Obsessio | COMPLETED ✅

VII.rész • Dexter

   Ha kontrollálni tudnám a tetteimet, akkor biztosan nem lenne ennyi problémám. Legnagyobb akaratom ellenére oda fogok menni hozzá, a váratlanul ért támadás az emberekből furcsa tetteket és meggondolatlan szavakat váltanak ki, kíváncsi vagyok miképp reagál ő, ha sarokba szorítom. Olyan magányosan és bánatosan ült le az asztalhoz enni, nézi a kietlen semmit, gondolkozik.
Vajon a múltján? Vagy a jövőjén?
    Tudni akarom a nevét és egyre jobban kezd idegesíteni, hogy nem árulja el. Leüthetném az éjszaka, amikor hazafelé sétál, de biztosan rájönne, hogy én voltam. Veszélyként tekint rám, idáig lehet hallani a vészcsengőt ami a fejében kalimpál vadul.

...

Hope... milyen gyönyörű név, még illene is rá. De túl sok külső jegye hazudtolja meg a szavait, kemény az álarca mégsem megtörhetetlen.
   Érintetlen a bőre, nem fedik tetoválások, nem fúródik a bőrébe egyetlen ékszer sem. Nyakában kisméretű nyaklánc, kereszt medállal. Drága holmi, biztosan örökölte. A klubban nem tudtam megfigyelni a vonásait az erős vakolat miatt, amit az arcára kent. Innen közelről tisztán látszik, hogy az állkapocscsont egész ívében öltések vannak, homlokán és bal orcáján mélyebb seb rajzolódik ki. Minden bizonnyal egy élesebb eszköz ejtett sebet az arcán.

   Kár, hogy takargatni akarja, és nem viseli büszkén, hogy egy igazi túlélő. Nem tudom mit kell ezen szégyellni.
Nagy a szája, nem fél nyíltan kimondani a véleményét semmiről, de a neve továbbra is titok. Egy utolsó esélyt adok még neki, ha nem leplezi le magát, akkor elkísérem hazáig. Nálam jobb testőrt keresve sem találna senki a környéken, hisz én vagyok az, aki miatt kétszer is meg kell gondolnia az embereknek, hogy kimenjenek-e a sötétbe.
   Fel is törhetném a szekrényét, de az valahogy túl proli megoldás. Ha meg kell küzdeni valamiért, akkor az legyen látványos és színpadias.

Miután faképnél hagyott az én Angyalom, elfogyasztom nyugodtan az ebédemet és jobban szemügyre veszem a tájat, amibe ennyire eltudott merülni.

" Esik az eső. Súlyos, nehéz cseppek özönlenek a betonra, visszahangzik a csattanás. Mindannyian fent vagyunk, amíg egyszer csak nem kezdünk el zuhanni a mélybe olyan gyorsasággal, hogy időnk sincs észrevenni, hogy ennyi volt, vége "

Áh. Biztos nem ilyen faszságokon gondolkozik. Ahhoz nagyon elmeháborodottnak kell lennie az embernek.

— Van időm. Fiatal vagyok, ambíciózus, teli életerővel. Kiderítem ki vagy, honnan jöttél, mi elől menekültél. — két tenyeremet az asztalra csapom, és lendületből felállok. Szerencsére nem ül körülöttem senki, tehát nem tart bolondnak senki sem, hogy magamba ugatok.

Merre bujkálsz Angyalom?

...

A tetőtér felé veszem az irányt, a magaslati nyomás miatt kellemesebb a cigaretta keserű íze. Egy vastag fémajtó van kitámasztva, üres a placc itt fent. Becsukom magam mögött az ajtót, a főorvos odaadta nekem a kulcsait, amíg én nem kapok sajátot.
   Kell egy pár perc csönd, nem akarom, hogy bárki is megzavarjon.

A derékig érő betonkorlátnak támaszkodom és lenézek, nagyon jó flash, ahogyan húzni kezd a mély.

— A picsába, tényleg minden ellenem van ma? Itt fogok megdögleni. — átkozódik a kedves hangú idegen.
   Esküszöm nem volt róla fogalmam, hogy idefent van. Mondjuk ha tudtam volna, akkor pláne idejövök.
A tetőn négy darab hatalmas kémény van, elbújok a második mögé.

— Így jár az, aki menekül a sorsa elől. — nem tudok suttogni, pedig hatásosabb lenne. Túl nagy a zaj, így hangosan kezdek beszélni hozzá.

— Gyere elő és engedj ki. — ó édesem, ez micsoda pocsék amerikai filmes szöveg.

— Keress meg, és szerezd meg amit akarsz! — szólok vissza a kémény mögül.

   Elindul az épület széléhez, lenéz. Milyen buta. Szerinte ott lógok valahol a korláton fél kézzel?
Mögésettenkedem gyorsan, a ruhám susog a gyors mozgástól és a háta mögé állok, kezeimmel körbefogom. Megfordul, háta fájdalmasan a betonba fúródik, de nem mutatja ki, hogy fájt neki.

— Miért titkolózol ennyire? — teszek fel neki egy egyszerű kérdést.

— Miért érdekellek ennyire? — sötétbarna szemeit ellepi a félelem.

— Mert nem akarod, hogy érdekes legyél. Szóval?

— Szimplán csak undorodom az olyan emberektől, mint amilyen te is vagy. — szemeit összehúzza, méregetni kezd.
   Nézegess csak, égesd az arcomat az elmédbe, jegyezd meg minden apró részletemet. Úgyis üldözni fog hamarosan...

— Honnan tudod, hogy milyen ember vagyok? Azt hiszed mindent tudsz rólam csak azért, mert belenéztél a telefonomba és tudod a nevemet? — elárulom neki, hogy pontosan tudom mit tett, amikor én elájultam aznap este.

— Nem kell tudnom. Elég rád nézni. Egy öntelt faszkalap vagy, aki azt hiszi bárkivel bármit megtehet, látszólag sosem törték még le a szarvadat. A világ nem körülötted forog. — nagyon gyengén próbál szurkálódni, ennél még a késszúrása is határozottabb és erősebb volt.

— Igazad van. Értem forog, nem miattam. — közel hajolok az arcához és beleszimatolok a nyakába. Levendula illata van, édeskés vaníliával keverve. Felpillantok az arcára, szemeit becsukta, a tüdejéből az összes levegőt kifújta.
   Romlott, hazug ribanc. Fél, de most támadhatna, vagy futhatna ha akarna. Az első hurok a nyaka közé szorult, és várom a percet, amikor meghúzhatom.
   Szíve olyan gyorsan ver, hogy érzem saját magamon.

— Hogy hívnak? — orrommal megérintem a bőrét, a farkam megrándul. Ezt nem csak én érzem...

— Megmondtam. Szoríts kést a nyakamhoz, akkor sem mondom el. — harciaskodik becsületre méltóan.

— Te akartad. Nem ismersz, rossz lóra fogadtál. Könyörögni fogsz, hogy bárcsak az a beképzelt faszkalap legyek, akinek az imént leírtál.

— Sosem könyörgök. Sosem alázkodok meg senki előtt. Ha kell, puszta kézzel szakítom ki azt a szart, ami a szíved helyén van.
     Megfogom a torkát és elkezdem a felső testét hátradönteni, így az mostmár kileng a levegőbe. Nem ellenkezik, nem kapaszkodik. Ha akarnám meghalhatna rögvest, és ez ellen ő jelenleg semmit nem tesz. Lehet ez lenne neki a megváltás, ezt akarja elérni, csak gyáva, hogy megtegye.
Lökök egyet elhagyott testén, de mindkét kezével gyorsan a csuklómhoz kap.

— Látod, nem is vágyod te igazán a halált. Megjátszol mindent, amit mutatsz magadból. Gyenge vagy, mint a harmat. — visszahúzom a talajra — mindig, minden mozdulatod, amivel reagálsz erősebb lesz az ostoba szavaidnál, ezt ne feledd. Megrepedt az állarcod, és ne hidd, hogy meneküléssel ez begyógyul. — ujjaim begyével megérintem a heget a homlokán. — Bántottak. Te bántasz. Kár, hogy nem tudod értékelni a fájdalmat Angyalom. — elállok előle, az ajtóhoz megyek és kinyitom neki, had menjen.
   Fogja fel mit mondtam neki, tudatosuljon benne, hogy ha valaha az életben félelemnek hitt bármit, akkor a földi poklot tárom majd elé.

Vissza kell mennem dolgozni, de előtte még beszívom a friss levegőt, had töltődjek fel teljesen. Nem árult el magáról semmit, és eljátszotta az utolsó esélyét is ezzel. Hosszú lesz az este, hosszú út lesz az idegen szívéig. Neki nincs mersze beváltani a fenyegetéseit, ezért is dobálózik szavakkal. Az igazi bűvész sosem beszél arról, hogy miként csinálja a varázslatokat. Ugyan kétlem, hogy kivágnám a szívét a helyéről, viszont az ujjait szívesen eltördelem, hogy megkapjam a kérdéseimre a válaszokat.

    Lássuk csak, milyen szépen tud énekelni nyomás alatt...

Sziasztok! Dexterrel folytatjuk, és vele is fogjuk, szeretném, ha jobban megismernétek ezt az elmeháborodott figurát 😬