Sziasztok! Most próbálkozok egy saját szereplős romantikus történettel. A főszereplő fickót Bill Skarsgardról mintáztam. Férfi a szomszédból címet kapta. Olvassátok el, ha van kedvetek hozzá 😊
Utolsó címváltoztatás, ígérem 😜😃
Ezúttal onnan veszem...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Henry kérdése kizökkentett, és azt a maradék reményt is elvette tőlem, hogy talán egy csókkal észhez térítem, mint a mesékben szokták a hercegek a hercegnőket. Azt hittem, ha újra átéli a csókunkat, ismét emlékezni fog ránk. Olyan ösztönösen jött, de helyette magamat sikerült ezzel zavarba hoznom. Henry reakciója is felzaklatott, de Schwoz váratlan véleménynyílvánítása csak tovább fokozta bennem az érzelmeket.
- Te mióta csókolózol a bátyáddal?
- Ő mától nem a bátyám, hanem a szerelmem. Ma derült ki ugyanis, hogy sosem volt köztünk vérrokonság, erre mindent tönkretettél! Azonnal hozd helyre az agyát, emlékeznie kell rám! Csinálj vele valamit! - bújtam bele Henry mellkasába zokogva a tehetetlenségtől. - Annyira szeretleee... k - csuklott el még a hangom is. Vártam, hogy majd kedvesen magához ölel, de nem mozdultak felém a karjai. Olyan rideg és elutasító volt.
- Schwoz, segíts már - akarta suttogni, de tisztán hallottam a szavait, és jobban fájtak, mintha fizikálisan bántott volna. Tényleg ennyi volt? Henryt örökre elvesztettem? A maradék méltóságomat összeszedve kimásztam az öléből, majd az arcomat törölgetve hátráltam tőle néhány lépést. A szemeibe akartam nézni, reménykedve, hogy egy kis szikrája ott maradt benne belőlünk, de semmi, csak várakozó tekintettel nézett vissza rám. - Az lesz a legjobb, ha ma itt alszom - szólalt meg váratlanul, majd megköszörülte a torkát.
- Oké - fojtottam vissza a torkomba felgyülemlett sírást. Nem akartam kibukni előtte már sokadjára. Úgy mentem a lifthez, mintha a saját kivégzésem színhelyére ballagnék. Belegondolva oda is jobb lenne, mert nem akarok Henry nélkül élni annak a tudatában, hogy élhetnék vele is, ha emlékezne rám. Valahogy csak vissza lehet hozni. Olyan probléma még nem volt, amit tudós barátunk meg nem oldott volna, ugye? A lift hívógombját megnyomva még hátranéztem rájuk egy pillanatra, küldtem Schwoz felé egy segélykérő mosolyt, majd beszálltam a felvonóba.
*
Soha nem gondoltam rá, milyen ha az ember fél szívét ki akarják tépni, de most megtudtam, milyen érzés lehet. Egészen hazáig kibírtam sírás nélkül, de a szobámba érve kitört rajtam a néma zokogás. Bezárkóztam, de nem jutottam el az ágyig, a padlón rogytam össze, majd végignyúltam a hűvös parkettán a hasamon fekve. Homlokomat a padlónak támasztva, mintha hatalmas hisztirohamba akarnék kitörni, de nem lett volna erőm ilyesmihez. Úgy éreztem, Henry nélkül felkelni sem akarok innen. Minden értelmét vesztette. Hogy kerülhettem hirtelen ebbe a helyzetbe, mikor minden olyan szépen alakult? Nem akarom, hogy Henry mást szeressen rajtam kívül, valahogy vissza kell hódítanom, de hogyan? Azt sem tudom, hogy mitől vált felém ilyen érdeklődővé?
Felkeltem a földről, és annak az egy gondolatnak örültem, hogy Henry anyja legalább nincs itthon, sem az én apám. Nem kell még nekik is magyarázkodnunk. A maradék erőmet összeszedve átöltöztem pizsamába, majd alaposan fogat mostam, és korán elmentem lefeküdni. Az ágyamban a vastag takaróm alatt pedig csendesen álomba sírtam magam.
