❝te vagy itt a legnagyobb playboy!❞
❝az én esetemben inkább playgirl...❞
━amelyben hana csalás útján kerül be a bluelock projektbe. vajon meddig tudja eltitkolni, hogy ő valójában egy lány, miközben egy csapat helyes sráccal lesz összezárva? és közü...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
━ Jössz enni, Haru? ━ A többiek után én is kimásztam a zuhanyzóból, és körülnéztem a szobánkban, hogy összegyűjthessem a szennyest. Most, hogy már öten laktuk be a teret, egyre több elpakolnivaló akadt, pedig még csak egy napja dekkoltunk ebben a szárnyban.
Kíváncsi voltam, hogy a többi csapat mikor fut majd be. Ha jól számoltam ━ habár már a matematikai képességeimben sem voltam biztos ━ akkor már hat napja tart a második válogató. Hat napja alkotok csapatot Bachirával, Aryuval és Rinnel, tegnap pedig Isagi is csatlakozott hozzánk. Ha a legjobbaknak, azaz Rinnek és Aryunak is ennyi idő kellett ahhoz, hogy teljesítsük a szintet, akkor a többiekre vajon még mennyit kell várnunk? Egy-két napot? Esetleg többet? Nem hiszem, hogy sokáig ki fogom bírni egy ilyen kis térségben összezárva ezekkel... Persze mindig ezt mondom, aztán valahogyan mégis sikerül túlélnem a szenvedéseket, de na. Egy lánynak szüksége van némi magánszférára.
━ Persze, menjetek csak előre, mindjárt jövök! ━ mosolyogtam vissza Bachirára, amíg felkaptam a földről a használt zoknikat (a levegőt szigorúan csak szájon át vettem). Gondoltam, hogy elviszem ezeket a biológiai fegyvereket a mosógépekhez, bár mondjuk nem titkoltan nem egészen csak ez volt az egyetlen célom.
A csapatunk ötödik tagja ugyanis feltűnően hiányzott, ezért arra jutottam, hogy leellenőrzöm, él-e még egyáltalán, vagy esetleg már a vereség hatására megfojtotta magát egy törölközővel.
Célirányosan az edzőterem felé vettem az irányt, mert valljuk be, nem sok opció volt ebben a kegyetlen épületben a félrevonulásra, és az ajtó már nyílt is szét előttem, bebocsátást engedtetve a sterilen tiszta szobába. Esküszöm, hogy ez mindig úgy csillogott, mintha csak egy órával előtte nyalták volna tisztára.
Szerencsére Rin ezúttal nem a fél karján támaszkodva tartotta magát a levegőben, ezért nem kellett attól tartanom, hogy újabb baleset következik be. Gyanakvó pillantást küldött felém, miközben odahúztam magamnak is egy matracot, de kivételesen nem kezdtem el egyből piszkálni. Az alkalomra való tekintettel meg akartam neki hagyni annyi jogot, hogy ignoráljon, ha ahhoz van kedve, mert nem tudtam pontosan belőni, hogy a mai veszteség mégis mennyire érintette érzékenyen, és nem akartam tovább feszíteni az idegeit.
Ezért úgy döntöttem, hogy megvárom, hátha magától hozzámszól, még ha erre az esély csak 0,001% körül is járhatott. És ha végül nem is lesz kedve egy szót sem váltani, legalább addig is nyújtok egyet, akkor is, ha a zúzódott bordáim miatt a mozgásom egy pöppet korlátozottá vált. De ezen a ponton már kezdtem hozzászokni a sérülésekhez, és végül is volt több évnyi tapasztalatom a különféle sebek kezelésében és elrejtésében.
━ Rosszul csinálod ━ vágta ketté a csendet a hangja pár perc elteltével. Összepréseltem az ajkaimat, és elszámoltam magamban tízig, hogy meg tudjam tartani a Zen-állapotot. Miért is nem lepődök meg, hogy mikor veszi a fáradságot, hogy megszólítson, csak kritikára telik tőle?
