Obsessio | COMPLETED ✅

XXIV.rész • Sarah

Miről beszél? Komolyan nem értem ezt a sok zagyva szöveget. Mit vettem el? Milyen csótányok? Megijeszt Dexter...

De az a csók. Mézédes volt, a kínkeserves pokolba juttatott vele. Ez nem csak egy átlagos csók volt. Ezzel az egyetlen elérhetetlennek tűnő kontaktussal megnyitotta előttem az eddig féltve őrzött belső énét.
Egészen eddig a pillanatig egy láthatatlan, értéktelen senki voltam, egy kibaszott mellékszereplő mindenki életében. Egy hasztalan aprócska betű, egy egész könyvből.

Egy olyan szakaszban vagyok, ahonnan úgy érezni nincs kiút. Nem láthatom a világost a sötétségtől, a távolt a közeltől, az élőt a halottól.
   Nem kérek aranyat, drágaékszert, autót vagy hírnevet. Nem akarok bosszút, nem akarok könnycseppeket, sem szerelmes leveleket. Nem szeretnék villogni, kitűnni, vagy tündökölni.
Csupán én akarok az ő hétfője lenni. Hogy a világ terhei, a gonosz múlt elől ne egyedül meneküljön. Hogy ne magát bántsa, ne magát kínozza, ne érezze, hogy minden egyedül kell megélni. Belém meneküljön minden héten egyszer.

– Tudod úgy tartanak számon, mint az egyedüli embert, aki nem képes érezni. – tekintete az útra szegeződik, erősen belemarkol a kormánykerékbe.

– És? – ennél jobb kérdésem nincs.

– Akkor eltudnád nekem árulni, hogy mi a búbánatért érzem azt, hogy gyűlöllek? – fapofával bámul továbbra is előre. Egyre ijesztőbb.

– Mit értesz pontosan gyűlölet alatt? – közel sem olyan biztos, hogy tudni akartam a választ.

– Nem is tudom. Talán azt, hogy képes lennék egy kanál vízbe megfojtani téged, vagy egy mozdulattal elvenni az életedet. Vagy talán azt, hogy gyűlölöm magam azért, mert egy pillanatra is megláttam a szemeidbe azt, hogy értéktelennek hiszed magad. – száját összepréseli, küszködik a szavakkal – Mert amikor sírni látlak felgyújtanék bármit. Mert minden létező tetoválást levakarnék, hogy a helyére téged üttesselek oda. Mert életek ezreit venném el hidegvérrel csak azért, hogy egy pillanatig is mosolyogj. – izomból beletapos a gázpedálba, a hátam nekicsapódik a bőrülésnek.

– És ezt miért olyan rossz Dexter? – kihasználom a gyenge pillanatát.

Lassan elemeli a tekintetét az útról és egyenesen a félő szemeimbe néz.

– Azért Angyalom, mert sikerült annyira tönkretenned engem, hogy mostmár nem vagyok képes másért élni, csak érted. – gonosz mosoly ül ki az arcára, félek, hogy a maradék eszét is elveszítette.

– Továbbra sem értem miért bűn szeretni valakit?

– Mert én nem akarok adni. Kitudnám vágni a dobogó szíved a helyéről, mint Davy Jones és öröke egy dobozba zárnám messze a világ gondjaitól, kulcsát az én szívem helyére helyezném, nehogy bárki meglássa, vagy elvegye tőlem. Mert belebolondulok, ha valakire egyetlen kósza mosolyt is elpazarolsz. Utálom, hogy a világra pazarolod el a levegővételeket, és nem belém leheled a lelked. – félig meddig az utat is nézi, de addig beszélget hozzám, amíg nem érkeztünk meg a lakásához.

Szó szerint futnom kell utána, olyan gyors léptekkel halad felfelé a lépcsőn, úgy nézünk ki, mintha én üldözném őt.

– Nem lassítanál? Nem kell ilyen iramban futnod előlem! – majd kiköpöm a tüdőmet a helyéről, majd egyszer hirtelen megtorpan előttem és felkenődön az asztal méretű hátára.

– Nem előled futok. Csak szeretnék minél előbb átadni egy ici-pici szívességet. – hüvely- és mutatóujjával mutatja mennyire apró dologról beszél.

– Kérdezzek rá? – levakarom magam a hátáról és megigazítom a ruhámat. Szerencsére az autóban befűtött, így a kamrában ért sokkhatás szertefoszlott.

– Nem szükséges. – kinyitja az ajtót és udvariasan előremegy engem hátrahagyva. Lassan már ez megszokott lesz.

   Leveszi a bőrkabátját, a kulcsát felhelyezi a szekrényre. Én még mindig kellemetlenül toporgok az ajtóban.

Kezével a hátam mögé nyúl, bezárja az ajtót és addig-addig rángatja a zárat, amíg a szerkezet szét nem esik.

– Ha most eltudsz menekülni, akkor kiérdemled a szabadságod. – milliméterekre van a szája az enyémtől,

– Szeretni téged épp oly veszélyes, mint tűzbe lógatni a kezem. Fáj. Veszettül fáj. – egyszerűen nem tudom levenni a szájáról a tekintetemet. Késztetést érzek, hogy megcsókoljam. Hívogat a széles szája, sóvárgok utána. Megkóstolhattam a nektarint és ha ezután tilos lesz megízlelnem a száját, akkor inkább dögöljek meg.

   Száját az enyémre tapassza, majd amikor kinyitnám, hogy végre újra magamévá tegyem hirtelen torkon ragad, és a falnak ver. A hátam olyan hangosan csattan a falon, hogy úgy érzem a bordáim is eltörtek.
   
– Te felfedted a félelmeimet és ezáltal át kellett neked adnom magam. Tied mindenem, nem bánom csak bánj jól vele. Megengedem, hogy megismerj és kezelj engem. De figyelmeztetlek, nem lesz egyszerű. Ha úgy tartja kedvem megölök bárkit, megverek bárkit, kifosztok bárkit. Képes vagy arra, hogy te is felfedd előttem a félelmeidet? – a mondandója végét már nem hallom, lassan csukódik le a szemem.

   A következő pillanatban a vállára dob, mint egy nagy zsák kutyaszart és benyit a szobájába.

– Ha ma félni fogsz, mindketten meghalunk. Türtőztesd magad Angyalom, ha eddig megijedtél volna tőlem, akkor most valóságos démonnak fogsz látni...

Sziasztok!

Na hát az a helyzet továbbra is, hogy Sarah szemszögéből jobbak az érzelmi részek, viszont a következő részt nem tudom leírni az ő oldaláról, mert nem hiteles.

Én személy szerint örülök, hogy egymásra találtak. Tudom, hogy Dex bácsitól furcsa az érzelem, de nem elhanyagolható. Ne feledjétek, a kegyetlen emberek is kifújják a levegőt, mielőtt...🫢😉