Egy másik életben (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Szemei

Bucky szemszöge

Még mindig nem értem mit keresek én itt. Steve remek ötlete ez is.

Már akkor is volt ez a rendezvény, amikor én kisgyerek voltam, de annyi változott száz év alatt, mint ahogyan én is.

A szibériai eset után kegyelmet kaptunk, miután Zémó mindent bevallott. Én is a főhadiszálláson élek, de nem tudnak velem mit kezdeni. A program még most is a fejemben van.

Steve kért segítséget a wakandai királytól, holnap reggel utazok oda és nem tudjuk mennyi időre.

De ő akart idejönni, mint régen. Szerinte jót tenne nekem, de annyi itt az ember.

- Kicsit más lett, igaz?

- Hát nem ez élt az emlékeimben - válaszolom neki.

- Nézzük meg mi van arra.

Mi lenne? Mindenhol rengeteg ember, aki jól érzi magát, ellenben velem.

Stella szemszöge

Minden évben várjuk ezt a rendezvényt. Hatalmas. Egész éjszaka itt szoktunk lenni, hogy mindent ki tudjunk próbálni.

A baráti társaságunk hat főből áll. Négy lány és két fiú.

Mi Lucyval együtt jöttünk fel New Yorkba. Az egyetemen ismertük meg Mayát és Elenát. Ahogy Luke és Jack is ott lett jó barátunk.

Mi négyen lányok a kollégiumi évek után egy lakásba mentünk. A két fiú testvérek. Ikrek, de senki nem mondaná meg róluk. Kezdjük, hogy Luke fekete hajú, zöld szemű és rossz fiú típus. Ellenben Jack barna hajú és szemű és igazi jó fiú.

- Na! Ki merre? - kérdezi Luke.

- Nem tudom. Annyi minden van! - lelkesedek.

- Tavaly is felültél mindenre - értetlenkedik mellettem Jack.

- Az tavaly volt srácok - szól bele Lucy. - Gyere, Stella menjünk arra.

- Ha gond van, hívjatok - indultak el a fiúk másik irányba. Maya és Elena már rég eltűnt

Mindig ezt csinálták. Amint gond van egy sráccal, vagy bármi hasonló megjelentek és beadták, hogy valamelyik a pasink, vagy a bátyánk. Védelmező típusok, de sosem fordult elő olyan, hogy együtt lettünk volna, mint pár. De én is sokszor segítettem már olyan lányokkal kapcsolatban nekik, akivel nem akartak semmit.

- Tényleg annyi minden van! - mondta Lucy.

- Erre - mutattam jobbra. - már felültünk mindenre.

- Akkor menjünk erre!

Pár lépés után neki mentem Lucynak, nem csak mi akartunk itt felülni valamire.

- Most mi lesz? - kérdeztem.

- Ne hagyjuk el egymást.

Próbáltam mögötte menni, de egy idő után nem láttam. Tényleg sokan voltak.

Neki mentem több embernek is. Nem győztem bocsánatot kérni. Az egyik pasiról úgy visszapattantam, hogy ha nem fog meg elesek. Miből van ez? Kőből?

- Bocsánat - mondom neki.

- Semmi gond.

Mások is nekem jöttek, így kicsit oldalra léptem, még a karom fogta, amikor valaki még így is nekem jött.

- Figyelj oda - szólt rá a megmentőm.

- Semmi gond - néztem most először fel rá.

Azonnal tudtam ki ő. Nem rég tele voltak vele a hírek. Nem is vettem észre, hogy ilyen szép, ragyogó szemei vannak. Nem is tudom mihez hasonlítani ezt a kék színt.