¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂
Túlzás lenne azt mondani, hogy kedvelted Bakugout, az pedig még nagyobb túlzás lenne, hogy ő kedvel téged...
De akkor mégis miért rándul görcsbe a gyomrod és miért kezd el hevesen kalapálni a szíved, mikor a közeledben van, mikor rád néz, mikor hozzád szól, mikor elmegy melletted, mikor véletlenül hozzád ér...
Megráztad a fejed és megpróbáltál az asztalon fekvő tesztre öszpontosítani, de tekinteted újra és újra az előtted ülő Bakugou tüsis hajára és tarkójára tévedt.
Koncentrálj! - korholtad magadat. Az idő úgy vánszorgott mint egy reumás csiga, sehogy sem akart letelni az az egy óra, ami a rendelkezésetekre állt a dolgozathoz. Előző nap sokáig fent voltál és tanultál, most viszont alig jutott eszedbe valami. Ez nem vallott rád, hisz a U.A. 1. A osztályának egyik éltanulója voltál. De a gondolataid megint elkalandoztak, általában a szőke fiú irányába.
Végül sok helyet üresen hagyva adtad be a lapot, de mintha csak álmodnál, hidegen hagyott az egész. Az idegességet viszont a hasadban érezted, régen nem stresszeltél ennyire... Ami nem biztos , hogy jót jelent, hisz a képességed a megérzés: akkor is megérzel dolgokat, ha nincs aktiválva. Ha viszont használod, szinte látod a jövőt az elkövetkező pár másodpercben, simán megmondhatod az ellenfeled következő lépésére. Hasznos képesség, viszont most az őrületbe kergetett.
Ahogy elhagytad a termet a mosdóba siettél és megmostad az arcodat. Utána hosszasan bámultad arcodat a tükörben. [e/c] színű szemek, [h/c] színű, hosszú haj, vagyis teljesen átagos kinézet. Homlokodon pár vízcsepp gördült le, mielőtt megtörölted az arcodat. A feszültség viszont tovább nőtt a mellkasodban ahogy kiléptél.
Meglepetésedre Bakugou állt a folyosón a női mosdó előtt, hátát a falnak döntve a telefonján nézett valamit, ám mikor kiléptél rádszegezte vörös szemeit.
- Hé [y/n]! Hogy ment a teszt? - kérdezte egyszerre unottan és olyan hangsúllyal, mintha megverne abban az esetben, ha nem válaszolsz neki.
A szíved a torkodba ugrott, és egy pillanatra a nevedet is elfelejtetted, mire sikerült összeszedned magad, és egy értelmes választ kinyögnöd.
- Szarul - vontad meg a vállad. Szinte csak a vér zúgását hallottad a füledben, a mellkasod pedig egyre csak lüktetett, úgyhogy ez az egy szó az egész napokat jellemezte.
- Heh! Nekem hibátlan lesz - lökte oda fölényesen, de a szeme összeszűkülve időzött rajtad.
Homlokodon izzadság gyöngyözött, és mostmár alig kaptál levegőt. Megrémültél, mert biztos voltál benne, hogy nem Bakugo jelenléte miatt vagy ennyire rosszul. Valami nagy dolog van készülőben. Úgy érezted egyre melegebb van, a fejedben szétáradt a szürke köd.
Bakugou összeráncolt homlokkal lépett közelebb.
- Hé! Jól vagy? - kérdezte tőle szokatlanul aggodalmasan... vagyis viszonylag normális hangnemben.
Már nem tudtál válaszolni, mert hirtelen kifutott az erő a lábadból, aztán az utolsó amit érzékeltél, hogy Bakugou megindul feléd, mielőtt minden elsötétül.
Csupán néhány másodpercre ájulhattál el, mert mikor kinyitottad a szemed minden ugyan úgy volt, mint az előbb, annyi különbséggel, hogy a legtöbb diák körülötted tolongott. Bakugou is melletted guggolt, az ő táskája pihent a fejed alatt. Nem fájt semmid, úgyhogy volt egy olyan sanda gyanúd, hogy sikerült elkapnia mielőtt összeestél volna. Ha lehet mégjobban elöntötte a testedet a hő.
- Húzzatok innen lúzerek! Nincs itt semmi látnivaló! - rivallt rá a szőke fiú a bámészkodókra, mire azok vonakodva tovább álltak.
A tekintetetek találkozott. Bakugou arckifejezése egy pillanatra ellágyult, de csak egy pillanatra, aztán újra önmaga volt.
- Mi van nyomi, egész nap ott akarsz heverészni? - kérdezte normális hangerővel, de a szokásos vicsor nem maradt el.
Még mindig szédelegtél egy kicsit és a fejed is fájt, de a szívverésed stabilizálódott és rendesen kaptál levegőt is.
Óvatosan megráztad a fejed és felültél. Igyekeztél az állapotodra koncentrálni és nem arra, hogy milyen közel van hozzád a fiú, aki még mindig melletted guggolt.
Most felállt és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Egy pillanatig haboztál, szemed az arcára rebbent, amit ő észrevett. Elpirultál és lesütött szemmel gyorsan előre nyújtottad a karodat. Felhúzott a földről, de nem engedte el a kezedet, amivel elérte, hogy az arcod megint lángra lobbanjon, pedig valószínűleg csak nem tudta, hogy megint elesnél-e.
- Mostmár jól vagyok - rántottad el a kezed és alaposan szemügyre vetted a cipőd orrát.
- Aha! Az kéne még, hogy eless és összetörd magad! - horkantott Bakugou. - Nyomás a gyengélkedőre!
Melléd lépett és megfogta a karodat. Nem tolakodóan, de nem is úgy, mintha csak arra figyelne, hogy ne roskadj össze.
A szíved megint hevesen kalapált de a szád halvány mosolyra húzódott. Micsida véletlen, hogy pont az a fiú siet a segítségedre, akibe fülig bele vagy zúgva, ráadásul úgy, hogy ő senki nem szokott segíteni. Hirtelen szerencsének gondoltad azt, hogy a képességed kicsit túllőtt a célon a riasztással.
És akkor még nem is tudtad, hogy valami nagyon jó dolgot jelzett. Valamit, ami megváltoztatja az életed, valamit, amiben Bakugou játsza a főszerepet.
——||——
Ez ennyi lenne, kicsit rövid, kicsit fura, de azért remélem tetszett! <3
