Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂
Úgy érezted leszakad a lábad, nem kaptál levegőt, az oldalad szúrt, de nem adhattad fel, most nem, még nem... Csak rohantál és rohantál, nem tudtad mennyi vámpír üldöz és hogy milyen közel járnak már. Könnyek gyűltek a szemedbe és egy pillanatra elhomályosították a látásodat, mielőtt egy gyors mozdulattal letörölted volna őket.
Azért áldozta fel magát a bátyád, hogy megmenekülj... Ha elkapnak, túlságosan is nagy lenne a bűntudatod, hogy tovább élj ebben a kegyetlen világban. Hisz csak ő volt neked...
Befordultál egy sarkon, és olyan erővel ütköztél neki valaminek - pontosabban valakinek - hogy szinte visszapattantál róla és a földre zuhantál. Kétségbeesetten kapkodtál levegő után ahogy felnéztél.
Elakadt a lélegzeted, a szemed megtelt könnyel és kellemes meleget árasztva terjedt szét benned a megkönnyebülés ahogy realizáltad: egy ember állt előtted.
Magas, jóképű férfi, a démon hadsereg előkelőinek járó egyenruhában. Meglepetten, de gyakorlatiasan mért végig, majd gyors utasítást adott a mellette és mögötte sorakozó embereinek. Azok szalutáltak és futva indultak abba az irányba, ahonnan te jöttél.
A hirtelen boldogságod elszállt és rádszakadt a gyász és az elmúlt évek összes szenvdése. Ingatagon felálltál és a férfi - aki eddig kissé türelmetlenül figyelt - legnagyobb meglepetésére a nyakába borulva zokogni kezdtél. Kezeddel megmarkoltad a hátán az egyenruhát és úgy kapaszkodtál belé, mintha az életed múlna rajta.
Aztán érintést éreztél a karodon és meghallottad megmentőd lágy, dallamos hangját.
- Most már nem lesz semmi baj - mondta, és te hittél neki. Arcodat a mellkasába temetted, aztán addig sírtál, ameddig csak bírtál.
Pír szökött az arcodra amikor elléptél a férfitől és szégyenkezve ránéztél. Igazából csak akkor jöttél rá, hogy milyen helyes valójában, és hogy csak egy-két évvel lehet idősebb nálad. Fekete haja ibolya lila szemébe lógott, szája mellett apró gödröcskék keletkeztek, ahogy elmosolyodott.
- Hogy hívnak? - kérdezte. Már nem volt olyan személyeskedő, mégis biztonságban érezted magad mellette.
- [y/n]-nek...
- Szép neved van. Vámpíroktól menekülsz, igaz?
A gondolattól megint görcsbe rándult a gyomrod, de azért bólintottál.
- El tudsz minket vezetni a búvóhelyükre? - kérdezte kissé szenvtelenül, de nem tudtál rá haragudni. Hisz ő volt a megmentőd.
Közben az emberei is visszatértek, néhányuknak véres volt a ruhája, de nem látszott, hogy különösebben megsérültek volna.
- Erre - mondtad erőtlenül, de ahogy elléptél kiszaladt a lábadból az erő és összerogytál.
A férfi utánad kapott és óvatosan felállított, egyik karodat pedig átvetette a nyakán, hogy támogatni tudjon.
- Jól vagy [y/n]? - kérdezte, és mintha megint azt a féltő óvatosságot vélted volna kiolvasni a hangjából.
- Jól... Csak nagyon fáradt vagyok - mondtad, és mintha a szavaidat akarná igazolni minden elsötétedett körülötted.
_____
Egy fehér falú szobában ébredtél, az ablak előtt kék függönyök lógtak, de a nap sugarai így is utat találtak maguknak, világosságot teremtve. Ahogy kitisztult a látásod észrevetted az ágyad mellett ülő alakot is.
Az a férfi volt, aki megmentett. Ezúttal fehér inget és fekete nadrágot viselt. Kezében apró könyv volt, de ahogy raánéztél a tekintetetek találkozott.
A szíved hevesebben kezdett verni: részben azért, mert még mindig szégyellted magad, részben pedig azért, mert nagyon jól nézett ki.
- Hogy érzed magad? - kérdezte nemtörődöm hanggal, de a szemében mást láttál.
- Sokkal jobban... Köszönöm... - mondtad és megpróbáltál felülni, de szinte azonnal visszahanyatlottál. Aztán megrohantak az emlékek és ismét könnyek szöktek a szemedbe.
- Hé, ne sírj, megtaláltuk a vámpírokat és kiszabadítottunk mindenkit. Mind jól vannak.
- De... - Remény kúszott a szívedbe. Hisz nem tudtad mi történt vele az után, hogy elfutottál... - Akkor... A bátyám is köztük van? - a hangod megremegett, a szíved pedig még gyorsabban kalapált.
- Nem tudom... Magas, [h/c] hajú, [e/c] szemű 20 év körüli fiatalember, aki folyton utánad érdeklődik?
Válaszolni sem tudtál, elsírtad magad, mert az csak ő lehetett.
- Köszönöm - nyögted ki nagy nehezen. - Hála neked minden megjavul - sírtad.
- Örülök, hogy segíthettem - mosolyodott el a férfi és megsimogatta a fejedet. - Egyébként Guren vagyok.
- Köszönöm, hogy megmentettél Guren-san! - mosolyodtál el te is, és tudtad, hogy a hála mellett valami mást is érzel a férfi iránt.
——||——
Na ez ennyi lenne, kicsit rövid, de azért remélem tetszett! :)
