy Bakugou épp átgondolja a dolgot. Ám mikor a fiú megfordult minden reménye szertefoszlott.
   - Úgy látszik a szavaim kevesek voltak, hogy felfogd...- villant vörös szeme.
   - Kacchan...
Bakugou egy hirtelen mozdulattal előrenyúlva megragadta az esernyőt, majd darabokra robbantva azt elhajította.
Midoriya ijedten kezdett hátrálni, ahogy a szőke ijesztő aurával kezdett közeledni felé, miközben egyre csak az járt a fejében, hogy hallgatnia kellett volna rá.
   - Kacchan...- motyogta, mikor Bakugou magasba emelte egyik kezét.- K... Kacchan... kérlek...- váltogatta a tekintetét Bakugou keze és szeme között, majd egy rossz lépés után megcsúszva a földön landolt.
   - Talán így végre megtanulod kivel ne baszakodj.- kezdte aktiválni az erejét Bakugou, mire Midoriya a betonon kúszva folytatta a menekülést.
   - Kacchan kérlek... ne csináld!- gyűltek könnyek a szemében, de nem csak félelme, hanem összetört szíve miatt is.
Bakugou azonban megkeményítve a szívét indította el a kezét azzal a feltett szándékkal, hogy a zöld hajú arcába robbantson.
Midoriya sokkos állapotában mozdulni sem tudott, csak lefagyva figyelte a felé közeledő kezet.
   - NEEEE!- kiáltotta egy hang kétségbeesetten, mire Bakugou tenyere alig egy centire a célpontjától megállt.
Lihegve nézett szembe két barna szempárral és a hozzájuk tartozó lánnyal, aki ráhajolva Midoriyara a testével védte őt.
   - U-uraraka-san?- találta meg a hangját Midoriya.
   - Chh...- húzta vissza a kezét Bakugou, majd szó nélkül megfordult és otthagyta a betonon fekvő párost.
Kellett egy kis idő a szőke távozása után, hogy mindkettejük szíve lecsillapodjon kissé, majd Uraraka aggódva fordult a zöld hajú felé.
   - Deku! Annyira megijedtem! Jól vagy?- nézett végig rajta a lány sérüléseket keresve.
   - Azt... azt hiszem... én most megyek...- tápászkodott fel Midoriya remegve, miközben a már használhatatlan esernyő maradványaira pillantott.
Ahogy figyelte a tárgyat, az fokozatosan egyre homályosabb lett, még végül már csak foltokat látott belőle.
   - Köszönöm a segítséget Uraraka-san...- suttogta elhalt hangon, majd lassú léptekkel elindult a kollégium felé.
Uraraka még mindig a betonon ülve nézett utána, majd lesütve a szemét indult vissza az iskolába, hogy rendbe szedje magát.
Midoriya eközben lassan araszolva lépkedett lehajtott fejjel, miközben könnyei keveredtek az esővízzel. Úgy érezte mintha kiszívták volna belőle az összes erőt, és már csak a szomorúság maradt volna neki.
Tudta, hogy összetört szívéért ő a felelős, ám még így sem bánta meg tetteit.
"Kacchan kétszer is figyelmeztetett, én pedig nem hallgattam rá. Csak magamnak köszönhetem ezt."- sóhajtott lemondón, miközben kinyitotta a kollégium ajtaját.
Felsétálva a szobájába örült, hogy senkivel sem találkozott, majd felkapva tiszta ruháit és törölközőjét a kollégium fürdője felé vette az irányt.
Miután ledobta vizes ruháit beállt a zuhany alá, és hagyta, hogy a meleg víz elárassza a testét.
Nem tudta pontosan meddig állt ott a gondolataiba merülve, csak azt, hogy az ajtó nyitódása rázta vissza a valóságba.
Nem akart találkozni, sem beszélni senkivel sem, ezért elzárva a vizet megvárta még az érkező használatba veszi a zuhanyt, majd kilépve gyorsan a szobája felé igyekezett.
Mialatt odaért négyszer tüsszentet, majd a szobába érve háromszor fújta ki az orrát.
"Megfáztam volna?"- nyúlt egy újabb zsebkendőért, miközben kirázta a hideg.
A fáradság egyik pillanatról a másikra érte el, mire úgy döntött hagyva a tanulást inkább ledől egy kicsit pihenni. Magára húzva a takarót hunyta le a szemét, a következő pillanatban pedig már mély álomba zuhanva sodródott képzelete világában.