Obsessio | COMPLETED ✅

XLIV.rész • Dexter

Sosem hittem volna, sőt egyenesen kiheréltem volna bárkit, aki azt állítja, hogy egyszer a legjobb barátommal fogok elmenni vásárolgatni egy plázába, a barátnőmmel. A barátommal, akivel eljegyzési gyűrűt kell vennem. Milyen furfangos az élet és kiszámíthatatlan.

Beszállunk az autómba, és elindulunk a városba a Crystal nevű bevásárlóközpontba, ahol milliárd üzlet sorakozik egymás hegyén hátán. Rühellem az embereket.
Javítok.
Rühellem az átlag embereket.
Akik békésen, láthatóan boldogan sétálgatnak a párjukkal, vagy a gyerekükkel kéz a kézben, miközben megbeszélik az aznapi teendőket. És ilyenkor mindig rájövök, hogy hiába Sarah, hiába a kokain megvonás, hiába minden elpazarolt hétfői gyűlölet, az élet fényes oldala sosem törhet a felszínre.
Ezért is jó lent lenni. Meghúzódva, észrevehetetlenül, csendben megfigyelni.

– Mikor kerítesz rá sort? – kérdi Noah, akivel megálltunk egy nyilvános mosdó előtt, mivel Sarah bevert indokolatlanul öt bazi adag kávét, ezért folyamatosan pisálnia kell.

– Még nincs itt az ideje. – próbálom lerázni az egyszer elkerülhetetlen témát. Ez tart életben. Sosem agyalok azon, hogy mi lesz "majd". Majd lesz, ami lesz, ha a jövőn gondolkozom elbaszom a jelent. Azt nem engedhetem meg magamnak a pozíciómban.

– Haver... – dönti oldalra a fejét számon kérően.

– Mondom nincs. Ne kényszeríts, hogy itt rendezzem át a csinos pofidat pajti. – figyelmeztetem a határaira, amikor megjelenik Sarah.

– Mi volt a téma? Rólam csacsogtatok? – surran közénk, az egész olyan szürreális. Mint három jó barát, akik pár órával ezelőtt nem elégítették volna ki egymás mocskos fantáziáját. Ezt a brigádot...

Az első célunk egyértelműen egy ékszerboltba vezetett. Nem kell agysebésznek lenni, hogy tudja mindenki, hogy ezt a gyűrűt én finanszírozom Noah-nak. Egyfajta nászajándék. A barátom szegény, mint a templom egere. Ez csak pénz, értéktelen ócska papírlap, amiből kimondhatatlanul sokat nyomtatnak egyetlen nap alatt.
Noah nem hülyegyerek. Tudja, hogy villantania kell a hitelességéhez. Egyszer elcsíptem egy nyálas és kedves beszélgetésüket Lilykével, miszerint Noah keze lesz a világon a legszebb ékszer Lilyke nyakán. Ebben igaza van, viszont a megjelölt nőknél minél nagyobb gyémánt virít a keskeny kis ujjukon, annál nagyobb figyelmet és rangot kapnak. Egy nyálas szerelmes kapcsolatban az is megható lenne, ha egy butik elé kirakott érmével kipörgethető műanyag kis vackot vett volna neki, de a kegyetlen sötét világban minél ragyogóbb vagy, annál kevesebb esély van arra, hogy eltüntetnek. Ezt biztosítani kell. Kötelező. A jelölést nem láthatja mindenki, sokan nem billogoznak.

Miután kiválasztottunk egy színarany eljegyzési gyűrűt, amin egy szolid, de jelentős gyémánt tündökölt, megkértem Noah-t, hogy tartson velünk, amíg veszek pár cuccot Sarah-nak.

Természetesen betért ez a számító kis ribanc egy New Yorker nevű halál szánalmas üzletbe. Be sem voltam hajlandó menni.

– Na, gyere már! – kiált rám Sarah az üzletből hatalmas vircsaftot csapva. Fejemet erőteljesen megrázom, mutatóujjammal hívogató mozdulatokkal magamhoz csalogatom. Amikor hozzámér a füléhez hajolok.

– Hány éves vagy? – teszek fel neki suttogva egy kérdést.

– 27, de tudod te is. – értetlenkedik.

– Akkor takarodj innen ki, és viselkedj is úgy! És ne kelts feltűnést Angyalom, mert secc-pecc eltüntetlek! – fenyegetem meg, majd egy puszit nyomok a füle tövébe. Mozdulatlanul és szemmel jól láthatóan megsértődötten, megdermedve áll ugyanott, Noah pedig fejét rázva kacag mögöttünk.

Elhagyjuk a plázát hála istennek, rögtön elszívtam 3 szál cigit egymás után. Esküszöm, hogy soha többé nem teszem be ilyen helyekre a lábam. Olyan volt, mintha egyszerre akaratom ellenére vagy 2000 emberrel szexeltem volna. Undorító.

– Hová megyünk? – érdeklődik a hátsó ülésről Sarah. Mostantól csak ott ülhet. Kellemetlen, de sajnos ha baj történne, ott sérül legkevésbé. És hát amióta jelölt lett, a biztonsága mindennél előrébb való.

– Oda, ahol nem olyan cuccokat árulnak, mint a 80-as években. – tekintek rá a visszapillantó tükörben.

Tíz perc autókázás után megérkeztünk egy fashion street-re, ahol Givenchy, Boss, Chanel és nagyobb divattervezők ruhaüzleteik vannak. Mindegyikbe törzsvásárló vagyok, ismernek, mintha a testvérük lennék az eladóknak.

Céltudatosan megyünk el szemeket kápráztató kirakatok előtt, Sarah-t lassan vontatni kell, annyi üzlet előtt áll meg.
Rövid séta után megérkeztünk a Dior helyi boltja elé.

– Bemegyünk. Nem beszélsz, még ha kérdeznek akkor sem. Azt próbálod fel, amit a kezedbe adok! – tisztázom vele az alapszabályokat, majd benyitunk a luxusüzletbe, aminek aranyosan csilingel az ajtó feletti csengője. A három segítőkész csinos eladólány mosollyal üdvözöl engem, és a többieket. De csak rám figyelnek.

– Üdv Dexter, rég volt itt. – lép hozzánk egy szőke, fiatal, lágy hangú vékonyka topmodell.
Amikor megérinti a vállam Sarah jókedve hirtelen elillan, és a nyakamat tenném arra, hogy a szeme is tikkelt egy kicsit. Édes pofa.

– Dolgom volt. – biccentek Sarah felé, amivel még tovább tetőzöm a helyzetet.

– Miben segíthetek? – kérdezi a szőke csinibaba, miközben a másik kettő ügyesen és szorgosan előkészíti a terepet. Az üzlet letisztult, kifinomult, és jó illat van. Eredeti bőrkanapék a hatalmas kirakat mögött, ahová az utcán kukkolók nem látnak be. Krémszínű padlószőnyeg borítja a földet, a falak fehérek, egyetlen koszfolt sincs rajtuk. A kanapék előtti tiszta üvegasztalon kikészítve 2 pezsgőspohár, és egy üveg hűtött Moët pezsgő.

– A legszebb, legdrágább, és legsokatmondóbb ruhákat kérem. Természetesen a hölgynek. – kicsit megsimogatom a lelkét a hölgy jelzővel. Az üzletben dolgozók tudják, hogy ki vagyok, hogy egy alvilági klubnak az egyik legbefolyásosabb fejese, a tiszteletreméltó exnáci imposztor, a vezér egyéniség, aki egy csettintéssel elintézi egyszerre több ember sorsát, ha kell.

Leülünk a kanapéra Noah-val, Sarah pedig kellemetlenül ácsorog előttünk. Nem érdekel, zavarban is lehet, ugyanis szégyen lesz a végén kimondani mennyit fizetek ezért a kis mulattságért.

– Más egyebet parancsolnak? – helyes szóhasználat a szöszitől.

– Köszönöm. Menjenek! – most az történt, amire Sarah gondol. Elzavartam az üzletből mindenki, és mindenki távozott.

Természetesen nem mentek el az üzletből, hanem bementek a raktárba, ahol ebédelni fognak valószínűleg, és társalogni arról, hogy mi fog történni a teremben. Nem is kell, és nem is szabad mindenkinek mindenről tudni.
Az emberek sok mindent beszélnek. Sok mindent hallanak, és látnak is. A szóbeszéd hosszú generációk óta okozz már visszafordíthatatlan károkat, épp ezért kell, hogy illetéktelenek véletlenül se láthassanak az alapvető szükséges dolgoknál többet.
Ez véd mindenkit.

A gurulós állványon legalább 20 darab fekete egységes ruha sorakozik, selyemmel borított Dior vállfákon. Kinyitom a pezsgőt, töltök a kedves barátomnak egy keveset és magamnak is, majd hátradőlünk a kanapén elégedetten, mint akik jól végezték dolgukat.

– Én elkezdenék vetkőzni. – szólok erélyesen Sarah-ra, aki borzalmasan buta arckifejezéssel néz minket.

Ha már elrángattam Noah-t, nem leszek hálatlan...