Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Lassú! - kiabált rád Genya. Mi tagadás, tényleg nem voltál valami jó tanítvány. De a fiú sem volt jó mester.
Nem olyan régen csatlakoztál a démonölőkhöz, és mivel kezdő voltál, melléd rendelték Genyát, hogy tanítson, és vigyázzon rád. Ám valahogy neki sokkal kevésbé tetszett ez a helyzet, mint neked. Aztán mint kiderült, ez neked sem olyan jó, és egyszerű, mint ahogy azt elképzelted. A férfiasnak tűnő, sebhelyes fiú ugyanis egy idegbeteg szemétláda volt, és pont nem érdekelte, hogy egy kedves, fiatal hölgyet kéne a pártfogásába venni.
- Jólvan, megpróbálom mégegyszer! - hajoltál meg tisztelet tudóan, de belül majd szétfeszített a düh. Hisz jól csináltad!
Egy barátságtalan fabábu állt előtted, és neked úgy kellett volna lefejezned, majd az utolsó pillanatban megállítani a mozdulatodat, hogy a tisztás másik végéből indulsz, és csupán néhány másodperc áll rendelkezésedre. Nem tudtad volna megmondani, hogy hanyadjára csinálod, de szakadt rólad a víz, és zihálva lélegeztél.
- Ha most sem lesz jó, ne próbálkozz többet, felesleges! - morogta a fiú. Ma kifejezetten morcos kedvében volt.
- Jó lesz! - húztad ki magad elszántan, és remélted, hogy tényleg így lesz. Szerettél volna megfelelni fiatal tanítódnak.
Visszamentél a stratvonalhoz, majd mikor a fiú, tapsolt, egy pillanatig vártál, és élesen magadba szívtad a levegőt. Érezted, hogy most valami más, mint az előző alkalmakkor. Érezted az erőt, ahogy végigáramlik a testedben. Ezek szerint végre sikerült elsajátítanod a szél légzést.
Kilőttél, a szél az arcodba csapott, a táj elsuhant melletted. Lendítetted a kardodat, majd teljes koncentrációdat felhasználva a bábu nyaka előtt pár centivel félbehagytad a mozdulatot.
Lihegve, de büszkén pillantottál Genyára. Ő azonban keresztbe fonta a karját.
- Végre megtanultad az alapokat - vetette oda, és látszott rajta, hogy a háta közepére nem kívánja a tréningelésedet.
- De hát az alapokon már rég túl vagyok, hisz hivatalosan is démonőlölő... - kezdtél bele a magyarázkidásba, de ő egy mozdulattal elhallgattatott.
- Nem érdekelnek a kifogásaid. Inkább köszönd meg, hogy foglalkozok veled! Mára ennyi elég. - Azzal lassan elindult a falu felé, ahol megszálltatok. A lemenő nap fénye furcsa kontúrt rajzolt köré, amitől valahogy még különlegesebbnek tűnt.
Könnyek gyűltek a szemedbe. Mégis mit követtél el ellene, azon kívül, hogy szeretnél neki megfelelni? Utána siettél, és néhány méterrel lemaradva követted.
A faluban nagy volt a nyüzsgés. Néhány másik démonölő érkezett, akiket még nem ismertél, de nagyjából Genyával lehettek egy idősek, és úgy tűnt, ismerik is őt.
Az egyiknek vörös haja volt, és égésnyom szerű hegg a homlokán, a másik szalmaszőke, félénknek tűnő fiú, a harmadik pedig disznó álarcot viselő, izmos, félmesztelen fiú.
Az első mosolyogva előrelépett és köszöntött titeket. Ha jól láttad, még Genya szája is felfelé görbül, ahogy kezet fogtak.
- És ő ki? - kérdezte a szőke, miközben szemeit rád tapasztotta. Enyhén elpirultál, miközben bemutatkoztál.
- A tanítványom - tette hozzá Genya semleges hangon, mire a másik három gratulált neki, hogy ilyen fiatalon ilyen feladatot végezhet.
- Menjünk be! - intett a Genya a számára kijelölt kunyhóra. - [y/n], te elmehetsz! - fordult feléd, mire neked megint összerándult a gyomrod.
- Megyek... - motyogtad, majd meghajoltál az idegenek felé. - Örülök, hogy megismertelek benneteket.
Viszonozták a gesztust, majd Genya vezetésével bevonultak a kunyhóba. Amint bezáródott az ajtó, te odarohantál, lekuporodtál és a füledet a fára szorítottad. Tudtad, hogy nem kéne ezt tenned, de nem tudtad megállni. Annyira kíváncsi voltál az idegenekre, és arra, hogy Genya mit mond rólad, ha esetleg szóba kerülsz. Szerencsédre - ha tompán is, de - a vékony ajtón átszűrődtek a beszélgetés hangjai. Attól sem kellett tartanod, hogy észrevesznek, mert időközben teljesen besötétedett.
- Nem kellett volna így elküldened - hallottad a vörös hajú hangját.
- Nem akartam, hogy hallja a beszélgetésünket - válaszolt neki Genya, jóval lágyabb hangon, mint amit megszoktál tőle.
- Na és, milyen? Gyorsan tanul?
- Aranyos? Kedves? - kotyogott közbe a szőke, mire valaki fejbe vághatta, mert puffanás hangja szűrődött ki.
- Nagyon tehetséges - vallotta be Genya, mire neked tátva maradt a szád. - Nagyon igyekszik, bár az igaz, hogy eléggé szigorú vagyok vele... Nem akarom, hogy gyenge legyen, mikor komolyra fordul a helyzet...
Meredtem bámultál magad elé. Ez ugyan az a Genya, akit ismersz? És... ezt gondolja rólad? A szíved csordultig telt hálával és szeretettel.
- Talán lehetnél vele kicsit kedvesebb. Az is ösztönzi az embereket! - magyarázta a vörös hajú.
- Talán igazad van, majd kipróbálom, csak...
- Mi csak?
Genya lehalkította a hangját, hogy alig hallottad meg, mit mond.
- Csak nem akarom, hogy azt gondolja tetszik nekem...
- Mert?
- Mert ez az igazság.
Széles mosoly terült szét az arcodon. Talán mégsem marad viszonzatlan a rajongásod? Felálltál és futásnak eredtél a szállásod felé. Éppen elég volt ennyit hallanod, a többi már nem érdekelt.
Remélted, hogy egyszer eljön a nap, amikor meghálálhatod a vörös hajú fiúnak, hogy megtudtad Genya igazi érzéseit, amiknek hallatán a szíved hevesebben kalapált, és az agyadat elárasztotta a rózsaszín köd... Tehát ilyen, amikor szerelmes az ember?
Lehuppantál az ágyadra, de a mosoly akkor sem tűnt el az arcodról, mikor néhány perc múlva elnyomott az álom.
