Chapter Four

40 3 1
                                    

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Steve az arcomat cirógatja. Miközben a fejem a másik karján pihen, és olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy érzem a testéből áradó megnyugtató meleget...

- Jó reggelt... - motyogtam neki szinte még félálomban. De mosolyogva...

- Ne haragudj... Tudom, hogy nem kellett volna... - motyogta a Harrington fiú bűnbánó hangon a reggeli köszöntésem viszonzása helyett, majd kapkodva elhúzta a kezét az arcomtól. Pont mikor én nagy nehezen végre kinyitottam a szemem...

A nagy barna szemekben legalább annyi bűntudatot véltem felfelfedezni, mint amennyit pár másodperce a hangjában halottam...

De én nem akartam, hogy bűntudata legyen!

Főleg nem telejesen feleslegesen az én ostoba tétovázásom miatt...

Ezért...

- Kár, hogy úgy gondolod nem kellett volna, mert nekem jólesett... Én... Én szeretem ha megérintesz... - bukott ki belőlem egy kisebb vallomás ösztönösen.

- Tényleg? - pislogott rám Steve kissé zavartan. És nagyon, DE NAGYON döbbenten...

Ami miatt akaratlanul is majdnem felnevettem...

Mert ennyire azért csak nem titkolózhattam jól!

Hiszen Billy például észrevette, "hogy - hogy nézek" Stevere...

Akkor ő maga miért nem, mikor mindenkinél jobban ismer?

Fura...

- Igen

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.


- Igen. Kifejezetten élvezem... - feleltem végül nevetés helyett egy kissé szégyenlős mosollyal az arcomon. Majd akaratlanul is ráharaptam az ajsó ajkamra, ahogy belegondoltam...

Pontosan milyen érzés is mostanában mikor Steve megérint.

- Mondjuk mikor így csinálok? - kérdezte Steve folytott hangon, miközben újra az arcomhoz nyúlt, és a fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset.

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Hawkinsi krónikákDonde viven las historias. Descúbrelo ahora