Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Csak álltál, és nézted ahogy a fiú térdre rogy. A homlokáról vér csorgott a szemébe, így becsukta azt. Éppenhogy csak sikerült végeznie a démonnal.
Könnyek szúrták a szemedet, ahogy odarohantál.
- Tokito-san! - suttogtad és leguggoltál mellé.
Nem halhat meg, most nem!
- Jól vagyok - rázta le a fiú a kezedet a válláról, ám szavai köhögőrohamba torkolltak. A szája elé kapta a kezét, de te így is megáttad a szájából szivárgó vörös folyadékot.
- El kell látnunk a sebeidet! - sürgetted kétségbeesetten. - Fel tudsz állni?
A fiú mély levegőt vett és letörölte a homlokáról a vért. Türkizkék szemeit rád szegezve lassan, nagyon lassan mozdult, de sikerült talpra kecmeregnie. Te pedig, mielőtt még ellenkezhetett volna átraktad az egyik karját a válladon, mire engedelmesen rád támaszkodott.
Bizsergett a bőröd a közelségétől, de megacélozva magadat egyenesen előre nézve elindultál, lassan, minden lépésnél a szenvedő Muichiro elfojtott nyögéseit hallgatva.
- Ne aggódj, mindjárt ott vagyunk! - nyugtattad, és ez igaz is volt, mert nem voltatok messze a falutoktól.
Nem is értetted, hogy egy ilyen nagy erejű démon miért pont téged szemelt ki, miért nem ment egyenesen oda. Nem mintha ezt kívántad volna, de akkor talán Muichiro-nak nem egyedül kell megküzdenie vele, és akkor talán nem sebesül meg ennyire. Ismét elhomályosult a látásod, mikor arra gondoltál, hogy miattad sérült meg, és nem tudtál neki segíteni.
Valószínűleg csak néhány percig mentetek, de neked óráknak tűnt. Mikor végre - már a többiek segítségével - egy kunyhóba kísérted a fiút, egyszer csak érezted, hogy egész testsúlyával rád nehezedik.
Elájult - gondoltad, és megroggyantál a súlya alatt, m IIert magasabb és izmosabb is volt nálad, azaz jóval nehezebb.
Az egyik füvesasszony segítségével te magad láttad el, kötözted be a sebeit és a tatami matraca mellett ülve virrasztottál addig, még el nem az álom.
