Szerelmedre várva (BakuDeku)

11.

Az UA felé sétálva Midoriya minden lépését nehéznek érezte. Megfordult a fejében, hogy kihagyja a napot, esetleg beteget jelent a hétre, de nem akarta, hogy az anyjának a mindennapi dolgok mellett még miatta is aggódnia kelljen.
Út közben igyekezett nem gondolni semmire, pláne nem arra, hogy hamarosan látni fogja Bakugou-t.
Tisztában volt vele, hogy egy hétvége alatt nem fogja tudni kiheverni a csalódást, de mégis remélte, hogy valamennyire képes lesz felvenni a "boldogság" álcáját. Nemcsak a saját, de szerettei érdekében is.
Azonban amint belépett az 1A osztálytermébe rájött, hogy a terve már azelőtt meghiúsult, hogy egyáltalán megfogalmazódott volna benne.
   - Deku! Mi történt veled? Hétvégén rengetegszer hívtalak, de folyamatosan a hangposta kapcsolt! Már azt hittem bajod esett!- rohant oda hozzá Uraraka aggódva.
   - Semmi...- motyogta a zöld hajú életuntan.
A lány ledöbbent a másikból áradó gyászos aura láttán, hiszen korábban még sosem tapasztalt tőle ilyesmit.
   - Figyelj Deku én... szóval amit még akkor mondtam... átgondoltam a dolgokat és rájöttem, hogy önző voltam. Szeretném megbeszélni veled ha...- kezdte bizonytalanul a lány, ám a távolból jövő kiabálás félbeszakította.
   - Midoriya-kun!- ért melléjük Ida.- Jól érzed magad? Látott már orvos?- vizslatta a fiú ábrázatát.
   - Nem vagyok beteg Ida-kun. Csak fáradt, ennyi az egész.- szólt Midoriya letörten, remélve, hogy kielégítő válasszal tudott szolgálni.
   - Miért vagy ennyire fáradt? Mit csináltál a hétvégén? Ugye nem keveredtél bele semmibe?- indultak be Ida agytekervényei.
   - Nem, ne aggódj.- válaszolt a zöld hajú, ám még saját hangja is idegennek tűnt számára.
   - De aggódom! Mint osztályelnök, és mint barátod köteles vagyok figyelni rád és segíteni, ha valami problémád van! Fordulj hozzám bizalommal!- igazította meg a szemüvegét a fiú.
   - Rendben...- suttogta Deku elhalt hangon, miközben elnézve barátja mellett összekapcsolódott a tekintete két vörös írisszel.
Szíve abban a pillanatban összeszorult, szeme pedig akarata ellenére megtelt könnyel. Az emlékek egymás után záporozva lepték el, mire úgy érezte hamarosan összezuhan a súlyuk alatt.
   - Deku...- szólalt meg Uraraka aggódon.- Biztos, hogy minden rendben?
   - Igen...- préselte ki magából a szót Midoriya, miközben minden erejével azon volt, hogy visszafojtsa kitörni készülő könnyeit. Ám csak pár másodpercig bírta tartani magát, míg végül elkapva Bakugouról könnyes tekintetét kiviharzott a teremből.
   - Midoriya-kun!- kiáltott utána Ida, vele egy időben pedig az első órát beharangozó csengőszó is megszólalt.
   - Mindenki a helyére, sok megbeszélni valónk van.- lépett az osztályterembe nyűgösen Aizawa.
Ida és Uraraka összenézve megbeszélték, hogy egyelőre annyiban hagyják a dolgot, majd a helyükre siettek.
Aizawa egyik témáról a másikra ugrálva beszélt miközben pásztázta az osztályt, végül az órakezdés után tíz perccel felsóhajtott.
   - Mit tudtok Midoriyáról?- kérdezte mindenkitől.
   - Még a szünetben kiment a teremből sensei! Nem nézett ki valami jól.- szólalt meg Uraraka aggódva.
   - Valaki keresse meg.- nézett körbe Aizawa egy lehetséges jelölt után nézve.
   - Én megyek sensei! Osztályelnöki és baráti kötelességem, hogy megtaláljam!- állt fel nagy lendülettel Ida.
   - Menjen.- intett az ajtó felé Aizawa.- A többiek pedig figyelnek.
Ida egy pillanatot sem habozva sietett ki a teremből, majd kezdte keresni barátját.
Első útja a legközelebbre eső férfi mosdóhoz vezetett, ahova mikor benyitott fürkésző tekintettel nézett körbe.
   - Midoriya-kun. Idebent vagy?- eresztette ki hangját, hogy a másik tudja, ő az.
Mivel válasz nem érkezett Ida a wc fülkékhez lépve egyesével bekopogott rajtuk, nem adva fel a próbálkozást.
   - Midoriya-kun? Ha itt vagy kérlek tudasd velem.- kérte, ám sikertelenül.
Midoriya bármennyire is szerette volna kiadni magából a bánatát tudta, hogy nem Ida az az ember, akinek ezt megteheti. Ezen okból csöndben maradva, türelmesen várta, hogy a fiú elmenjen.
Ida egy darabig még gondolkozott majd úgy döntött ideje tovább állnia.
Tíz perc elteltével tért vissza a terembe csalódottan, úgy érezve kudarcot vallott.
   - Hol van Midoriya?- kérdezte Aizawa, mikor megbizonyosodott róla, hogy a fiú egyedül jött vissza.
   - Sajnálom, de nem találtam sehol sensei! Pedig megnéztem minden lehetséges helyen!- esküdözött.
   - Úgy tűnik mégsem mindenhol.- sóhajtott fáradtan Aizawa.
Ida már szóra nyitotta volna a száját, hogy ellenkezzen, mikor Uraraka a szavába vágott.
   - Sensei! Hadd keressem meg én! Kérem, nagyon aggódom miatta!
   - Én is aggódom!- jelentette ki Todoroki.- Ráadásul én a wc-ben is meg tudom nézni!
   - Ahogy mondtam, én már megnéztem mindenhol!- szólalt meg Ida nyomatékosítva korábbi mondatát.
   - Mi van, ha valami baja esett? Ha elrabolták?- gondolkozott el Kaminari.
   - A suli biztonsági rendszere jelezte volna, ha betör valaki. Kizárt, hogy elrabolták.- csatlakozott a beszélgetéshez Tokoyami is.
   - Szerintem az én képességemmel könnyen megtalálnánk!- jelentkezett Jirou.
   - Hé! Én is meg tudnám találni!- bizonygatta Kaminari gyerekes sértettséggel.
   - Kap valami jutalmat érte aki megtalálja?- kereste haszoni részét az esetnek Mineta.
   - Elég! Fejezzétek be! Midoriya elég nagy már ahhoz, hogy tudjon vigyázni magára. Folytatjuk az órát és majd jön. Mindenki nyugodjon le!- fújt Aizawa ingerülten, aki az elmúlt percben azt kívánta bárcsak a hangok megszüntetése lenne az ereje a képességek helyett.
A káosz közepette azonban még ő sem vette észre, hogy Bakugou elhagyta a termet.
Hangtalanul nyitott be a férfi mosdóba, aminek csöndjében tisztán ki lehetett venni a szipogás összetéveszthetetlen hangját.
Beazonosítva a megfelelő fülkét kopogott, mire az ajtó túloldaláról megszólalt egy erőtlen hang.
   - Foglalt.
Bakugou abban a pillanatban, ahogy száz százalékos bizonyosságot nyert arról, hogy a fülkében tartózkodó személy az, akit keres berúgta az ajtót.
   - Ka-kacchan...!- kapott levegő után Deku, miközben még jobban összehúzta magát a wc ülőkén.
   - Mi a francot művelsz itt?- nézett végig a zöld hajún Bakugou.
   - S-semmit...- motyogta Midoriya, majd felállt azzal a feltett szándékkal, hogy mielőbb eltűnhessen a szőke szeme elől.
Azonban ahogy kifelé indult a fülkéből Bakugou erőteljesen kirakta elé a kezét, ezzel megakadályozva ebben.
Midoriya meglepve pislogott az előtte lévő izmos kézre, majd annak gazdájára.
   - Az arcodat látva ezt senki sem venné be.- szólt a szőke a szemébe nézve.
   - Engedj ki Kacchan...- motyogta Deku lesütött szemmel.
   - Kiengedlek, ha végre kinyögöd miért sírtad ki a szemed.
   - M-még kérdezed?- nézett rá értetlenül a zöld hajú, majd ahogy kinyitotta a száját, már nem bírta visszafogni magát.- Mégis hogy gondolhattad, hogy azután amit pénteken csináltunk úgy tudok majd tenni mintha mi sem történt volna? Miért vagy ilyen kegyetlen Kacchan? El-elhitetted velem, hogy viszonzod az érzéseimet, aztán kíméletlenül közölted, hogy ez egyáltalán nincs így! Akkor mond, mégis miért... miért tetted azokat velem?- hangzott kétségbeesetten Deku hangja, mire Bakugou sóhajtva engedte le a kezét.
   - Hidd el, nem úgy terveztem, hogy az lesz a vége.- döntötte a fejét az ajtófélfának.- Azt reméltem miután megcsókollak majd undorodni fogok tőled. Hogy az, amit abban a kibaszott fémdobozban éreztem mikor hozzám érintetted az ajkaid, csak a sokktól volt. De nem így történt. Helyette még inkább megkívántalak, a többi pedig jött magától. Nem hibáztathatsz miatta Deku. Egy szóval sem mondtam, hogy bármit is érzek irántad.- magyarázta Bakugou szokatlanul nyugodt hangnemben, ami jobban megdöbbentette Midoriyát, mint maga az, amit mondott neki.
   - Én mindig azt hittem, hogy csak azzal fekszik le az ember, akit ha nem is szeret, de legalább kedvel. Aki iránt érez valamit...- motyogta Deku zavartan.
   - Amit irányodba érzek az szexuális vonzalom. Semmi több.
   - Érzel?- csillant fel Deku szeme.- Úgy érted most is...
   - Próbáltam a hétvége alatt elfelejteni ami kettőnk közt történt, de folyamatosan eszembe jutottál. Bármennyire is gyűlöltem, be kellett ismernem, hogy nagyon jó volt veled az ágyban. És hogy megismételném.- mondta ki, mire Midoriya arca rákvörössé vált, szíve pedig izgalmában szinte ki akart ugrani a helyéről.
   - Vagyis lehet esélye annak, hogy mi...- kezdte, de Bakugou azonnal félbeszakította.
   - Ne éld bele magad Deku. Nem akarok kapcsolatot, főleg nem egy férfival. Viszont a hétvégén kiderült, hogyha magamnak csinálom az már egyáltalán nem olyan kielégítő, mint mikor veled voltam.- nézett mélyen a smaragd szemekbe.- Meg akarom ismételni. Többször is akár. De csak és kizárólag azért, mert a szexuális vágyaimat maximálisan kielégítette.
Midoriya lefagyva nézett a szőke szemébe, miközben próbálta rendezni a gondolatait és érzelmeit egyaránt.
"Szóval Kacchan nem engem, hanem a testemet szereti? Mégis mit kellene mondanom neki? Mondjam azt, hogy leszek a szeretője és járjak össze vele mikor épp olyan hangulatban van? Ha ezt tenném ez idő alatt megpróbálhatnám elérni, hogy belém szeressen de... de nekem ez..."
   - Sajnálom Kacchan, de nekem ez... nem menne. Én nem akarok olyan kapcsolatot, ami csak testiségből áll. Arra vágyom, hogy viszonozzák az érzéseim, vagyis... hogy viszonozd a szerelmem és legyünk együtt mint egy igazi pár. De... tudom, hogy ez nem fog megtörténni, így ha belekezdenék veled ebbe a viszonyba az csak még fájóbb lenne nekem. Ezért...- vett nagy levegőt -... kérlek, hogy többet ne hozd fel ezt nekem és ne... ne csinálj mást sem, hogy meggyőzz. Én... elfogadom, hogy nem akarsz engem úgy, ahogy én téged úgyhogy... kérlek te is tartsd tiszteletben a kérésem és... keress... keress valaki mást aki... aki ki... ki tudja elégíteni a vágyaidat.- fejezte be a mondandóját Midoriya fájó szívvel.
Minden kimondott szó után egyre nehezebben tartotta vissza a sírást, végül a monológ végén úgy érezve, hogy nem bírja tovább rohant ki a mosdóból és meg sem állt hazáig. Úgy érezte ha még tovább kellene egy fedél alatt tartózkodnia Bakugouval biztosan összeroppanna az összetört szíve okozta fájdalomtól.
Szánalmasnak és gyengének érezte magát, mégis hitte, hogy a helyes döntés az, ha egy időre távol tartja magát a fiútól. Remélte, hogy távolléte alatt sikerül majd némiképp túllépnie rajta, hogy aztán megingás és megbánás nélkül nézhessen szembe vele.

                                                         💚🧡💚

Bakugou megvárva a kicsengetést indult csak vissza a terembe. Feszülten indult a padja felé, ahol Kirishima már széles mosollyal az arcán várta.
   - Bakugou! Hol voltál?- eresztette ki a hangját a vörös.- Elmentél megkeresni Midoriya-t, igaz? És fogadok meg is találtad- vigyorgott.
   - Azt mondtam szállj le erről a témáról.- szólt ellenségesen Bakugou, miközben levágta magát a helyére.
   - Igen, hallottam. De a ti kapcsolatotok alakulása sokkal izgalmasabb mint egy szappanopera.
   - Nincs semmilyen kapcsolatunk és soha nem is lesz!- emelte fel a hangját a szőke.- Az osztályban pedig egy szót se ilyen faszságokról.- vált a hangja fenyegetővé.
   - Attól félsz kiderülne, hogy van gyengéd oldalad is? Vagy... hogy te és Midoriya...
   - Még egy szó és nem a saját lábadon mész haza.- villant Bakugou szeme, mire Kirishima arcáról lekókadt a mosoly.
   - Nem vagy vicces.- szólt összehúzott szemmel.- De most komolyan. Ha életedben először engednél az érzelmeidnek te is belátnád, hogy egyáltalán nem utálod őt. Pont ellenkezőleg.
   - Ha engedek az érzelmeimnek valószínűleg beverem az orrod ha nem hagyod abba.- vágott vissza a szőke tettetett nyugalommal.- Komolyan mondom.- tette hozzá nyomatékosításként.
   - Az a baj, hogy tudom.- sóhajtott fel Kirishima, majd úgy döntve ezúttal lezárja a beszélgetést fordult előre.

                                                           🧡💚🧡

Tanítás után Bakugou lerázva mindenkit indult a kollégium felé. A szobájába érve arra számított, hogy Deku ott lesz, ám még a fiú nyomait sem lehetett fellelni.
"Hazament volna?"- gondolkodott a szőke miközben valami arra utaló jelet keresett, hogy a zöld hajú a közelben lehet.
Mivel a szobában csak az ő dolgai voltak jelen gyorsan megbizonyosodott róla, hogy Deku minden kétséget kizáróan elmenekült.
"Chh, ugyan azt csinálja amit én. Szánalmas."- feküdt le az ágyra, majd maga mellé sandítva kezdte figyelni az üres térfelet.
Gondolataiban hirtelen megjelent a békésen alvó, kipirosodott arcú fiú, mire gyorsan elkapta a tekintetét.
   - Mi a faszért gondolok rá most is?- nézett a plafon felé, majd nagy levegőt véve lecsukta a szemét.
"Ki kell vernem a fejemből azt az estét. Mintha meg sem történt volna. Akkor biztos, hogy az iránta érzett vágyakozás is elmúlik majd."- fogalmazódott meg benne az ötlet, ami bár jónak tűnt, de kivitelezhetetlen volt.
Aznap éjjel Bakugou össze-vissza forgolódva próbált elaludni, miközben bevillanó emlékképek gyötörték. Deku hangja folyamatosan őt hívogatta, nyögdécselve, boldogan, sírva... az elmúlt időszak történéseit felelevenítve.
Egy idő után aztán idegesen kapta le magáról a takarót, hogy megbizonyosodjon róla tényleg felállt-e neki, vagy csak képzelte. A valóság viszont, akár egy hideg zuhany csapott az arcába.
"Bassza meg... Jobban kívánom mint gondoltam... Ha most itt lenne valószínűleg már alattam nyögne. Muszáj lefeküdnöm vele. Meg kell győznöm, hogy beleegyezzen!"- állt fel és indult az ajtó felé, majd mint akit áramütés ért megtorpant.
"Mégis mi a faszt csinálok? El akartam menni Dekuhoz az éjszaka közepén? Mégis mi a franc van velem?"- ült vissza az ágyra sokkosan.
A fiú üres fekhelyére pillantva aztán hirtelen erős hiányérzet fogta el, aminek egyáltalán nem volt köze a vágyhoz.
Mikor Bakugou fejében megfogalmazódott, hogy örülne, ha Deku mellette lenne lekevert magának egy pofont, majd a hajába túrt.
"Mégis miért akarom, hogy itt legyen velem? Már azt se bánnám, ha nem szex-szelnénk csak azt akarom, hogy mellettem legyen de... Mégis miért hiányzik az a nyomorult Deku? Mégis mi ütött belém? Gyorsabban ver a szívem... Lehet, hogy elkaptam valamit? Vagy bedrogoztak? Kizárt, hogy más oka legyen."- bámult maga elé, majd elhatározta, hogy reggel az első dolga lesz felkeresnie Recovery Girl-t, hogy megvizsgáltassa magát.