𝚗𝚘𝚝𝚎: Itt is az ígért folytatás, remélem tetszeni fog!
𝙹𝚘́ 𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚊́𝚜𝚝! ♥︎
▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂
Mióta kihallgattad az idegen démonölők és Genya beszélgetését minden sokkal könnyebben ment. A fiúnak ugyan nem sikerült kedvesebbnek lennie, de te mostmár sokkal könnyebben viselted a szidalmait. Sőt, sokszor csak mosolyogtál nem rá akkor is, ha éppen majd felrobbant úgy ordított.
Lassan neki is feltűnt, hogy megváltoztál. Sokkal vidámabbnak látszottál és csak úgy csüngtél a szavain mikor magyarázott, vagy akár mással beszélgetett. Mikor azt mondta: 'mára elég ennyi', te mindig megkérted, hogy gyakoroljatok még. Akkor is, amikor már nem volt mit. Ha nem is voltál még Genya szintjén, rengeteget fejlődtél, és többet nem tudott neked tanítani. Ami még hiányzott, azt csak élesben tudod elsajátítani, egy igazi démon ellen.
Te viszont nem ezen gondolkoztál. A mindennapjaid elvesztek a rózsaszín ködben, csak a fiú, a tanítód járt az eszedben. Nem akartad elbízni magad vele kapcsolatban, de boldogsággal töltött el, hogy tudod, te is tetszel neki.
- Hé [y/n]! Lassan sötétedik, mostmár ideje lenne befejezni! - mondta Genya lihegve. A homlokán izzadság gyöngyözött, mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt.
Néhány napja ez volt a délutáni edzés: egymással vívtatok. Csupán fakarddal, de néha így is megsebeztétek a másikat: többnyire Genya talált el téged, de sosem akkora erővel, hogy nagyobb bajod essen. A kék-zöld foltok pedig eddig is a kiképzés részei voltak.
- Csak még egy menetet! - kérlelted.
Ez is új dolog volt: kérlelni őt. Meglepetésedre - és elégedettségedre - a legtöbbször beadta a derekát. Most viszont ledobta a fegyverét és karba fonta a kezét.
- Miért akarsz ennyit edzeni? - kérdezte.
Becsapós kérdés. Ő azt mondja, béna vagy, de azt gondolja, hogy tehetséges vagy. Te tudod, hogy ennél jobb már nem lehetsz ha fakarddal gyakoroltok egy eldugott tisztáson. Az igazi ok az volt, hogy vele lehess. Akkor most mégis mit válaszolj? Nyilvánvalóan azt, amit ő akar hallani.
- Szerinted még nem vagyok elég jó. Azért akarok edzeni, hogy igazi démonölő lehessek és megvédhessek másokat.
Ez is igaz volt. Végül is azért akarsz démonölővé válni, hogy vigyázz az emberekre, hogy békében élhessenek.
- Tch - morogta a fiú. - Mikor mondtam, hogy nem vagy elég jó?
Erre meghökkentél. Ezzel most beismerte, hogy tehetséges vagy? Talán... talán végre beismeri, hogy mennyire jó tanítvány vagy? Hogy kedvel téged?
A szíved hevesen kalapált és szemedet a fiúra tapasztottad, de ő semmit nem mondott, csak megfordult és elindult a falu felé. Csalódottan néztél utána. Egy hónap is eltelt azóta, mióta itt járt a három idegen démon ölő és te azóta vártad, hogy Genya szerelmet valljon.
Sértődötten rohantál utána.
- Várj! Úgy volt, hogy gyakorlunk még! - kiáltottad.
- Én nem mondtam ilyet - szólt hátra a fiú a nélkül, hogy akár hátranézett volna.
- Várj már! - kérted megint dühösen és mikor utolérted belecsimpaszkodtál a karjába.
Erre megtorpant és rádmeredt, tekintetében a legkülönbözőbb érzelmek hada kavargott.
- Bocs - léptél hátra és lesütötted a szemedet, érezted hogy pír szökik az arcodra. Talán mégsem vagytok olyan jóban, mint ahogy azt képzeled?
- Mégegyszer megkérdezem, miért akarsz még gyakorolni?
- Az előbb elmondtam - húztad ki magad dacosan.
- Ne hazudj [y/n]! Te is tudod, hogy ennél jobb már nem lehetsz!
Mire kimondta ő is mintha elpirult volna, de lehet, hogy csak a lemenő nap fénye festette meg az arcát.
- Azt akarod mondani, hogy nem is vagyok olyan rossz tanítvány? - tettettél meglepettséget.
- Lehet - vonta meg a vállát és igyekezett nem rád nézni. Aztán összeszedte magát és megint faggatni kezdett. - Szóval, miért akarsz ennyit edzeni? És miért kellek hozzá én?
És itt van a pillanat. Most vagy soha, ha most elmondod neki, hogy miatta, ha legalább utálsz rá, talán akkor bevallja! Mély levegőt vettél és a lehető legtermészetesebb mondtad ki.
- Szeretek veled edzeni - mosolyogtál rá, de ő csak megint keresztbe fonta a karját és megpróbált megvetően rádnézni. - Te nem szeretsz velem? - tetted hozzá kissé rémülten, de remélted, hogy nem látszik rajtad és a hangod sem árul el.
- Nem - jelentette ki határozottan, mire megállt benned az ütő.
- Miért nem? - kérdezted kétségbeesetten.
Genyában itt pattant el valami.
- Mert tetszel, azért! És kit szeret megütni egy olyan lányt, akit szeret? Most boldog vagy, ha!? - kiabálta dühösen az arcodba.
Kellett egy pillanat, hogy felfogd: végre kimondta. Az arcodra széles mosoly ült ki ahogy bámultatok egymásra.
- Mivan, mit vigyorogsz, ha!? - lépett egyet közelebb, mintha meg akarna támadni.
- Te is tetszel nekem, Genya! - nyögted ki és érezted, hogy elönt a hő.
Most a fiún volt a sor, hogy ledöbbenjen. Úgy állt ott, mint egy bábu, aztán az arca megváltozott. Apró, örömtöli mosolyra húzódott a szája. Soha nem láttad még ilyennek, de ha lehet, mégjobban beleszerettél.
- Tényleg? - kérdezte furcsán óvatos és bizonytalan hangon.
- Tényleg - bólintottál. A szíved hevesen vert a gyomrodban pedig pillangók százai repkedtek.
- Hát... Nos... - próbált még valamit mondani, aztán meggondolta magát és gyorsan lezárza a beszélgetést. - Holnap találkozunk.
Azzal sietős léptekkel indult hazafelé. Lemondóan megcsóváltad a fejed.
- IGEN, LESZEK A BARÁTNŐD, GENYA SHINAZUGAWA! - ordítottál utána amilyen hangosan csak bírtál. A fiú nem állt meg, de biztos voltál benne, hogy éppen olyan boldog, mint amilyen te is vagy. - Hé várj már meg! - rohantál utána vigyorogva. Van ami sosem változik.
