Védelmező (Sebastian Stan ff) /BEFEJEZETT/

Baleset

Sebastian szemszöge

Három napja volt a fotózás. Az autó út óta taktikát változtattam.

Továbbra is beszéltem Lisaval, de semmi kínos, vagy olyan dolgot nem hoztam fel, ami zavarba hozná őt.

Már csak pár napig leszünk itt, utána vissza Hollywoodba. A stúdióban vesszük fel még pár dolgot.

- Te is jössz majd velünk? - kérdeztem tőle.

Egymás mellett álltunk. Éppen az oroszoknak kellett egy harci jelenetet felvenni.

- Persze. Ott is ott lesznek - mutatott rájuk.

Az egyik statiszta elrontott valamit és a kezében lévő kellékkel hatalmasat csapot Ivan vállára. Ez mondjuk fájhatott.

- Állj! Mi a fenét csinálsz? Hülye vagy? - kiáltotta el magát Tom.

- Sajnálom. Véletlen volt.

- Lisa, gyere ide - szólt hátra. Én is vele mentem.

Iván vállán már lila folt volt.

- Az istenit. Oké, vidd orvoshoz - nézett Tom Lisara.

- Én? - kérdezett vissza a lány.

- Nem. Szent Máriának beszélek. Még csak ez kellett. Eddig jól haladtunk.

Lisa oroszul beszélt Ivannal, aki bólintott. Felállt és elindultak.

- És szólj, hogy mi a helyzet - kiáltott még hátra Tom.

Végig bámultam őket.

Ivan szemszöge

Nem kellett volna ez a sérülés, de örülök, hogy kettesben vagyunk Lisaval. Az elmúlt napokban Sebastian nagyon rá volt akadva és tudtam miért.

Nem mondta el senkinek, hogy jól megy az angol és csodálkoztam is rajta.

Egyedül az apám tudta, hogy valamit értek is az angolból, ő mondta, hogy erről senki ne tudjon. Akkor örültem először ennek, amikor megláttam őt.

Hiszen azért küldték, hogy velünk szót lehessen érteni.

Lenyűgözött az első találkozásunkkor. Ismerem a húgom és mindenki félt tőle. De Lisa állta a sarat és visszatámadt. Ez tetszett nekem.

Az utóbbi időben pedig Ludmilla is visszavett, amikor rájött, hogy tetszik nekem.

Nem voltunk a legjobb testvérek. Gyerekkorunkban a szüleink külön neveltek minket, de az utóbbi években szoros lett köztünk a viszony.

- Nem tört el. De erős zúzódása van - mondta a doki.

Mindent értettem és ezt ő is tudta. Mostanság leginkább mást mond nekem és ezt az emberek észre sem veszik.

- Látod? Elég szerencsés fickó vagy - mondta ő.

Csak nevettem. A doki azt gondolta, hogy ezt biztos örömömben.

Kiléptünk az orvostól.

- Szólok Tomnak, hogy mi a helyzet.

- Mit szólnál egy ebédhez? - kérdeztem.

- Miért?

- Nem ettünk még. És mire visszaérünk már vége az ebédidőnek.

- Jó, rendben - mondta végül.

- Akkor ez randi? - kérdeztem reménykedve.

- Mondtam, hogy nem randizok - nem nézett közben rám.