playboy » bluelock

36. a második válogató vége

Rin Isagit választotta. Nem Barou-t, nem Chigirit, és nem Nagit... hanem Isagit. Az ajkamba haraptam, aztán eszembe jutott, hogy még mindig rohadtul lüktet a nyelvem, úgyhogy gyorsan abba is hagytam a szám felesleges nyúzását.

Nem jött ellenvetés, ezért én is hallgattam. Igaz, hogy az előző választási körből Rin teljesen kimaradt, de akkor önként és dalolva mondott le a lehetőségről, hogy a képességeik alapján értékelje ki a játékosokat és az alapján érveljen mellettük. A mostani meccsen azonban valami gondolat láthatóan az ő fejében is mély gyökeret eresztett, amitől nem tudott olyan könnyen megszabadulni. Tényleg erősen frusztrálhatta Isagi játékstílusa, ha ilyen erővel ragaszkodott hozzá, hogy ő kerüljön be ötödiknek a csapatunkba.

És az is igaz, hogy a meccsen a maga három góljával végeredményben Rin vezette győzelemre a négyesünket, és ezért talán több joga van ahhoz, hogy ő jelölje ki a továbbjutót, de a keserű íz halványan ott időzött a torkom mélyén. Semmiképp sem akarom lebecsülni Isagit, sőt, bármikor kész vagyok bevallani, hogy a térlátása és a többiek mozgásának érzékelése, valamint a lehetséges jövőképek gyors lefuttatása az elméjében olyan képességek, amikről én legfeljebb csak álmodhatok, de mégis jobban örültem volna, ha inkább demokratikus szavazást tartunk. Aztán lehet, hogy akkor is ugyanez az eredmény jött volna ki, mert gondolom Bachira is rögtön rá tette volna a voksát, de miután az előző választásból én is kivontam magam, most szívesen szóvá tettem volna a véleményemet.

━ Menjünk, Isagi ━ mondta Bachira a még mindig a műfüvön térdeplő kékszemű fiúnak, és megindult a győztesek kitárt kapuja felé.

━ Hogy? Ó, igaz. ━ Isagi láthatóan még mindig nem ocsúdott fel a döbbenet és csalódottság kavargó örvényéből, és én tökéletesen együttéreztem vele. Fordított helyzetben én is méterekkel magam alatt lennék, hogy minden erőfeszítésem ellenére is csak egy hajszál híján, de elveszítettem a meccset. Tényleg csak egy kevésen múlott, hogy ők kerüljenek ki győztesen a mai ütközetből, és mindnyájan a tanúi vagyunk rá, hogy az erőnlétük utolsó készleteinek a végéig hősiesen küzdöttek.

De néha igazán kis dolgokon is elcsúszhatnak a terveid ━ ebben az esetben csak annyiban maradtak alul, hogy a legutolsó labda a puszta véletlen folytán Rin lábához hullott. Ha bárki más kapta volna el, sokkal kisebb lett volna rá az esély, hogy rögtön gól született volna belőle.

Történt, ami történt, mi nyertünk, és habár a kezdeti örömöm szinte az eksztázis szintjeiig emelkedett, most zuhanórepülésben közelíteni kezdett a talaj felé, mert ez azt jelentette, hogy...

━ Nagi? ━ Kissé félénken léptem oda a földön ülő ezüsthajú fiúhoz. A bűntudat mardosni kezdte az oldalamat, de nem tehettem ellene semmit. ━ Sajnálom, én... téged akartalak volna, de Rin... ugye megérted, és nem fogsz rám nagyon haragudni?

━ Mondtam már, Haru. Nem aszerint kell választanunk, hogy kik a barátaink ━ felelt zihálva, és legalább annyira úszott az izzadságban, mint én is. ━ Ezért nem Reót választottam akkor... és azért nem választasz most te sem engem.

De én tényleg őt szerettem volna, nem csak kedveskedésből mondtam vagy azért, hogy ne bántódjon meg, hanem mert már nagyon hiányoztak nekem mindketten, és a gondolat, hogy most megint lejjebb esik egy szinttel, és ki tudja, mikor tornásszák vissza fel magukat, kétségbeeséssel töltött el. Hányszor kell újra és újra hátrahagynom őket, miközben ők azok, akiknek itt kéne lenniük helyettem? Hiszen Nagi és Reo később kezdtek focizni, mint én, csak fél éve játszanak rendesen, és azalatt az idő alatt is simán beértek engem. Miért nem lehettünk együtt az elejétől kezdve? Ha Ego egy csapatba osztott volna be minket, akkor most mi állnánk itt egy kupacban győztesként? Vagy akkor is így felbomlott volna a triónk?