Szerelmedre várva (BakuDeku)

8.

Ahogy az óra elindult, Bakugou úgy kezdett dühöngeni.
   - A rohadt életbe már! Minek kell folyamatosan Dekuval párban lennem?- ordítozott figyelmen kívül hagyva a még mindig a földön ülő Midoriyat.
A zöld hajú smaragd szemeivel figyelte a másikat, miközben csak egy dologra tudott gondolni.
"Kacchan és én kettesben vagyunk egy kis helyiségben..."- nyelt idegesen.
   - Hé! Meddig akarsz még ott ülni?- indult el felé Bakugou, majd megragadva a karját felhúzta.- Ahelyett, hogy engem bámulsz inkább segíts!- vicsorgott rá, majd az egyik falhoz lökte.
A zöld hajú kérdőn nézett rá, mire a szőke bosszúsan fújva fogta a fejét.
   - Te nézd ezt az oldalt, és meg a másikat. Ha találsz valamit szólj!- adta ki az utasítást Bakugou, majd kezeivel tapogatni kezdte a fémfalat.
Midoriya minden erejével igyekezett a feladatra koncentrálni, ám nagyban nehezítette a dolgát a tudat, miszerint Bakugou a közelében van.
Először csak lopva kapta felé a tekintetét, végül már teljesen lekötötte az összes figyelmét, hogy nézze őt.
   - Na, találtál valamit?- fordult felé Bakugou, majd mikor találkozott a tekintete az elvarázsolt Midoriyával elfogta a düh.- Mi a faszt csinálsz?- indult el felé ingerülten, mikor a fémdoboz hirtelen rázkódni kezdett.
Mindketten feszülten kezdték kapkodni a fejüket, majd kikerekedett szemmel tapasztalták, hogy a falak lassan elkezdtek feléjük nyomakodni.
   - Hét perc maradt hátra!- szólalt meg All Might vidám hangja, mire Bakugou idegesen beleütött egyet a közeledő falba.
   - ÖSSZE AKARNAK PRÉSELNI MINKET VAGY MI A RÁK?- ordította önkívületi állapotban, keze pedig izzani kezdett.
   - Ne csináld Kacchan!- ugrott mellé Midoriya, majd megfogva a karját a szemébe nézett.- Nem használhatjuk az erőnket!
   - Van jobb ötleted Deku?- köpte a szavakat idegesen, mire Midoriya bólintott.
   - A másik két falat még nem néztük!- indult el az egyikhez, majd egy millimétert sem kihagyva kezdte végighúzni a kezét rajta.
Bakugou egy pillanatig figyelte, majd az utolsó oldalfalhoz lépve követte a másik példáját.
   - A rohadt életbe már! Nincs ezen az átkozott fémen semmi!- kiáltott fel egy kis idő után, majd a doboz ismét rázkódni kezdett.
   - Öt perc maradt hátra!- szólalt meg tanáruk hangja, mire a doboz alja és teteje is mozgásba lendült.
   - Nem lehet...- suttogta Deku döbbenten.- Bi-biztos nem hagynák, hogy meghaljunk itt!- próbálta nyugtatni magát.
   - Bassza meg!- szorította össze a fogait Bakugou a visszaszámlálót nézve, majd Midoriya felé fordult.- Deku!
   - I-igen?
   - Mivel egyik oldalfalon sem volt semmi máshol kell keresnünk.- indult el felé.
   - H-hol?- hátrált Deku ijedtében, ám Bakugou megragadta a karját.
   - Fent!- mutatott a plafon felé, ami egyre jobban közeledett feléjük.
   - De hogy érjük el, ha nem használhatjuk az erőnket?
   - Használd az eszed idióta!- fújt Bakugou, majd Deku feneke alá nyúlva felemelte őt.-Kapaszkodj a vállamba!
   - K-Kacchan!- vörösödött el azonnal lenézve rá, ahogy tudatosult benne, hogy Bakugou arca épp ágyékánál helyezkedik el.
   - Ne magyarázz, csak nyújtsd ki a kezed és tapogasd ki azt az átkozott gombot!- mordult, mire Midoriya igyekezve szabályozni a légzését kezdte végigjáratni a kezét a fémen, miközben egyre jobban be kellett hajlítania azt.
   - K-kacchan itt nincs semmi!- motyogta zavarában.
   - Nézd meg jobban! Ott kell lennie!- fújtatott.- Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz vagy!- tette hozzá, de továbbra is stabilan tartotta.
   - S-sajnálom...
   - Ne sajnálkozz csak csináld amit mondtam!- rivallt rá, mire Midoriya egy bólintás után folytatta.
A következő pillanatban megremegett a talaj, mire Bakugou és Midoriya is egyaránt meginogva próbálták megtartani az egyensúlyukat.
   - A kurva életbe már!- szorította erősen Dekut, ám amaz teljesen elvesztve az egyensúlyát kezdett hátra dőlni.
"Ha innen lezúg és rosszul veri be a fejét meg is halhat."- futott végig Bakugou agyán, majd elkapva a zöld hajú derekát próbálta megakadályozni a balesetet.
A rázkódás miatt azonban ő maga is elvesztette emiatt stabilitását, így miután Deku a fémre ért, ő rajta landolt.
   - Három perc van hátra!- kiabált All Might hangja, a falak pedig minden irányból közelíteni kezdtek, ám már egyre lassabban.
Midoriya felhúzta a lábait, (mert kinyújtani már nem tudta) úgy feküdt a fémen, és hallgatta Bakugou eszeveszett lihegését.
A szőke mozdulatlanul ült a másik ágyékán, a plafon már a fejét súrolta, így felemelkedni sem tudott.
Midoriya úgy érezte még sosem vert olyan ütemben a szíve mint abban a pillanatban. Bakugou közelsége egyrészt mérhetetlen boldogsággal töltötte el, másrészt viszont tudta, ha még sokáig ebben a pozícióban maradnak nem fogja tudni megállítani az odalent történő folyamatokat.
"Ha feláll már nem lesz visszaút... Semmivel sem fogom tudni kimagyarázni a dolgot."
   - Kacchan...
   - Fogd be!- sziszegte a szőke, majd Deku mellett tapogatni kezdte a földet, mint utolsó mentsvárat.
Ahogy keze egyre feljebb mozgott, pontosabban Midoriya haja mellett a testével is kissé előrébb kellett nyújtóznia. Ahogy csípőjét előrébb mozdította Midoriya utolsó erejét is elvesztve nyögött fel, miközben nemi szerve felágaskodott.
Bakugou a nyögés hallatára először csak megmerevedett, majd megérezve Deku nemességét szeme is elkerekedett.
   - Kacchan...- lihegte Midoriya felizgulva, majd megadva magát az érzelmeinek minden mindegy alapon előre hajolt és Bakugou szájára tapasztotta ajkait.
Nem használta a nyelvét, bár ha akarta se tudta volna. Bakugou szorosan összeszorítva tartotta a száját, miközben sokkosan figyelte a csukott szemű fiút.
   - Fél perc van hátra!- hangzott az utolsó figyelmeztetés, mire Midoriya elengedte a szőke ajkait.
Visszafojtott lélegzettel várta a másik reakcióját, ami egy felemelt, izzó kéz volt robbantásra készen.
   - Kacchan...- kerekedett ki a zöld hajú szeme.- Várj...- kérte könyörgő tekintettel, de a szőke mintha meg se hallotta volna engedte szabadjára az erejét.
A robbanás előtt Midoriya azonnal az arca elé kapta a kezét, hogy védje, de nem volt szükség rá. A támadás nem felé irányult, hanem a tető felé, amin most újra besütött a fény. A füst pedig fokozatosan áramlott ki a résen.
   - Midoriya-kun! Jól vagy?- hangzott a feje fölött az osztályelnök hangja, mire felnézve szembe találta magát Idaval és Urarakaval.- Add a kezed!- nyújtott segítő kezet a szemüveges, mire Midoriya erőtlenül hagyta, hogy kihúzza őt.
   - Mi történt Deku?- kérdezte Uraraka aggódva, ám a sokkos állapotban lévő fiú nem is figyelve rá kereste tekintetével Bakugout.
Az utolsó pillanatban látta meg, amint neki menve Kirishimának bemegy az iskolába, így ösztönösen felé indult otthagyva barátait.
   - Kirishima! Hová ment Kacchan?- ért oda a vöröshöz futva.
   - Nem tudom, csak szó nélkül elviharzott mellettem. Mi történt odalent?- kérdezte, de Midoriya csak elrohanva mellette követte Bakugou nyomát remélve, hogy megtalálja és tud beszélni vele.
Ám a fiú sem az öltözőben sem az osztályban nem volt. A teremből kilépve elkeseredetten futott tovább mikor az ablakon át fél szemmel észre vette az épületet elhagyó fiút.
Minden erejét beleadva rohant utána, de már késő volt. Amint kiért az iskola kapuján, Bakugou beszállt egy taxiba és már ott sem volt.
Midoriya elkeseredetten nézett utána, majd lerogyva a bejárat előtti lépcsőre hajtotta fejét felhúzott lábaira.
"Vége van. Mindennek vége. Soha többé nem tudok belenézni Kacchan szemébe."- ásta el magát, mikor meghallotta az ajtónyitódást, és a közeledő lépteket.
Remélte, hogy az illető figyelmen kívül hagyva őt, csak szó nélkül továbbáll, ám ehelyett legnagyobb meglepetésére leült mellé.
Felnézve Urarakat pillantotta meg, aki most komor arccal nézett előre.
   - Mi történt Deku?- törte meg végül a csendet a lány.
Midoriya egy darabig gondolkodott mit feleljen, majd a távolba nézve válaszolt.
   - Megcsókoltam.
"Most már úgy is mindegy, hogy kitől tudja meg."
Mivel Uraraka nem szólt, és még a meglepettség szikrája sem látszott rajta Deku kérdőn fordult barátja felé.
   - Tudtad, hogy érzek iránta?
   - Nem. De ez mindent megmagyaráz.- válaszolt Uraraka nyugodtan, továbbra is előre nézve.
"Uraraka okos lány. Talán már az elején el kellett volna mondanom neki az igazat."- fordult előre Deku is.
Sokáig ültek egymás mellett csöndben, figyelve a kocsik forgatagát és a járókelőket, végül Uraraka törte meg a csendet.
   - És most mihez akarsz kezdeni?
   - Azt hiszem szembe kell néznem a következményekkel. Így, hogy Kacchan megtudta nem marad titokban a dolog.- sóhajtott beletörődötten, mire Uraraka végül ráemelte mogyoróbarna szemét.
   - Miért ő? Miért egy olyan valaki, akiben a szeretet még nyomokban sem fedezhető fel?
   - Tévedsz. Kacchanban van szeretet. Csak ő az a fajta ember aki nem akarja kifejezni az érzéseit. Viszont ez azon a tényen nem változtat, hogy irántam utálatot érez. De ha élete végéig utálni is fog, én akkor is szeretni fogom. Tudom, hogy nehéz megérteni, és nem is várom el. De...- akadt meg, mikor a lány hirtelen felállt, és a kezét nyújtotta neki.
Deku egy ideig figyelte, majd lassan elfogadta, és hagyta, hogy Uraraka felhúzza őt.
   - Ha mégis viszonzott érzelmekre vágynál én itt leszek.- nézett komolyan Midoriya szemébe a lány, majd odalépve hozzá egy lágy puszit nyomott az arcára.
Eltávolodva tőle még egy halvány, szomorú mosollyal ajándékozta meg a zöld hajút, majd elindulva elhagyta az iskola területét.
Midoriya sokáig nézett utána, miközben deja vu érzés kerítette hatalmába.
"Azon a bizonyos esős napon én hagytam itt őt. Vajon... mióta érezhet irántam többet mint barátság? Mindig is így lett volna? Vajon mindenkinek van egy olyan szerelme akinek fogalma sincs a másik érzéseiről? Vajon... Kacchan megbocsájt nekem?"- gondolkozott, majd vissza indult az iskolába, hogy levesse hősruháját.
Az öltözőben minden osztálytársa egyből arról kezdett kérdezősködni, hogy mi történt az órán, miért robbantott Bakugou, vagy éppen nem-e sérült meg.
Midoriya mindegyik kérdés alól egy egyszerű válasszal tért ki: Nem tudom
Hangja erőtlen volt, a többiek pedig feladva a dolgot hagyták rá.
Todoroki és Kirishima, akik viszont tudtak a titokról aggódva figyelték a fiút, remélve, hogy hamarosan rendeződni fog az élete.
Az iskola végeztével Midoriya sajgó szívvel indult hazafelé.
Örült a hétvégének, jobban mint azelőtt bármikor.