𝐒𝐤𝐢𝐧 || 𝐋.𝐒. [𝐭𝐫𝐚𝐧𝐬𝐥𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧]

Perched in a Glass Vase

Emlékszem, Louis és Zayn nagyon tisztán beszélgettek. Annyira őszintének és tisztának tűntek, hogy nem tudtam, mit gondoljak. Miért mondott ilyen aljas dolgokat aznap a kesztyűmről? És azt mondta, hogy furcsa. Nekem ő minden volt, csak nem az. A borderline személyisége nem nagyon jött ki. Biztos csak aznap este volt. Nem volt értelme.

Úgy döntöttem, hogy ellátogatok a helyi kávézóba, mert három órakor kávéztam, és a koffein volt a legjobb dolog, amit az univerzum valaha feltalált.

Sétáltam és játszottam a kesztyűmmel, újabb pillantásokat és suttogásokat szerezve. Rendeltem egy mokkás frappét és egy sütit. Leültem egy boxba az ablak mellett, és vártam a rendelésemet. Miután megérkezett, elkezdtem enni, amit fizettem.

Már majdnem mindennel végeztem, amikor egy személy beállt elém a boxba, és az asztalra tette a kezét, ahol a részleges édességem hevert.

"Szia Harry"mondta Zayn. Csendben maradtam, és nem néztem fel.

"Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek az arroganciámért. Sajnálom, hogy hülye, és tiszteletlen voltam veled szemben. "Felnéztem, és meleg színű szemei ​​valóban melegnek tűntek. Elmosolyodott, észrevette, hogy felnéztem.

"Oké." Tovább ettem, és visszamosolyogtam.

Megtörte a rövid csendet: "Beszéltem Louis-val, és elmondta, mi történik jelenleg."

A név említésére visszanézek rá.

"Én...Harry... ő egy jó srác. Bármit is mondott, nem gondolta komolyan," mondta Zayn. "Én ismerem őt a legrégebb óta, és jó."

Félbeszakítottam. "Azt mondta nekem, hogy furcsa. Mit akart ezzel mondani?" Bámultam rá, hátha elmondja.

" Ezt nem mondhatom el neked. De muszáj adnod neki evy esélyt." És valójában örültem, hogy nem mondta el. Zayn jó volt.

"Az emberek mohóvá válnak a lehetőségekkel." mondtam őszintén, belső természettel.

"Louis más. És én nem csak mondom, nem mutatom vagy védem, vagy bármi ilyesmi. A szívem mélyéből mondom. Őszintén, Harry." Mosolygott.

Vegeztem a sütimmel, és megittam az utolsó korty kávét. Azt gondoltam. "Jó."

-

"Harry? Ki tudod nyitni az ajtót? Zayn szobájában felejtettem a kulcsomat és lusta vagyok elhozni" kopogott be Louis.

Felálltam és morogtam.

Miután kinyitottam, Louis-t találtam virágokkal, rózsaszín rózsákkal és fehér százszorszépekkel. Annyira szépek voltak, hogy nem akartam hozzájuk nyúlni. Nem mintha én sem tudnám.

Louis idegesen megvakarta a fejét a szabad kezével, "umm, ezeket neked hoztam. Úgy gondoltam, tökéletesen illenének hozzád, meg ilyesmi."

Lágyan rájuk, majd Louisra mosolyogtam. "Szépek." Megragadtam őket, és olyan jól néztek ki a rózsaszín kesztyűmmel. Készülőben lévő remekmű volt.

Louis elvigyorodott és felsóhajtott: "Örülök, hogy tetszenek."

Leraktam az asztalra, majd egy üvegvázába helyeztem őket.

Megfordultam, és Louis-t találtam közvetlenül előttem. Nem tudtam, mit mondjak. Ő sem tette.

"Sajnálom" mentegetőztem, mert hát csak azt akartam, hogy vége legyen már végre ennek a távolságtartásnak.

Összevonta a szemöldökét. "Harry, ne kérj bocsánatot. Én voltam. Minden az én hibám volt. Sajnálom" - mondta. Finoman megragadta a kezeimet, tudván, hogy a kesztyűm könnyen kicsúszik, ha elront egy mozdulatot.

Összeráncoltam a szemöldököm, mert hozzászoktam, hogy bocsánatot kérjek és figyelmen kívül hagyjak mindent, mert a végén mindig az én hibám volt. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy valaki olyan határozottan kérjen bővebb tőlem, hogy higgyek is neki.

"Harry. Azon az éjszakán...." elhallgatott. "Én"

"Mondd, és nem megyek el. " mondtam hirtelen olyan nagy erővel. Magam is meglepődtem, de szerettem volna, hogy elmondja, hogy felvállalja magát.

" Lehet, hogy nem akarsz velem foglalkozni, miután elmondom " mondta szomorúan.

"Louis" suttogtam nagyon közel hozzá "kérlek, mondd el, és ígérem, nem hagylak el. Maradok."

Megvizsgált és felsóhajtott. "
borderline személyiség zavarom van."

Mosolyogtam. "Oké." Ez volt az. Ő igazat
mond. Hála Istennek.

"Nem félsz?" Piercingje az ajkán hirtelen felkeltette a figyelmemet. Csillogó szemekkel néztem vissza.

"Egyáltalán nem."

"Miért nem?"

"Mert te Louis vagy" és felnevettem az orrát megpöckölve. Ő is nevetett.

"Be vagy szívva, vagy mi?" Mosolyogva elengedte a másik kezemet.

"Csak boldog."

"Valóban?"

"Remélhetőleg." Mondtam. Reméltem. Én csináltam.

"Majd megbizonyosodok róla." Ő mondta.

A szívem pedig apró rózsaszín és fehér szirmokra szakadt.