Hawkinsi krónikák

Chapter Three

Másnap reggel az iskolába menet Stevenek olyan kicsattanó jó kedve volt, hogy "madarat lehetett volna fogatni vele", ahogy a mondás tartja.

Sosem avatott be túlzottan részletesen a lányokkal való intim pillanataiba (szerencsére), de azt azért elárulta, hogy még soha nem "érezte" magát senkivel olyan jól, mint Nancyvel.

Örültem a boldogságának!
Tényleg...

Meglepő módon valahogy mégsem volt sokkal kellemesebb hallgatni a Nancyvel történt szexuálisélményéről a felületes beszámolóját, mint az előzőeket.
Eddig mindig azt hittem, hogy csak azért zavar a téma, mert nem kedveltem azokat a lányokat, akikkel kikezdett...
De a Wheeler lányt kifejezetten kedveltem.

Végül elkönyveltem magamban, hogy biztos csak azért nem szerettem tőle ilyesmiket hallgatni, mert zavarba hozott ha arra gondoltam, hogy Steve szexel. Végülis ez logikus, hiszen születésem óta ismerem...

- Csak azt bánom egy kicsit, hogy annyira kómás voltam, hogy fel sem tudott kelteni, hogy haza vigyem... - sóhajtotta végül a barátom a beszámolója végén, ezzel vissza rántva engem a valóságba a gondolataim közül.

Közben pont megérkeztünk az iskolába és leparkoltunk...

- Várj! Mi van? - kaptam felé a fejemet döbbenten, miközben épp leállította a kocsit.
- Komolyan nem keltél fel, hogy haza vidd?
- kérdeztem hitetlenkedve.

- Tudod, hogy olyan mélyen alszom, hogy akár bombát is robbanthatnának mellettem, akkor sem kelnék fel. - felelte a vállát vonogatva.

- Tudom baszki! - csattantam rá kissé felháborodva. Persze, hogy tudtam, hiszen rengetegszer aludtunk már egy helyiségben az évek alatt. Sőt ami azt illeti rengetegszer egy ágyban is... - De ha annyira mélyen aludtál, mint szoktál akkor, hogy-hogy emelékszel rá, hogy próbált felkelteni? - tettem fel a jogos kérdést még mindig felháborodva.

- Csak reggel ugrott be mikor teljesen magamhoz tértem, hogy szólongatott egy ideig aztán azt mondta, hogy akkor majd holnap találkozunk... - tette fel a kezeit védekezően.

- Egy barom vagy... - sóhajtottam. - Barb addigra már biztos elment és Nancy meg sétálthatott haza az éjszaka közepén... - csóváltam meg a fejemet.

- Nem direkt csináltam jó? - kérdezte a fiú kissé morcosan. - Egyébként meg ne vázold fel ilyen vészesen a helyzetet Lex. Ez Hawkins! Biztos, hogy nem lett semmi baja... - tette még hozzá morogva.

- Ez Hawkins! Biztos, hogy nem lett semmi baja... - utánoztam le a hanghordozását gúnyosan. - Most tűnt el a városban egy kisfiú Steve!

- Ne fesd már az ördögöt a falra amiatt a kölyök miatt Lex! Nancy jólvan! - csattant rám Steve ingerülten. - Majd te is meglátod, ha bemegyünk a suliba. És akkor majd esedezhetsz a bocsánatomért, amiért bűntudatot keltesz bennem tök feleslegesen!

- Na azt lesheted! - vágtam hozzá idegesen, majd kiugrottam az autóból, bevágtam az ajtót és eltrappoltam a suli felé.

Úgy gondoltam, hogy mégha Nancy jól is van (amit nagyon remélek), Stevnek akkor is meg van minden oka rá, hogy bűntadata legyen amiért mégcsak haza sem vitte a lányt, miután "megkapta" ...
Bunkóság!
És szar kifogás, hogy mélyen alszik még akkor is, ha igaz.

Mikor beértem az iskola épületébe szinte egyből megpillantottam Nancyt, aki a szekrényében matatott. Szerencsére tényleg nem esett baja...

- Szia Nancy! - köszöntem rá, miközben oda mentem a saját szekrényemhez a folyosó másik oldalán.

- Ó! Szia Lexi! - köszönt vissza a válla felett hátra pillantva.