Obsessio | COMPLETED ✅

XXX.rész • Dexter

Ismeretlen szám :
Kedves gondolat volt tőled, hogy őrzöd nekem, amíg rá nem találok. Anyád kifejezetten segítőkész volt velem. Kicsit ki kellett tágítanom apádnak. Puszillak!

Szerencsére a telefonom kijelzőjét nem törtem annyira össze, hogy ne lássam az üzenetet. Hogy a picsába fordulhatott ez elő? Mi a fasz történt?

Elkell szívnom még pár cigit, különben a haragomat kitöltöm ezen az istenverte kórházon és felgyújtom az egész kócerájt.
Leírhatatlanul dühös vagyok. És ha nem kapom vissza rövid időn belül azt, ami az enyém, akkor aki az utamba áll, azt torkon szúrom.

  Egy nap. Egyetlen árva kicseszett kurva nap kellett ahhoz, hogy máris hozzányúljon valaki ahhoz, ami csakis engem illet.
Ha ez a féleszű látta, hogy jelölt a nő, akkor tudnia kéne, hogy egy érintés is halálos lehet. Az, hogy egyenesen elrabolta, az meg főben járó bűn, amit hosszú, fájdalmas, kegyetlen kínzás okozta halált követel.

Noah és Gallagher száma gyorshívóban van, szerencsére a számokat még látom a kijelzőn.
   Ahogy rányomok Noah nevére, a fülemhez teszem a telefont.

– Ssszzz. Kurva anyád! – kiálltok fel, amikor az üvegszilánkok belefúródtak a fülembe és az arcom kis részébe.

– Neked is Dex! – Lilyke hangja ugyan édes, de nem tud megnyugtatni cseppet sem.

– Kedvesem, légy olyan drága, hogy odaadod a telefont Noah-nak. Most! – az utolsó szót erősen kihangsúlyoztam.

– Mivan? – Noah szokásosan szól bele a telefonba.

– 15 perc múlva gyertek ide. Szólj annak a szarnak is! – célzok Gallagherre, akit külön nem hívok fel, mert tudom, hogy valami ostoba kérdéssel, vagy poénnal köszöntene, és most nagyon nem vagyok rá vevő.

Noah már nem válaszol, rámnyomta a telefont én pedig intéztem magamnak egy váltóorvost ma éjszakára. Ha lehetséges, akkor a kelleténél több ember miattam ne nyiffanjon ki...
   Gyorsan átöltöztem és tempós léptekkel kimentem a kórház ajtaja elé. Megtámasztom idegesen a falat, és sorjában szívom a cigarettákat, várom a srácokat.
Micsoda szerencse, hogy egyiknek sem volt bátorsága késni.

– Mi történt haver? A kokainzsizsiket bent nem tudja senki elintézni? – Gallagher nyitja először ki a száját.

– Nagyon meghálálnám, ha most csöndbe maradnál... – megmasszírozom orrnyergemet, hogy higgadtabban tudjak beszélni, mielőtt a barátomnak baja esik.

– Mit keresünk itt? – Noah egy fokkal értelmesebbet kérdez.

– Elvitte valaki. – nyögöm ki, miközben már az ujjaimat is tördelem.

– A szüzességed? Már ezer éve haver. – Gallagher nem ért a szép szóból. Odanyúlok hozzá és a girnyó testét egyből a gallérjánál fogja megrántom, a másik kezemet pedig ökölbe szorítom és belehúzom az arcát.
   Orrából dőlni kezd a vér, de csak megforgatja a szemét.

– Látod ezt? – arcát a tarkójánál fogva a szemem sarkához húzom, hogy jobban lássa ez az idióta.

– Te megjelölted? – Noah szól közbe, Gallagher addig tovább csodálkozik a jelbe.

– Persze, hogy megjelöltem. Mindene, az utolsó haja száláig az enyém. És egyetlen nap kellett ahhoz, hogy már el is veszítsem. Még fel sem szívódtak a varratok a bőrén. – fordítom a barátomra a fejem, Gallaghert pedig odébb lököm.

– Derítsük ki hol van, különben mindenki megdöglik. – szikrákat tudnék szórni a szemeimmel.

– Intézem. – Gallagher előveszi a telefonját és lazán nyomogatni kezdi azt, mintha nem most mondtam volna, hogy még őt is megölöm, ha nem igyekszik.

Elhessegetem a gondolatokat a fejemből, hogy torkon rúgom a barátomat, és előveszem én is a törött telefonomat. Kézfejem be van fáslizva, így amikor becsúsztam a szűk farmerom zsebébe felvonyítok.

– Mennyire szálltál el tegnap? – kérdezi Noah, aki sejtelmes pillantásokat vet a kezemre.

– Rávarrtam a nevem. Szerinted? – felvont szemöldökökkel nézek rá.

Nem kérdezősködik tovább senki, köszönés nélkül megfordulnak a barátaim és elmennek.

– Te maradsz? – Noah pillant vissza.

– Nem. Aachenbe megyek. Holnapután délután jövök! – megfordulok és elindulok az ellenkező irányba.
Nagyon bosszant, hogy ilyen felesleges kitérőt kell tennem, és emiatt távol kell maradnom, de a visszaút könnyebb lesz már és muszáj elmennem.
   Úgy, ahogyan vagyok el is indulok a reptérre, nincs nálam semmi a szokásos iratokon kívül. Azonnal taxiba ülök, és útnak is indulok. Nincs időm felesleges faszságokra.

A reptér nincs messze, a késő estig forgalomnak köszönhetően hamar odaérek. Veszek egy odafelé tartó jegyet Kölnbe, és bár rühellem ezt a fasszopó légi közlekedést, de nem tudok jelenleg mit tenni. Ezért is lakolni fog valaki kurvára...

A repülőút több, mint 12 elvesztegetett óra, először Montreálba, majd később még Frankfurtba is át kell szállnom. A szemeim szörnyen karikásak lettek, egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Ezer felé jártak a gondolataim.

Amikor azt mondjuk, hogy a "köreinkbe" mozog valaki, akkor nem egy átkozott szektára gondolunk, vagy valami hasonlóra. Itt az éjszakai bűnözők, dílerek, erőszaktevők, nagykutyák gyűjtőfogalmára gondolunk. Mindenki, aki fontos, azt ismeri mindenki. Én nagyjából 10-15 embert ismerek, akik valamilyen úton módon kaptak hírnevet. Engem valamivel több ember ismer. Ide tartozik például Noah, de Gallagher nem. Éjszakai bagoly, de nem bennfentes.
   Soha, de soha nem fordult még olyan elő, hogy bárki is kezet vetett volna arra, ami másé. Mert ilyen nincs. Nem is volt, nem is lesz, soha semmilyen körülmények között.

   Ez nem olyan, mint az átlag embereknél a barátnő választás. Nem egy csokor virág, egy tál bonbon vagy egy kedves ajándék vezet el a kitűzött célért. Sokkal keményebben, erősebben kell küzdeni a nőért. Ezért képes egy igazi tag családtagot, barátot ölni. Akit csak kell azért, hogy a kiválasztott nőnek bántódása ne essék.
   Alaposan át kellett vizslatnom Sarah-t, mielőtt megjelöltem volna. Ha ez az ostoba előttem megteszi, el kellett volna engednem.

Másnap oda is értek Köln-be, ahonnan kocsival nagyjából egy óra az út Aachen-be. Kibéreltem egy kocsit, és az utam egyenesen a Fritsch-birtokra vezetett.
A hatalmas drámai díszes vaskapu nappal nyitva van, így amint a murvás talajra gurul a kocsi kereke el is indulok a kastély felé. Gótikus stílusú Viktoriánus épület, több csúcsos kupola, fényes rózsaablakok, szellemies monstrum. Az épületbe anyámékon kívül a személyzet lakik. Sarah imádná ezt a helyet..

Ahogy leállítom az autót, ki is pattanok belőle, két fegyveres őr a bejárati kapunál fejet bólint, amikor meglát és kinyitja az ajtót előttem. Az előcsarnokon átrohanva egyenesen a könyvtárig szedem a lábam, több személyzet köszön, de most nincs kedvem beszélgetni.

– Hali. – illedelmesen berúgom a könyvtár ajtaját, anyám és apám kellemesen kávéznak idebent, miközben a napilapot olvasgatják.

– Fiam! De jó, hogy itt vagy. Megtalált a barátod? – anyám felpattan a helyéről és kedves hangon szól hozzám.

– Meg van jelölve? – nézek apámra, aki tovább olvassa az újságot, miközben biccent fejével egy aprót.

– Faszom. – hátranyúlok az övemhez, és kirántom belőle a fegyveremet, majd egyenesen anyám lábához irányítom a csövét, és bal bokáját meglövöm. Pontosan tudja apám, hogy ha jelöletlen lenne, akkor a homlokára céloztam volna.
   Visítani kezd a fájdalomtól, hirtelen vérfürdő lesz a kellemes könyvtárból. Visszahelyezem a fegyveremet hátulra az övekbe bújtatva.

– Én szóltam neki, hogy ne avatkozzon bele. – rázza az újságot apám, majd összehajtja és a melle heverő kisasztalra teszi.

– Gyere velem. – szólok neki, aki telefonál a komornyiknak, hogy segítsen anyámnak ellátni a sebeit. Apám átlépi a még mindig üvöltő anyámat és elindul utánam.

– Kell a géped. Nincs időnk baszakodni...