Hawkinsi krónikák

Chapter Six

- Ez..., Ez az amire gondolok? - kérdezte Steve aggodalmasan, mikor végül ő, Dustin és én kicsit hátrébb húzódtunk az üvegfaltól amin keresztül leselkedtünk.

- Igen! Ez egy KAPU! - feleltük a fürtössel szinte teljesen egyszerre jelentőségtelejesen.

- Akkor húzzunk el innen! De most! - jelentette ki a Harrington fiú emelt hangon, majd megragadta kezem és elindult vissza arra amerről jöttünk. - Gyerünk! Gyerünk! Mindenki kifelé innen! - sürgette a társaságot, miközben kitárta előttünk a lépcsőre vezető fémajtót, és elkezdett lefelé terelgetni minket.

- Nem értem! Milyen kapuról zagyváltatok? Láttatok már ilyet korábban is? - kezdett egyből faggatózni Robin, mikor már mind az öten a lépcsőn voltunk és Steve becsukta maga után az ajtót.

- Nem pontosan úgy fogalmaznék, hogy láttunk... - kezdtem óvatosan.

Miközben mind elindultunk lefelé a lépcsőn...

- És azt sem mondanám, hogy pontosan ilyet... - fűzte tovább a gondolatmenetemet Steve.

- De a lényeg, hogy szinte teljesen biztos, hogy ez az aminek hisszük! - fejezte be végül Dustin a ( nyílvánvalóan) teljesen értelmetlen válaszunkat a lány kérdéseire.

- De micsoda? Minek hiszitek? - kérdezősködött tovább a Buckley lány ingerülten.

- Elég annyit tudnod, hogy rossz!
- felelte neki Dustin morogva.

- NAGYON rossz! - tette hozzá Steve mellőlem fennhangon.

- A kipusztulhat az emberiség kategória! - fokozta még tovább a dolgot Dustin.

- És ti ezt honnan is tudjátok? - nézett végig hármunkon Robin mikor végül leértünk a lépcsőn. Én pedig már nyitottam is a számat, hogy amilyen tömören csak lehet válaszoljak...

De akkor...

- Ömmm... Steve! Hol a szovjet barátod? - lépett oda hozzánk hirtelen Erica, aki eddig teljesen kimaradt a társalgásból.

- A picsába! - káromkodtam el magam akaratlanul is, miután a kislány szavainak hatására gyorsan körbepillantottam a helyiségben. Hiszen teljesen igaza volt!

A szovjet katona, akit Steve kiütött eltűnt.

És mind pontosan tudtuk, hogy ez mit jelent...

Lebuktunk.

- A francba! - ugrott oda Steve kétségbeesetten ahoz az ajtóhoz, amin keresztül bejöttünk a "rádiós szobába". De természetesen már késő volt...

Mert abban a pillanatban mikor a fiú odért az ajtóhoz és rámarkolt a kilincsre...

Felcsendült a bázis riasztójának fülsüketítő hangja.

- Már jönnek! - fordult hozzánk Steve idegesen, miután kinézett a fémajtó aprócska üvegablakán. - Vissza a lépcsőre! Nyomás! Nyomás! Nyomás! - adta ki az utasítást sietve. Mi pedig szó nélkül engedelmeskedtünk...

És Dustin vezetésével gondolkodás nélkül berontottunk egyenesen abba kutatólaborba, aminek az üvegablakán nemrég leselkedtünk...

- Tovább! Tovább! Ne állj meg! - kiáltottam rá a fürtöskére, mikor egy pillanatra megtorpant a ránk irányuló döbbent pillantások kereszttüzében. Aztán Erica kezét szorongatva ismét a nyomába eredtem, mikor újra futásnak indult...

Dustin berontott abba a helyiségbe amiben a hatalamas "kapunyitó" szerkezet volt...

Ordítva félrelökött az utunkból egy védőruhába öltözött fickót...