Szerelmedre várva (BakuDeku)

5.

Midoriya ahogy hazaért szembe találta magát aggódó anyjával, Inkoval, aki fiát látva sietve futott oda hozzá.
- Jaj Izuku, miért mentél ilyen állapotban iskolába? Aizawa-sensei értesített, és azt mondta figyeljek oda rád.- nézett végig fián.
- Jól vagyok anya. Csak egy kis megfázás...- tüsszentett bele a mondat végébe Midoriya, mire Inko rosszallón nézett rá.
- Nekem nem csak egy kis megfázásnak tűnik! Gyerünk, irány az ágy, én pedig azonnal neki állok megcsinálni a gyógyteádat. Addig nem kellhetsz ki, még jól nem leszel értetted?- vette szigorúra a figurát Inko, mire Midoriya fáradtan rámosolygott.
- Értettem.- indult el a szobája felé, ahol azonnal meg is szabadult felesleges ruhadarabjaitól. Kényelmes ruhába bújva aztán befeküdt az ágyába, és a plafont nézve gondolataiba mélyedt.
"Megértem Uraraka-san érzéseit de... Nem volt egy kicsit túlzás a reakciója? Kacchan pedig... még csak rám sem nézett..."- sóhajtott fel.
"De vajon miért tűnt olyan feszültnek? Talán attól félt, hogy elmondom majd Aizawa-senseinek mi történt? Bárcsak... Bárcsak elmondhatnám neki, hogy nincs mitől tartania. Hogy bármit is tesz velem, az érzéseimen nem változtat. Hogy úgy szeretem őt, ahogy van. Minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Mindig is így volt, amióta csak ismerem őt."- hunyta le a szemét.
"Egyszer talán a szemedbe is képes leszek kimondani."

💚🧡💚

Inko mosolyogva dudorászott vacsorakészítés közben, mikor kopogás hangjára lett figyelmes.
- Ki lehet az?- indult el kíváncsian az ajtó felé.
Kinyitva azt azonban nem látva senkit pislogott értetlenül körbe.
Már majdnem becsukta az ajtót, ám tekintete az utolsó pillanatban megállapodott a lábtörlőn heverő esernyőn és a mellette lévő papíron.
Érdeklődve vette fel őket, majd olvasni kezdte a papíron lévő rövid üzenetet.

"Kérem adja oda Izukunak. Az övé"

Inko egy ideig kereste, de nem találta meg a küldő aláírását. Végül becsukva maga után az ajtót indult el fia szobája felé.
Halkan nyitott be az ajtaján hátha alszik, azonban úgy tűnt nem volt elég óvatos.
- Anya?- szólalt meg Deku nyúzott hangon, miközben felült az ágyon.
- Felébresztettelek?- biggyedt le szomorkásan a nő szája.
- Nem. Nem tudok aludni.- sóhajtott fel Izuku, majd a maradék teájáért nyúlt.
- Csak ezt szerettem volna oda adni.- nyújtotta fia felé az esernyőt, mire amaz értetlenül húzta össze a szemöldökét.- Valaki itt hagyta az ajtónk előtt. Ezzel együtt.- adta oda a kis papírt is, amit Midoriya azonnal el is kezdett olvasni.
Felismerte a kézírást, ahogy az esernyőből áradó illatot is, mégis alig akarta elhinni.
"Kacchan... Ez kétség kívül Kacchan illata! Kacchan hozott nekem egy esernyőt! Ez... talán bocsánatkérés lenne?"- dobbant meg a szíve.
Izgatottsága azonnal kiült az arcára, ami anyja figyelmét sem kerülhette el.
- Tudod ki hozta? És miért?- kérdezte fiát fürkészve.
- Igen...- sóhajtott Deku szerelmesen, le sem véve a szemét a tárgyról.- Vagyis... azt... azt hiszem...- motyogta zavarában.
- Értem... Akkor majd mindenképp köszönd meg neki.- húzta mosolyra a száját Inko, majd kifelé indult a szobából.
- Úgy lesz.- ábrándozott Deku, aki fejben már teljesen máshol járt.
Inko kuncogva csukta be maga után az ajtót, majd indult el a konyha felé.
"Úgy tűnik az én Izukum szerelmes. És az esernyő talán annak a jele, hogy az érzései viszonzottak!"- folytatta a főzést mosolyogva.
Mindeközben a szobájában Midoriya magához szorította az esernyőt nem bírva betelni Bakugou illatával. Boldogsága határtalan volt, amit szűnni nem akaró mosolygása is bizonyított.
"Kacchan illata... Szinte olyan mintha itt lenne velem."- sóhajtott fel ábrándosan, majd kényelembe helyezve magát lecsukta a szemét, és pár perccel később már mély álomba is szenderült.
Teste és elméje lenyugodott, szíve lassabb dobbanásokat vett fel. Bár nem tudta, de aznap éjjel nem csak az ő álmában találkozott a szerelmével. Hanem Bakugou Katsukiéban is.