Egy másik életben (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Buli

Stella szemszöge

A következő napokban nem találkoztam vele, de a barátnőim egész héten itt voltak, minden nap.

- Menjünk el bulizni! - szólt Maya.

- Menjetek - mondtam nekik.

- Te is jössz! - válaszolt bele Lucy.

- Ne már!

- De!

Kerestem valami ruhát. Egy fekete, testhezálló mini darab mellett döntöttem.

Hajam kiengedtem, tettem fel sminket is.

- Na! Ez már szexi - szólt elismerően Elena.

- Menjünk mielőtt meggondolom magam.

Nagyon hangosak voltunk a folyosón szemben ki is jött Gabriella.

- Mi folyik itt? - kérdezte ugyancsak hangosan.

- Már megyünk is - szóltam az öreglánynak.

- Mikor Ron elment azt hittem végre nyugodság lesz!

- Menjünk - löktem le őket a lépcsőn.

A szokásos helyre mentünk, ahova még évekkel ezelőtt is jártunk.

Amikor Lucy odajött hozzám és megkérdezte hogyan is hívják a volt barátom közölte, hogy éppen itt van. Ami ebben a legfurcsább volt, hogy azt mondta neki, hogy szingli már. Először haza akartam menni, de maradás mellett bírtak a lányok, hiszen lehet nem is ő az. Reméltem ebből nem lesz egy kínos pillanat.

A lányok nem fogták vissza magukat, flörtöltek. Ami meglepett, hogy a férfiak hozzám is odajöttek, pedig látszott, hogy én idősebb vagyok tőlük.

- Te is maradtál a csapatból? - kérdezte az egyik férfi.

- Igen.

- Nálunk is ez a helyzet. Elég fura.

- Nekem mondod? - nevettem el magam.

- Tudod a lányok, akikkel eddig beszéltek mások voltak, mint te. Te tetszel.

- Nos, te is más vagy.

- Ha szerencsém van még szabad is vagy!

- Ez lenne neked a szerencse?

- Tehát így van.

- Így.

- Nagyszerű!

Eléggé furán néztem rá.

- Vagyis nem annyira, de nekem igen - módosítja.

Nagyon sokat nevettem vele, majd rendelt egy italt nekünk. Ezután kezdtem furán érezni magam. Felszabadultan, de nagyon fáradtan.

- Azt hiszem talán én megyek, nem érzem magam annyira jól.

- Elkísérlek.

- Barátnőimmel vagyok.

- De szívesen.

Kezdett fura lenni a dolog, nehezen esett le miért. Egyszer Elena italába raktak valamit, az már lehetett tíz éve, még egyetemre jártunk, de most eszembe jutott. Ugyanezt a hatást mondta el akkor nekünk.

- Nem kell, de köszönöm.

- Nem engedhetlek így el - karolt át.

- Köszönöm, de meg vagyok - löktem el és estem el közben majdnem.

- Látod? Nem vagy jól - jött oda újra.

Körbe néztem a barátnőim után, de Finnt láttam meg. Tényleg az a Finn volt.