Szerelmedre várva (BakuDeku)

13.

Teltek a napok, az osztály pedig egyre idegesebb lett amiatt, hogy Midoriya nem ad életjelet magáról. Sok pletyka kelt szárnyra mint például, hogy elrabolták őt, vagy elhagyta az iskolát.
A tanárok igyekezték fenntartani a rendet, majd egy héttel később előálltak egy ötlettel, amivel némiképp lenyugtatták a kedélyeket.
Aznap délután All Might és Aizawa felkeresték Midoriyáék házát, hogy beszélhessenek a fiúval, ám Inko elküldte őket azzal a kéréssel, hogy most egy ideig hagyjanak nyugtot Izukunak. Mint anya ő is összeroppant kétségbeesésében, hiszen fogalma sem volt mi baja lehet a fiának. Csak remélni tudta, hogy az idő majd segít neki helyrerázódni.
Midoriya a napokat a szobájában feküdve töltötte, alig evett és ivott, ráadásul gyakran szűrődött ki sírás hangja az ajtaján keresztül.
Inko bármennyire is szeretett volna segíteni neki tehetetlen volt, ahogy a tanárok is, akik azt javasolták csendben támogassa fiát.
Egyedül Aizawa sejtette mi állhat a dolog hátterében, de úgy döntött amíg nem veszélyeztet emberi életet nem fog belefolyni a dologba.
Két héttel Midoriya távozása után Bakugou megelégelte a kialakult helyzetet, és annak ellenére, hogy tudta nem kellene, mégis elment Midoriyáék házához.
Mivel senki sem nyitott ajtót várakozni kezdett egészen addig még kulcscsörgésre lett figyelmes. Oldalra fordítva a fejét pedig tekintete összetalálkozott két smaragd szempárral, és gazdájukkal.
   - K-k-kacchan! Mit... mit keresel itt?- ejtette el a kulcsot, és a bevásárló táskát döbbenetében Midoriya.
   - Nyilván téged.- adta meg az egyszerű magyarázatot Bakugou, miközben végig nézett rajta.
Boldog volt, hogy újra láthatja őt, de ennek még szikráját sem mutatta.
   - Mi-miért...?- motyogta zavartan a zöld hajú.
   - Azért jöttem, hogy szóljak, ha így folytatod lemondhatsz az álmodról.- állt elő egy hatásosnak vélt hazugsággal a szőke.
   - Mi...?
   - Mégis meddig akartál még bezárkózva depressziózni?- fújt egyre feszültebben Deku érthetetlensége végett.
   - Ez... Ez nem a te dolgod Kacchan...- hajtotta le a fejét Midoriya pirulva.
   - De, kurvára az én dolgom, mivel nincs más, aki kirángathatna ebből. A többiek úgy tudják erőtréningre küldtek.- magyarázta idegesen.
   - Mi?- döbbent le a zöld hajú.
   - Mivel szó nélkül felszívódtál mindenki aggódni kezdett, a tanároknak meg ki kellett találniuk valamit, hogy oldják a feszültséget. Pár idióta azt hitte elraboltak. Rohadt idegesítő mindenki, meg az is, hogy egész nap csak te vagy a téma, szóval már igazán vissza húzhatnád a segged a suliba.- szólt komoran.
Az ezután beállt csendben Midoriya igyekezte rendezni a gondolatait, csak aztán válaszolt.
   - Én nem... nem akarok még vissza menni...
   - Meddig?
   - Addig... addig amíg el nem felejtelek... Legalábbis amíg már nem lesz fájdalmas annyira ha meglátlak, főleg úgy, hogy egy szobában lakunk. De ez úgy nem fog menni, ha folyton felbukkansz!- állt a sírás határán egyik pillanatról a másikra Midoriya.
   - Folyton?- vonta fel a szemöldökét Bakugou értetlenül.
   - A nap huszonnégy órájában... az álmaimban is ott vagy a fejemben. Ott boldogok vagyunk együtt, de mikor felkelek és szembesülök a valósággal én...- takarta el a szemét, hogy Bakugou ne láthassa a szemét.- Miért? Miért kellett ide jönnöd Kacchan?- rogyott le a földre keservesen zokogva.
A lépcsőházban csak Deku sírása visszhangzott.
Bakugou elrugaszkodva az ajtótól indult a fiú felé, majd felvéve a leesett kulcsot és táskát indult vissza a lakásba. Miután kinyitotta az ajtót szó nélkül sétált be a házba ott hagyva a döbbent Midoriyát zavaros gondolataival.
Mivel Bakugou pár perc elteltével sem jött vissza Midoriya lassan utána ment. Becsukva az ajtót levette a cipőjét, majd körbe nézve keresni kezdte a szőkét. Mikor meglátta, hogy amaz épp a hűtőbe dobálja be a vett dolgokat még értetlenebbül állt a helyzethez.
Könnyes szemmel figyelte ahogy Bakugou kezelésbe veszi a konyhájukat, majd miután végzett a pakolással nyugtató matcha teát kezd készíteni.
Nagyot nyelve lépkedett a konyha felé, mintha csak attól félne, hogy elijeszti a szőkét, aki mikor észre vette a jelenlétét felé sandított, de nem mondott semmit.
Mindketten csöndben voltak még a tea készült, majd mikor kész lett Bakugou beleöntötte egy bögrébe, amit aztán Deku felé nyújtott.
   - Fogd.- nyomta a kezébe hirtelen, mire a fiú majdnem el is ejtette.
Lenézve mint valami mágikus tárgyat kezdte tanulmányozni a bögrét, de mikor ismét felnézett, hogy megköszönje Bakugou már nem volt előtte.
Miután bemérte a szőke helyzetét riadtan tette le a bögrét és rohant utána, hogy megakadályozza a katasztrófát.
   - V-várj Kacchan!- kiabált, de már késő volt.
Bakugou már a szobájában állt és a falon lévő képmásával szemezett, ami mellett még rengeteg hasonló tárgy megtalálható volt róla.
Midoriya úgy érezte legszívesebben ott helyben elsüllyedne, csak ne kelljen hallania Bakugou reakcióját.
   - Így akarsz elfelejteni?
   - Ez...- próbált elfogadható magyarázatot kitalálni Deku, majd felsóhajtott belátva, hogy felesleges.- Már le akartam szedni...
   - Mikor?- kérdezte Bakugou még mindig a képet nézve.
   - Most... anában. De még nem... nem volt erőm hozzá.- hajtotta le a fejét szomorúan.
Az ezután beállt csend Deku számára fullasztó volt, és egyben idegőrlő is. Fogalma sem volt mi járhat Bakugou fejében, de nem volt ereje arra sem, hogy meg merje kérdezni. Ezért inkább csak annyit mondott:
   - Kérlek... menj el Kacchan. Egyedül akarok lenni.- hajtotta le a fejét.
   - Te nem egyedül akarsz lenni, hanem velem.- szólalt meg hezitálás nélkül Bakugou, mire Deku szíve hatalmasat dobbant.
Felkapva a fejét pedig azonnal el is pirult, ahogy Bakugou vörös íriszei belefúródtak.
Mivel képtelen volt megszólalni a szőke folytatta.
   - Nem értelek Deku. Gyerekkorunk óta folyamatos terrorban tartottalak. Mégis hogy voltál képes belém szeretni?
   - Tu-tudom de... én mindig felnéztem rád Kacchan. Csodáltam az erődet, lenyűgözött a magabiztosságod és a kitartásod. Először azt hittem ez nem több, csak egy leendő hős iránti rajongás de... ahogy teltek az évek rájöttem, hogy mindig is többről volt szó. Beléd szerettem.- hajtotta le a fejét, majd nagy levegőt véve folytatta.- Ezen pedig az sem tudott változtatni, hogy úgy bántál velem ahogy. Nevezz szánalmasnak, vagy aminek akarsz de...- állt el a lélegzete, ahogy Bakugou az állánál fogva felemelte a fejét.
Alig pár centi választotta el egymástól az arcukat, ezért Deku levegőt venni se mert.
   - Most nagyon szeretnélek megcsókolni.- nézett mélyen a szemébe Bakugou, mire a zöld hajú a lába ujjától a feje búbjáig elvörösödött.
   - Mi... miért?- veszett el a másik vörös tengerében úszva.
   - Kell hogy oka legyen?- simította meg az arcát a szőke, mire Midoriya szája döbbenetében résnyire nyílt.
Bakugou tekintete azonnal ajkaira rebbent, majd felidézve a korábbi csókjukat kezdett a másik ajkára hajolni.
Midoriyának se gondolkodnia, se reagálnia nem volt ideje, mielőtt a szőke ajkai elérték volna őt.
Szenvedélyességnek nyoma sem volt, Bakugou finoman mozgatta a száját a puha ajkakon. Mintha attól félt volna, hogy egy hirtelen mozdulattal bármikor elijesztheti a fiút. Nyelvével lassan végigsimított a másikén, mire érezte, hogy Deku is kezdi elengedni magát.
A csók végül elmélyült, így Bakugou mozgásba hozta kezeit. Lassan Midoriya derekára csúsztatta őket, így közelebb vonva őt magához. A zöld hajú ekkor résnyire kinyitotta a szemét, majd úgy döntött sodródni fog az árral.
Előre nyújtva kezeit átkarolta a szőkét, miközben megérezte ágaskodó tagját.
"Nem élhetem bele magam... Bármennyire is romantikusnak tűnik ez a pillanat Kacchan csak le akar feküdni velem. Ennyi az egész."- szakította meg a csókot.
   - Tudom miért jöttél Kacchan de... én tényleg nem szeretnék ilyen kapcsolatot, szóval kérlek...- tartott szünetet, majd egy mély levegővétel után folytatta.-... viselkedj úgy velem mint azelőtt. Ne gyere a lakásunkhoz, ne csinálj nekem teát, ne csókolj meg... Ne tegyél semmi olyat, ami reményt ébreszthet bennem.- kérte megtörten.
   - Azt akarod, hogy ellenséges legyek?- csodálkozott a szőke.
   - N-nem, de... Talán akkor sikerülne kiábrándulnom...- hajtotta le a fejét.
Egyértelmű hazugság volt, mégis hinni akart benne.
   - Úgy szerettél belém, hogy folyamatosan ellenséges voltam. Miből gondolod, hogy ezúttal másképp lesz?
   - N-nem tudom én csak... reménykedem.- sóhajtott fel.- Reménykedem, hogy el tudlak felejteni. Nem akarlak életem végéig szeretni így, hogy az csak fájdalommal járna. Szeretlek Kacchan, fogalmad sincs mennyire. Ezért fáj annyira a tény, hogy nem leszünk soha együtt, és ezért olyan nehéz ellent mondanom neked. Mivel én nem tudok teljesen tisztán gondolkodni ezért kérlek erre téged.- nézett fel újra erőt véve magán.
"Mintha én olyan rohadt tisztán tudnék gondolkodni..."- fújt Bakugou, majd úgy döntött témát vált.
   - Mikor akarsz vissza jönni?
   - Hamarosan... Napról napra kezdtem összeszedni magam, de most, hogy itt vagy újra... Már a puszta jelenléted hatalmas fájdalommal jár Kacchan. Hogy úgy kellene látnom téged minden nap, hogy tudom a szerelmem örökre plátói marad... Amíg nem tudtál az érzéseimről tudtam reménykedni de így...- sóhajtott újfent.- De vissza fogok menni szóval ne...- állt meg, mintha csak eszébe jutott volna valami.
"Kacchan... Aggódik értem? Ezért jött el hozzánk?"
   - Kacchan te... aggódtál értem? Ezért jöttél?- nézett a fiúra meglepődve.
   - Azért jöttem, mert tudtam, hogy más nem fog.- jelentette ki Bakugou határozottan.
"Kifogás lenne?"- gondolkozott Deku, majd úgy döntött tovább fűzi a témát.
   - Nem tartozol felelősséggel értem, szóval nem kellett volna... Főleg úgy, hogy tudtad miattad van.
   - Jönni akartam és kész!- szólt élesen a szőke, szeme villant.
   - Miért?- dobogott egyre hevesebben Midoriya szíve.
"Mert hiányoztál bassza meg!"- szorította ökölbe a kezeit Bakugou.
   - Csak akartam és kész!- kiabált Deku arcába, majd összeszorított fogakkal lehajtotta a fejét.
   - Kacchan te... mit érzel irántam?- nézett rá Deku döbbenten.
A beállt csöndben a feszültség szinte tapintható volt, Bakugou pedig rájött, hogy innen már nem tudja kimagyarázni magát.
   - Nem tudom.- fújta ki a bent tartott levegőt, miközben felnézett.- És ez kurvára idegesít.
Azóta a nap óta, hogy faképnél hagyta a pszichológusnőt sokszor tért vissza gondolataiba a feltételezés, miszerint szerelmes a fiúba. Mivel képtelenségnek tartotta, hogy így lenne igyekezett minden erejével választ találni, hogy akkor mégis mi az az érzés, amit a zöld hajú iránt táplál. De akárhányszor is rágta át magát a témán, nem jutott előrébb.
Ezzel szemben Midoriya szíve mikor meghallotta szavait hatalmasat dobbant, miközben a remény szikrája visszaköltözött a szívébe. Viszont a tudat, hogy lehet esélye a kapcsolatuknak olyasvalami volt, amibe nem akarta beleélni magát. A csalódástól való félelem úgy lengte körbe, mint a méreg.
   - Én... megtennék bármit, ami segítene kideríteni ezt.- mondta ki végül Deku hosszú hallgatás után.
   - Bármit?- kérdezett vissza Bakugou mintegy megerősítésért.
   - Igen.- bólintott a zöld hajú.- Akármit.
   - Akkor...- hajolt a füléhez Bakugou.- Megtennéd, hogy szét teszed nekem a lábad?- suttogta, mire Deku szíve szinte ki akart törni a bordái mögül.
   - Igen...- bólintott lesütött szemmel.-... de anya bármikor hazajöhet és...
   - Akkor gyorsak leszünk- ragadta meg a karját Bakugou.- Most már csinálhatjuk a szobádban igaz?- húzta az említett hely felé.
A Midoriyaban lévő rossz érzés azonban nem akart múlni, miközben érezte, hogy egyre idegesebbé válik. Közel akart lenni Bakugouhoz, de nem csak az ágyban.
   - Várj Kacchan!- kiáltotta el magát szobája ajtajában.
   - Ezúttal miért?- sóhajtott fel a szőke, miközben elengedte őt.
   - Nekem... Most nincs hangulatom hozzá.- hajtotta le a fejét Midoriya.- Sajnálom...
   - Szórakozol velem? Pont neked?- nézett rá értetlenül Bakugou.
   - A szerelem nem csak testiségből áll Kacchan...- nézett fel a fiúra komoly tekintettel.- Most úgy érzem mintha csak kihasználnád, hogy azt mondtam bármit megteszek. Hogy igazából... tényleg csak arra kellek, hogy kielégítselek. De én... most inkább megnéznék veled egy filmet, vagy örülnék egy közös sütésnek is, miközben beszélgetünk, hogy jobban megismerjük egymást... Szerintem ezek a dolgok jobban segítenek megérteni mit is érez az ember, mint egy szenvedélyes együttlét, ami érzelemmentes is lehet.- fejezte be gondolatmenetét Midoriya, aki maga is meglepődött azon, hogy végig tiszta tudott maradni a hangja.
"Chh... Ez a srác... Még hogy sütögessek vele a konyhájukban... Mégis kinek néz engem?"
   - Nem vagyok a párod, hogy ilyen romantikus szarságokat csináljak veled Deku. Szexelni akarok. Te pedig beleegyeztél.- izzott Bakugou tekintete.
   - Igazad van... Sajnálom.- szólalt meg Midoriya lemondóan, miközben lehajtotta a fejét.- Felejtsd el amit mondtam... Csináljuk...- kezdte kigombolni az ingét, miközben minden apró rezdüléséből sütött a szomorúság.
Bakugou a látvány ellenére is összeszorított fogakkal figyelte Deku arcát, nem akarva elhinni, hogy a fiú tényleg kényszernek éli meg a helyzetet.
"Most boldognak kellene lennie nem? Hiszen a múltkorit is élvezte ez biztos. Akkor meg mi ez a gyászos hangulat?- lett egyre idegesebb, míg a lábai maguktól el nem kezdtek mozogni.
Egy szempillantás alatt Deku előtt termet, majd megragadva a félig levett ruhadarabot visszahúzta rá, így eltakarva meztelen felsőtestét.
   - Kacchan?- nézett rá csodálkozva Midoriya, nem értve a helyzetet.
   - Nem megerőszakolni akarlak, úgyhogy ne vágj ilyen arcot! Nem foglak rákényszeríteni semmire, ha nem akarod.- fújt idegesen, majd hátrébb lépett tőle.
Bakugou szavai annyira meghatották a fiút, hogy szeme csillogni kezdett, szíve pedig megtelt szerelemmel.
   - Kacchan...- nyitotta a száját, hogy kifejezhesse háláját, mikor a bejárati ajtó mögül mozgolódás hangja hallatszott.
A következő pillanatban a kulcs elfordult a zárban, Inko pedig mosolyogva lépett be a házba. Mikor megpillantotta a fiúkat elcsodálkozott, majd feldobódva eresztette ki a hangját.
   - Katsuki! Örülök, hogy ilyen sok év után újra látlak! És te Izuku! Végre kijöttél a szobádból!- ugrott fia nyakába a nő sírva.
   - Ne sírj anya! Úgy csinálsz mintha halálos beteg lettem volna!- mosolygott Deku.
   - Ilyennel ne is viccelődj!- nézett mérgesen fiára az asszony, majd mosolyogva Bakugouhoz fordult.- Mi szél hozott Katsuki? Szinte el sem hiszem, hogy itt látlak! Ráadásul abból az aranyos kisfiúból aki voltál kész férfi lett!
   - Köszönöm...- szólt udvariasan Bakugou, majd rátért a hazugságra.- Azért jöttem, hogy elhozzam Izukunak a házit.
Midoriya meglepve nézett rá, főleg miután a nevén hívta. Olyan régen hallotta már tőle ezt a fajta megszólítást, hogy szinte idegennek hatott.
   - Ó, értem! Köszönöm, hogy segítesz Izukunak. Sajnos valamiért az utóbbi napokban nagyon rossz passzban volt, de azt hiszem kezd visszatérni az életkedve!- mosolygott a nő, majd hirtelen a szájához kapott.- Jaj! A vacsora! Ne haragudj Katsuki, de nem tudlak marasztalni. Teljesen el vagyok maradva a főzéssel és...
   - Semmi gond. Már amúgy is indultam.- pillantott Dekura, aki erre pirulva elkapta róla a tekintetét.
   - Ki-kikísérem...- motyogta a zöld hajú, majd a szőkével együtt az ajtó felé indult.
   - Rendben. Remélem hamarosan újra találkozunk Katsuki!- intett Inko, és a konyhába sietett.
Miután Midoriya becsukta maguk után az ajtót hevesen dobogó szívvel fordult Bakugou felé. A szőke komolyan nézte őt, a pillanat pedig elnyúlt egészen addig, még Midoriya zavarában el nem kezdett dadogni.
   - A-akkor... öm...- nézett minden felé, csak Bakugoura nem, miközben rájött, hogy fogalma sincs mit mondjon.
   - Mivel nem szexeltünk... az, hogy bármit megteszel még mindig érvényben van.- szólalt meg Bakugou, mire Midoriya abba hagyva zavart kényszer cselekvéseit kérdőn nézett rá.
   - Tudom mit kérek cserébe.- lépett szorosan a zöld hajú mellé, és a füléhez hajolt.- Gyere vissza.- suttogott bele, Midoriya lélegzete pedig egy pillanatra elállt.
A következő pillanatban Bakugou már el is húzódott tőle, majd sarkon fordult és szó nélkül elindult lefelé a lépcsőn.
Midoriya még sokáig bámult utána pirult arccal, miközben úgy érezte sosem volt még olyan boldog, mint abban a pillanatban.